Üdvözöljük az Újpesti Zsidó Hitközség honlapján!

Rabbi: Szerdócz J. Ervin

Spinoza szerint: „Az ember nem születik szabadnak, az ember azzá teszi magát.”
Az ember önmegvalósulásához genetikai adottságai, adott helyzetben való helytállása, valamint a körülmények és lehetőségek meghatározók. Corneliu Baba a XX. század nagy román filozófus-festője mondta: „Járod az utad, gyakran fel sem figyelsz ki és mi megy el melletted. Van, hogy ha visszanéznél, magad mögött még láthatnád elszalasztott királyságodnak hamvadó palástját.” Karl Jaspers filozófus felfigyel arra, hogy történelem ciklikusan produkál olyan szerencsés körülményeket, amelyek pozitív szellemi, anyagi, adottságai, lehetőségei, körülményei az adott kort „tengelykorszakká” teszik. Ha ez igaz és elfogadott a történelem távlatában, igaz és tapasztalható a személyes sors dimenziójában is.

Tengelykorszakaim szerencsés, személyes találkozások voltak, amelyek által utam egy más útba torkolló minőségi változást hozott. Sorsom töredező, bizonytalan, szellemi értékeim útja új értékekkel lettek kikövezve, mint utóbb kiderült „örök értékekkel”. Persze úgy, ahogy köztudottan mindennek oka van, úgy minden ok következménye felteszi a maga gyakran megválaszolhatatlan kérdéseit.

1990. május 28-án jöttünk családommal Magyarországra. Miután rendeződtek a munkalehetőségek és a lakás is megoldódott, az akkor indított Wesselényi utcai Amerikai Alapítványi Iskolába mentünk két lányunkat beíratni. Szeptemberben az első osztályfőnöki órán véletlenül egy tőlem fiatalabb úr mellé ültem. Bemutatkozás után megkérdezte, hogy amelyik zsinagógába járok. Mondtam a még nem irodalmi magyar kiejtésemmel és kifejezésemmel, hogy „...épp zsinagógát keresek.” „Gyere hozzám a Bethlen térre!” volt az ajánlat.

Megtudtam, hogy akivel beszéltem, ő Deutsch Róbert főrabbi. A „tengely korszakaim” első állomása volt, a Stefan Zweigi „csillagperc” szerencsés pillanata. Nos azóta „Bethlen téris” lettem. Deutsch főrabbi, a maga soha nem hivalkodó külsejével, sajátos beszédével, szerénységével, az „átlagosból” akkor szublimálódik metafizikai minőséggé, amikor odaáll az imaállvány elé. Az omednél a rabbi az örök és időtlen a dimenziójával érzékelteti a jelenlevőkkel mit jelent: „beszélni Istennel”. A Bethlen tér és a rabbi elkötelezettsége tanított meg imádkozni. 1990 óta minden napom ott a Bethlen téri zsinagógában és vele a rabbival kezdődik.

Sorsom szakmabeli alakulása a Benjámin Óvodába vezetett, ahol gondnokként dolgoztam 10 évet. 1998-ban, egy óvónő Faházi Andrea behívott az udvarról, ahol járdát sepertem. Kért hogy gépeljek neki le egy egyetemi jelentkezési lapot. A kérést teljesítve megtudtam, hogy az ORZSE Rabbi Képző Szeminárium (azóta Egyetem) Művelődéstörténeti szakot indít. Kérdeztem, nincsen még egy jelentkezési lapja? Volt, kitöltöttem és Andrea a sajátjával bevitte az enyémet is. Felvettek.

Nem kerülhető meg a szerencsés körülmény, hogy a Benjamin Óvoda vezetője, Rádiné Somosi Éva megengedte, hogy hétfőn és kedd délelőtt hiányozhattam munkahelyemről, azzal a feltétellel, hogy feladataimat munkaidőn kívül elvégzem. Örökre hálás vagyok ezért Évának!

Az Egyetem óriási kihívás volt, rosszul helytelenül, akcentussal beszéltem magyarul. Magyarul nem írtam és azóta sem „szoktam” meg a helyesírást. Ezek mind hátrányt jelentettek. A „ha rövid a lábad told meg egy lépéssel” elve alapján a hátrányból előny lett amit a bizonyítási kényszer mozgatott. Óriási energiával dobtam be magam a stúdiumokba. Rövidesen azonban a csillagperc eufóriájából, majdnem „csillaghullás” lett. Lichtman Tamás professzor, tanszékvezető kihívott egy előadásról azzal, hogy „Tudja, Szerdócz úr, a szak posztgraduális egyetemi képzés, amire csak azok jelentkezhettek, akik eleve egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkeznek. Ön fogtechnikus, aminek bemutatott diplomáját, nem tudjuk elfogadni főiskolának. A magyar törvények alapján a diplomája szakmunkásnak felel meg. De felajánlok egy alternatívát: iratkozzon be az egyetem Liturgia történeti és előadói szakára. Ha elvégzi tanszékvezetői jogomnál elfogadom első diplomának és tanulhat tovább! Megelőlegezem bizalmammal.
Mind a két szakot Summa cum laude eredménnyel végeztem.

