Üdvözöljük az Újpesti Zsidó Hitközség honlapján!

בייה

Devorim הַדְּבָרִים

Mózes ötödik könyvéről

Richard Simon (1638-1712) az 1682-ben publikált „Az Ószövetség történeti-kritikai vizsgálata” bibliakritika. Mózes V. könyve, tehát a Deuteronomium szövegkritikai, történeti és irodalomtörténeti paradigma alapján keletkezett. Megkérdőjelezi az V. Könyv, Mózes búcsúbeszédei könyvének, a מִשְׁנֵה הַתּוֹרָה„Tóra ismétlésének könyvének” (lásd V.M.17/18.) „szerzőségét”, azt állítván, hogy Josijáhu, (ie.640-609) Juda királya idejében keletkezett. Ennek megértéséhez meg kell vizsgálnunk Juda, a déli királyság helyzetét ie. VI-VII. században.
Jósijáhu, Menasse király (ie. 692-642) unokája volt. Menasseבֶּן-שְׁתֵּים עֶשְׂרֵה שָׁנָה, מְנַשֶּׁה בְמָלְכוֹ, וַחֲמִשִּׁים וְחָמֵשׁ שָׁנָה, מָלַךְ בִּירוּשָׁלִָם„ tizenkét éves volt, amikor király lett és ötven évig uralkodott Jeruzsálemben.” ( II.Kir. 21/1.) Királysága alatt a Tóra törvényeire épülő társadalom a mélyére süllyedt. Menasse apja, Chizkijáhú, vallásvédelmi rendeleteinek ellenére az idegen kultuszokat művelte: „Újra építette a magaslatokat, amelyeket megsemmisített apja Chizkijáhú, felállított oltárokat Báalnak és készített asérát….leborult az ég egész serege előtt és szolgálta azt.” (II.Kir.21/3.) Ezt még gyermekáldozattal is tetézte:וְהֶעֱבִיר אֶת-בְּנוֹ, בָּאֵשׁ„átvezette fiát a tűzön”, (uo.21/6.) azaz hódolt a Moloch kultusznak. Királysága ötven éve alatt וְגַם דָּם נָקִי שָׁפַךְ „sok ártatlan vért ontott”( uo.21/16.) és majdnem kiirtotta az igaz vallást országában. Menasse idején szenvedett Jesája próféta mártírhalált. Utódja Ámon két évig uralkodott (ie. 642-640.) folytatva, amit apja elkezdett: וַיַּעֲבֹד, אֶת-הַגִּלֻּלִים „szolgálta az undokságokat” וַיַּעֲזֹב, אֶת-יְהוָה אֱלֹהֵי אֲבֹתָיו „elhagyta az Ö-valót, ősei I-tenét” ( uo.21/21.22.). A kaotikus helyzetre jellemzően Ámon király „palotaforradalom” áldozata lett, majd maguk a gyilkosok is gyilkosság áldozatai lettek.
Josijáhu nyolc évesen került a trónra. Uralkodásának tizennyolcadik évében a király tudomására jutott a Szentély állapota, azaz, hogy a javításra adományozott pénzt a papok ellopják. Felügyelet alá vette az adományokat és hozzálátott a Templom kijavításához.
Blau Lajos szerint a Talmud Jóma traktátus 6.ban olvasható: :„ha az előcsarnokból kiviszi”-ből arra lehet következtetni, hogy a Szentély előcsarnokában őrizték a „mintakódex”, Mózes Öt Könyvének „etalonjait” „mintapéldányait”. Ezek a „mintapéldányok „ két célt szolgáltak: ezekből írták, illetve javították a Tórákat, a Főpap ebből olvasott az Engesztelő napon.
Valószínű, hogy Menasse és Ámon uralkodása ötvenkét év alatt a Tóra és tanításai,de a „mintakódex” is feledésbe merülhettek.
A Szentély restaurálásának nagy eseményéről számol be a Királyok könyve (II.Kir. 22/8.): וַיֹּאמֶר חִלְקִיָּהוּ הַכֹּהֵן הַגָּדוֹל, עַל-שָׁפָן הַסֹּפֵר, סֵפֶר הַתּוֹרָה מָצָאתִי, בְּבֵית יְהוָה; וַיִּתֵּן חִלְקִיָּה אֶת-הַסֵּפֶר אֶל-שָׁפָן, וַיִּקְרָאֵהוּ. „Akkor szólt Chilkijáhú a főpap Sáfánhoz, az íróhoz: A tannak könyvét találtam az Ö-való házában. És átadta Chilkijáhu a könyvet Sáfánnak és elolvasta.” .A helyzet drámaiságát illusztrálja :וַיְהִי כִּשְׁמֹעַ הַמֶּלֶךְ, אֶת-דִּבְרֵי סֵפֶר הַתּוֹרָה; וַיִּקְרַע, אֶת-בְּגָדָיו. „ és volt amint hallotta a király a tan könyvének szavait megszaggatta ruháit” (uo.22/11.) A Könyv megtalálásának óriási jelentősége, hogy újra megtartották a Peszachot. A szöveg jelentőségét mutatja, hogy Peszách II. napján a prófétai részben is említést tesznek róla.
Felmerül a kérdés: milyen könyvet találtak meg? Olvastuk: סֵפֶר הַתּוֹרָה מָצָאתִי, בְּבֵית יְהוָה „A Tannak könyvét találtam az Ö-való házában” (22/8.) Valószínű az a „mintapéldány” lehetett, ami még Salamon király korából, a Templom felszentelése idejéből maradt. Fel sem merült a kétség, hogy ez nem az eredeti Mózes V. könyve lenne. Az eseményről beszámol a II. Krónika 34. fejezete is.
Szemantikai vizsgálatok felfigyelnek arra, hogy az V. Könyv kifejezésében költőibb, színesebb. A megszólítás egyes helyeken egyes, más helyeken többesszámban történik. A Könyv ősiségére történelmi bizonyítékok szolgálnak. Például Mózes búcsúbeszéde. Ilyen értelemben a könyvben kijelentett parancs ha deinek könyvében szerepel a parancs, hogy irtsák ki a kánaánitákat és az amáléitákat Josijáhu idejében íródott irreleváns lenne. Ez a két nép nem létezett Josijáhu idejében. Tehát sokkal régebben keletkezett, amikor a két nép valóban létezett a térségben Mózes korában.


Dvárim דְּבָרִים

A hetiszakasz tartalmából

Svát hónap első napján Mózes, elhunyta előtt 37 nappal, Izráel egybegyűlt népe előtt belefog a Tóra ismétlésébe. Áttekinti az Egyiptomból a Szinájra való kivonulástól az Ígéret Földjére való megérkezésig eltelt 40 év történéseit és mindazokat a törvényeket, amelyeket az Ö-valótól ez idő alatt kaptak. Emellett felrója a nép gyarlóságait és méltánytalanságaikat. ( V.M. 1/1–8.)
Mózes felidézi, hogy bírákat és elöljárókat nevezett ki, könnyítve a maga számára a terhet, amelyet az igazságszolgáltatás és I-ten törvényeinek tanítása jelentett. Felidézi a hosszú utat a Szinájtól a hatalmas és félelmetes sivatagon át. Visszaemlékezik a kémek kiküldésére és arra, ahogyan a nép ezt követően elutasította az Ígéret Földjére való bevonulást, illetve, hogy az Ö-való ennek nyomán úgy döntött, nem is mehetnek be az Országba addig, amíg a Kivonulás teljes nemzedéke ki nem hal. „Reám is megneheztelt az Ö-való miattatok, mondván: Te sem fogsz oda bemenni.” (V.M. 1/9–46.)
Mózes felsorol néhány újabb keletű eseményt is: azt, hogy Széir, Moáb és Ámon népe nem volt hajlandó megengedni, hogy az izraeliták átvonuljanak a területeiken; a csatákat Szichón és Ogemorita királyai ellen, majd ezek területeinek benépesítését Reuvén, Gád és Menáse egy része által. (V.M. 2/1–3:20.)
Mózes felidézi saját szavait, amelyet utódjának, Józsuának adott útravalóul arra az időre, amikor majd a nép élén bevonul az Országba, és hódító csatákat vív: „Ne féljetek tőlük, mert az Ö-való, a ti Istenetek az, aki harcol érettetek.” (V.M. 3/21–22.)