Tengelykorszak következő és egyben legmeghatározóbb állomása, volt, hogy egy folyosói találkozáskor, valószínűleg Liturgia tanáraim: Fóti Marci bácsi - legyen emlékén áldás - és Doff Imre ajánlására megszólított az egyetem rektora dr. Schőner Alfréd: „Szerdócz! Hallom, hogy van hangja és hallása! Nem lenne kedve beiratkozni a kántor szakra?” ... Volt! Rövidesen az első év elvégzése után kineveztek Délpest Soroksár, Erzsébet, Csepel körzet akkor alakult zsinagógájába „sac-mac” nak, ami mindenest jelent. Kántor, rabbi helyettes, tanító.

A művelődéstörténeti szak elvégzésével egy időben, felmerült annak lehetősége, hogy az egyetem ajánlatára felvegyenek tudományos munkatársnak a MTA filozófiai osztályára. Ambicionált az is, hogy beiratkozzak a Rabbi képző doktoriskolájára is. Mindkettőhöz az egyetem rektori tanácsa engedélye kellett. Két volt tanárom, ellenem szavazott azzal az indokkal, hogy nem beszélek helyesen magyarul, és nem ismerem a magyar helyesírást. Egy világ omlott össze bennem. Olyan dühöt és ellenszenvet éreztem irántuk, hogy nem ismertem magamra. Pedig Ők adták tengelykorszakom legmeghatározóbb impulzusát. Ugyanis Ők ketten ellenem ketten pedig mellettem szavaztak. A mérleg nyelve a Rektor volt. A Rektor kimondta a verdiktet: „Ellene szavazok”. Másnap sírva mentem a Doktori Iskola vezetőjéhez, kedves filozófia tanáromhoz dr. Staller Tamáshoz: „Mondja Tanár Úr: hogy tehették ezt velem?” Staller tanár úr a maga „huncut aszkétikus, filozófus attitűdjével” annyit mondott: „Van egy jó hírem, de ezt a Rektor személyesen akarja elmondani.” Elkísért és a Schőner rabbi mondta a „jó hírt” ami számomra életem legabszurdabb, ugyanakkor legfontosabb, leghihetetlenebb s legmeghatározóbb mondata volt:
„Szerdócz! Azért döntöttem így mert, meggyőződésem: magából rabbi lehet!”
„Drága Rektor úr” fakadtam ki elkeseredettségemben! „Ön engem túlértékel! Én 52 éves vagyok. Hallott már Ön valakiről, aki rabbi képzős lesz 52 évesen? Hogy vehetem fel a versenyt annyi számomra ismeretlen tárgyal és hogyan vizsgázom együtt huszonéves hallgatókkal, tanároknál, akik fiaim lehetnének? Meddig tarthat még szellemi frissességem? Hogy bírom energiával? Mit mond a feleségem, aki alig várta, hogy befejezzem, hogy megint barátok lehessünk, hogy minden házi munkát és minden mást közösen végezzünk? Hogyan bújhatok el előle tanulmányaimba, hogyan hagyhatom továbbra is egyedül?”
A Rektor a szemembe nézett és tegezve, nyomatékosan mondta: „MEG-TU-DOD CSI-NÁL-NI”.
Életemben először, letöröltem a zakóm ujjával a bizonytalanság rémületének izzadságát homlokomról. Nem kértem gondolkozási időt. Bénán, engedve a tehetetlenség átláthatatlan, megmagyarázhatatlan ösztönének : „Ha így teszik gondolni...? Ha így teszik hinni: rendben van megpróbálom!”


Az elöljáróság tagjai:


Máté György (elnök)

8 éve vagyok a körzet elnöke.
Nagyon kedves, barátságos, családias kis közösségünk van.
Jó ide lejönni, ima előtt egy kicsit beszélgetni a világ dolgairól.


Dr. Balogh Pál - Ariel ben Mordeháj

Ikertestvéremmel 1954. augusztus 8-án születtünk Budapesten. Nagyapám vallásos zsidó volt, kajhén családból származott. Édesapám 20 évig Izraelben élt és dolgozott.
Újpest-Rákospalota Templomkörzet elöljárója vagyok. 30 éve ügyvezetője vagyok egy könyvvizsgálattal és könyveléssel foglalkozó gazdasági társaságnak. 10 évig ügyvezetője voltam központi költségvetés által finanszírozott társaságnak.
A MAZSIHISZ Számvevő és Számvizsgáló Bizottságának az elnöke és a BZSH Számvevő és Számvizsgáló Bizottságának tagja vagyok.


Memon Katalin Judit - Sara bat Buna

1949. november 16-án születtem Budapesten. Édesanyám Holocaust túlélő volt.
1973-tól 2024-ig középiskolai tanárként tevékenykedtem. Jelenleg a BZSH alkalmazásában irodavezetőként dolgozom.
2020-ban a WIZO Hungary Egyesület elnökévé választottak, majd 2024-ben ismét bizalmat szavaztak az elkövetkező 4 évre.
Újpest-Rákospalota Templomkörzet elöljárója vagyok. Az elmúlt évben tagja lettem a MAZSIHISZ vezetőségének.


Tamás Péter