אֶל-כָּל-יִשְׂרָאֵל, בְּעֵבֶר, הַיַּרְדֵּן: בַּמִּדְבָּר בָּעֲרָבָה מוֹל סוּף בֵּין-פָּארָן וּבֵין-תֹּפֶל, וְלָבָן וַחֲצֵרֹת--וְדִי זָהָב.

„Ezek azok a szavak, amelyeket Mózes egész Izráelhez intézett a Jordánon túl, a sivatagban, Szúf átellenében, Párán és Tófél és Lábán és Hacérót és Di Zohob között.” (V.M. 1/1.)
Mi lehetett Mózes célja ezekkel a felsorolásokkal? Mózes intő beszéde bevezetője, melyben felsorolja és szemükre hányta mind azt a rosszat, amit elkövettek a pusztai vándorlásuk ideje alatt. Az első az volt, hogy zúgolódtak I-ten ellen mondván: „jobb lett volna ha elhalunk a pusztában.” Második az volt, hogy Moáb lányaival erkölcstelenkedtek és Péor bálványainak hódoltak. Harmadszor vétkeztek, amikor a mannáról azt állították, hogy beleik feldagadnak tőle. Negyedszer vétkeztek a kémek jelentése után, ötödször Korách lázadásával. ha beszámítjuk az aranyború vétkét, hét bűnt követtek el. Ere mondja a Szentírás: „Megbüntetlek benneteket hét rendbeli bűnökért.” Mózes azért sorolja fel a helyek neveit ahol vétkeztek, hogy ne szégyenítse meg őket a bűnökkel.
Ebből ki lehet tanulni, hogy nem szabad rosszat beszélni (darsenoléni), mert attól az emberek nem lesznek jobbak.

Midrás Rábbá Debarim szerint az Ö-való ezt mondta: "Lásd, milyen nagyszerű a Tóra, mely meggyógyítja a nyelvet". Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy ezt olvassuk: (Péld. 15/4.) מַרְפֵּא לָשׁוֹן, עֵץ חַיִּים "A nyelv szelídsége életnek fája” mely „meggyógyítja a nyelvet". Máshol azt olvassuk: עֵץ-חַיִּים הִיא, לַמַּחֲזִיקִים בָּהּ; וְתֹמְכֶיהָ מְאֻשָּׁ "Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik megtartják, boldogok." (Péld. 3/18.)
A Tóra felszabadítja a nyelvet". Rés Lákis azt mondja: "Miért kellene ezt máshonnan megtanulnunk? Tanuljuk meg a fent idézett bibliai versből." Mózes, mielőtt ismerte volna a Tórát, azt mondta magáról: לֹא אִישׁ דְּבָרִים אָנֹכִי„Nem vagyok a szavak embere" (II.M. 4/10). Rási úgy magyarázza, hogy Mózes dadogott. Viszont mikor megismerte a Tórát, ez új „életet” adott a nyelvének, és elkezdett folyékonyan beszélni. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy úgy kezdődik a heti szakaszunk: אֵלֶּה הַדְּבָרִים,אֲשֶׁר דִּבֶּר מֹשֶׁה"Ezek a szavak, amelyeket Mózes mondott." Mózes élete utolsó heteiben, Svát hónap elsejétől Ádár hónap hetedikéig" átismételte", a Devárimot, tehát az ötödik könyvét. Rámbán ezt cáfolja. Szerinte Mózes nem ismételte át a kohénokra és a Szentélyre vonatkozó törvényeket, mivel nem volt rá szükség. Akohénok ugyanis lelkesek voltak ismerték a rájuk vonatkozó rendelkezéseket, törvényeket. Csak azokat a törvényeket ismételte, amelyek az egész népre vonatkoznak. Tette azért, hogy jobban elmagyarázzon, érhetőbbé tegyen náhány parancsolatot. Másokat azért, hogy figyelmeztessen az adott törvény fontosságára. Rámbán (1194-1270.) példának hozza a bálványimádás tilalmát. Emlékeztet, hogy még azok, melyek itt szerepelnek először, már egyszer elhangzottak Szináj hegynél, vagy a találkozás sátrában, a pusztai szentélyben.

Az V. Könyv első hetiszakasza történelmi pillanatban játszódik. Mózes elhunyta előtt 37 nappal, Svát hónap elsején nekikezd a Tóra ismétlésébe. Ezt búcsúbeszédeibe foglalja. Az ismétlés, az eltelt negyvenév eseményeinek felidézésére épül. Mózes kiismerte népét, látta a vezetésük nehézségeit. Fél, hogy az eredmény, amit elért, szertefoszlik halála után. A nép nem egységes. Megtartotta törzsi szerkezetét, és különbözőségét. Az igazságszolgáltatáshoz, vallási vezetésükhöz bírákra és elöljárókra van szükség. Felidézi a kémek kiküldésének kudarcát. A kémek, ahelyett, hogy megerősítették volna a nép hitét, az ország elfoglalható. Félelmet ébresztettek a népben, ami után elutasították az Ígéret földjét, fontolgatták visszatérésüket Egyiptomba. Mózes emlékeztet Széir, Moáb és Ámon népekkel történtekre, arra hogy milyen ellenségesen viselkedtek a zsidó néppel. Emlékeztet Szihón és Óg királyok elleni harcra, melyek még az előttük levő és meghódításra váró országa területén kívül esett. A felidézés azért fontos, mert ezek a területek lesznek nemsokára három törzs: Reuvén, Gád és Mennasé „öröksége”. Mózes tudja, hogy nem Ő fogja bevezetni népét az országba. Búcsúbeszédei tehát egyrészt figyelmeztetőek, másrészt bíztatóak. Figyelmeztet I-ten segitségével velük lesz:
לֹא, תִּירָאוּם: כִּי יְהוָה אֱלֹהֵיכֶם, הוּא הַנִּלְחָם לָכֶם
„Ne féljetek tőlük, mert az Örökkévaló, a ti I-tenetek az, aki harcol érettetek.” (V.M. 3/22.)

אֵלֶּה הַדְּבָרִים, אֲשֶׁר דִּבֶּר מֹשֶׁה אֶל-כָּל-יִשְׂרָאֵל„ Ezek a szavak, amelyeket Mózes egész Izráelhez intézett…” ( V.M.1/1.)
Miért hangsúlyozza ki, hogy אֵלֶּה הַדְּבָרִים„Ezek a szavak”? Mivel ezek דברי תוכחות „feddő szavak”. Szokatlan helyzet, hogy a Törvények ismétlését feddő szavakkal kezdje a vezető közvetlenül a „honfoglalás” előtt! Felsorolja azokat a helyeket, ahol feldühítették az Ö-valót. Mózes pontosan tudja, hogy ahhoz, hogy a nép elfoglalhassa az országot önbecsülésre, önbizalomra és I-tenbe való hitre van szükség. Mire tehát a feddés, hiszen helytelen lenne megfélemlíteni, bűntudatot ébreszteni a népben. Ezért homályosan fogalmaz (סתם את הדברים), csupán céloz (והזכירם ברמז) nyakasságukra. Rási megmagyarázza: מפני כבודן hogy megőrizzék becsületüket, önértékelésüket, bizalmukat I-tenben.
Mózes Tanító mesterünk feddését אֶל-כָּל-יִשְׂרָאֵלaz egész nép előtt mondja, nehogy azt mondhassa a nép: „nem voltam ott, nem halottam, nem cáfolhattam meg az elhangzottakat.
Mózes érzi, tudja, hogy nem mehet be az országba, hogy meg fog halni. Aggódiknépe miatt. Bevallja: לֹא-אוּכַל לְבַדִּי, שְׂאֵת אֶתְכֶם„ (hiszen) Én sem bírom, hogy egyedül vigyelek benneteket.” (V.M. 1/9.) Vajon mi változott meg a népben, mit jelent a: „nem bírnak vele”? A következő mondatban áll: יְהוָה אֱלֹהֵיכֶם, הִרְבָּה אֶתְכֶם„Az Ö-való a ti I-tenetek megsokasított benneteket.” (uo.1/9) Rási ezt úgy magyarázza: והרים אתכם על דיניכם „feljebb emelt benneteket bíráitoknál” Ezért elvette a néptől a büntetés, önbíráskodás jogát és a kinevezett bírákra helyezte.
הָבוּ לָכֶם אֲנָשִׁים חֲכָמִים וּנְבֹנִים, וִידֻעִים--לְשִׁבְטֵיכֶם; וַאֲשִׂימֵם, בְּרָאשֵׁיכֶם.„ Hozzatok ide magatokkal bölcs, értelmes és ismert férfiakat törzseitek szerint és én őket fölétek helyezem.” (V.M. 1/13.)
A mondatban a הָבוּ לָכֶם„Hozzatok ide magatokkal” olyan választásra utal, mely körültekintő előkészítést, tervezést jelent. Látjuk, elvárása bírák és felügyelőkkel szemben, hogy legyenek אֲנָשִׁים חֲכָמִים וּנְבֹנִיםbölcs és értelmes férfiak. Egyszer egy Arius nevű férfi megkérdezte rabbi Joszét: Mi a különbség a „bölcs és értelmes” között? Rabbi Joszé azt mondta: „A bölcs egy gazdag pénzváltóhoz hasonlít. Amikor hoznak dinárokat, hogy vizsgálja meg azokat, megvizsgálja, de amikor nem hoznak, ül és nézelődik. Az értelmes pedig egy olyan pénzváltóhoz hasonlít, aki kereskedő is egyben. Ha hoznak pénzt, hogy vizsgálja meg, akkor megvizsgálja, ha pedig nem hoznak, akkor ő maga jár utána és kereskedik.”

הָבוּ לָכֶם אֲנָשִׁים חֲכָמִים וּנְבֹנִים, וִידֻעִים--לְשִׁבְטֵיכֶם; וַאֲשִׂימֵם, בְּרָאשֵׁיכֶם.

„Hozzatok ide magatoknak, bölcs, értelmes, és ismert férfiakat törzseitek szerint és én őket fölétek helyezem?” (V.M. 1/13.)
A vezető kérdésével az előbbi olvasmányainkban már két helyen találkoztunk. A Jitró hetiszakaszban (II.M. 18/21.): וְאַתָּה תֶחֱזֶה מִכָּל-הָעָם אַנְשֵׁי-חַיִל יִרְאֵי אֱלֹהִים, אַנְשֵׁי אֱמֶת--שֹׂנְאֵי בָצַע; וְשַׂמְתָּ עֲלֵהֶם, שָׂרֵי אֲלָפִים שָׂרֵי מֵאוֹת, שָׂרֵי חֲמִשִּׁים, וְשָׂרֵי עֲשָׂרֹת. „Azonban szemelj ki magadnak az egész népből derék férfiakat, akik istenfélők, az igazság emberei és a haszonlesés ellenségei". A Pinhász heti szakaszban (IV.M. 27/16-17).
יִפְקֹד יְהוָה, אֱלֹהֵי הָרוּחֹת לְכָל-בָּשָׂר, אִישׁ, עַל-הָעֵדָה.אֲשֶׁר-יֵצֵא לִפְנֵיהֶם, וַאֲשֶׁר יָבֹא לִפְנֵיהֶם, וַאֲשֶׁר יוֹצִיאֵם, וַאֲשֶׁר יְבִיאֵם; וְלֹא תִהְיֶה, עֲדַת יְהוָה, כַּצֹּאן, אֲשֶׁר אֵין-לָהֶם רֹעֶה.
„Rendeljen az Ö-való minden test szellemének I-tene, férfiút a község fölé, ki vonuljon ki előttük és jöjjön be előttük, aki kivezesse és aki bevezesse őket, hogy ne legyen az Ö-való közössége olyan, mint a juhnyáj, melynek nincs pásztora.” Miért van különbség a három esetben a kiválasztásban?
Azért van különbség, mert mást történelmi helyzetben más szempontok szerint kell a választás. Jitró szakaszban, az alig szabadult, még bizonytalan nép közösségét mutatja. A „szemelj ki” mutatja, hogy nem biztos, hogy még alkalmas a vezetésre. „Derék” tehát tekintélyesnek, ugyanakkor kitartó és magabiztosnak kell lennie, aki bízik az Ö-valóban és a maga szempontjait és érdekeit a nép érdekei mögé helyezi. A Pihász szakaszban a megpróbáltatások és kiszolgáltatottság állapotában a „pusztában” I-ten gondoskodik vezetőről, itt a szempont csupán az, hogy mindig vezetői képessége legyen. Ennek kiválasztására csak I-ten lát bele a lelkekbe, ezért Ő választ. Ebben a hetiszakaszban látjuk, hogy a nép már képes választani és a szempont már a bölcsesség, értelmi képesség (alkalmazkodó készség) és a tekintély, amit mindenki elismer.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi