Üdvözöljük az Újpesti Zsidó Hitközség honlapján!

בייה

Bo בא

A hetiszakasz tartalmából

Az előbbi hat után újabb három csapás sújtja Egyiptomot: sáskajárás pusztítja el a zöld növényzetet, a termést. Majd szinte dermesztő sötétség ereszkedik az országra; s végül Niszán hónap 15-én éjfélkor minden egyiptomi elsőszülött meghal. (II.M. 10–11.)
A zsidó nép micva parancsot kap az Ö-ökkévalótól: naptárat kell létrehozni a hold havonkénti újjászületésére. Az izraeliták ezen kívül utasítást kapnak arra, hogy hozzanak „peszáchi áldozatot” az Ö-ökkévalónak: minden izraelita otthonban le kell vágni egy bárányt vagy egy gödölyét, és a vérét rá kell spriccelni az ajtófélfákra és a szemöldökfára, hogy I-ten elkerülje ezeket az otthonokat, amikor jön, hogy törvénykezzen Egyiptom elsőszülöttje és minden bálványa felett. Az áldozat tűzön megsütött húsát aznap éjjel kell elfogyasztani kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel. (II.M. 12/1–28.)
Az elsőszülöttek halála végre megtöri a Fáraó ellenállását, és erőszakosan kihajtja Izráel gyermekeit országából. Az izraeliták kapkodva távoznak, nincs idő megkeleszteni a tésztájukat, csupán kovásztalan kenyeret tudnak magukkal vinni az útra. Távozásuk előtt még arany- és ezüstedényeket, valamint ruhákat kérnek az egyiptomiaktól, így sarcolva meg Egyiptom javait. (II.M. 12/29–51.)
Az Ö-ökkévaló elrendeli, hogy Izráel gyermekei szenteljék Neki minden elsőszülöttjüket. Emlékezzenek meg minden évben a Kivonulásról, távolítsanak el otthonaikból minden kovászosat, hét napon át maceszt egyenek. Meséljék el gyermekeiknek szabadulásuk történetét. Valamint parancsba kapják, hogy viseljenek karjukon és homlokukon tfilint, emlékeztetőül a Kivonulásra. (II.M. 13/1–16.)

וַיֹּאמֶר יְהוָה אֶל-מֹשֶׁה, בֹּא

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Menj…” (II.M. 10/1.)
Az előbbi וָאֵרָא „Vájéru” hetiszakasz nevének első és utolsó betűjeו „váv” és א „álef” számértékük 7. Ebből bölcseink kiolvassák az utalást arra, hogy az egyiptomiakat sújtó tíz csapásból hétről számol be a hetiszakasz. Aבא „Bo” hetiszakasz címadó szava betűi: ב „bét” és א „álef”, számértékük 3. Ez a hetiszakasz három csapásról számol be.

וַיֹּאמֶר יְהוָה אֶל-מֹשֶׁה, בֹּא אֶל-פַּרְעֹה: כִּי-אֲנִי הִכְבַּדְתִּי אֶת-לִבּוֹ, וְאֶת-לֵב עֲבָדָיו, לְמַעַן שִׁתִי אֹתֹתַי אֵלֶּה, בְּקִרְבּוֹ. ב וּלְמַעַן תְּסַפֵּר בְּאָזְנֵי בִנְךָ וּבֶן-בִּנְךָ, אֵת אֲשֶׁר הִתְעַלַּלְתִּי בְּמִצְרַיִם, וְאֶת-אֹתֹתַי, אֲשֶׁר-שַׂמְתִּי בָם; וִידַעְתֶּם, כִּי-אֲנִי יְהוָה

„És szólt az Ö-ökkévaló Mózeshez: Menj el Fáraóhoz, mivel megkeményítettem az ő szívét, hogy véghezvigyem ezeket a jeleimet közöttük, és hogy elbeszélhesd fiad és unokád füle hallatára mindazt, amit műveltem Egyiptomban és az én csodajeleimet, amelyeket végeztem közöttük, hogy ez által megismerjék: Én vagyok az örökkévaló!”
I-ten megkeményíti a Fáraó szívét, mintegy kikényszerítve a jogos büntetést? Mi hát a csapások értelme, melyet Egyiptomnak el kell viselnie? A csapásokkal I-ten célja három irányú:

  • a csapásokkal bünteti meg az egyiptomi elnyomókat, a zsidókon elkövetett igaztalanságaik miatt;
  • a szabadulás példaként szolgál a következő nemzedékeknek;
  • a csapások, majd a kivonulás történelmi esemény, az egyetlen I-ten létezésének, az emberi sorsot és történelmet irányító szerepének bizonyítéka.

A tíz csapásban, mellyel I-ten az egyiptomiakat sújtotta, van valami sorsszerű, az ember által megmagyarázhatatlan, mely felveti az igazság és az igazságosság kérdését! A következtetések melyeket levonhatunk:

  • Az igazság relatív.
  • Az igazság nem objektivitás kérdése.
  • Az igazság elsősorban, de nem feltétlenül, vallási hit kérdése.
  • Az igaz az, amit igaznak hiszünk, és a hit által válik valami meggyőződéssé.

Ilyen értelemben nincs is abszolút igazság? Lám, még a kinyilatkoztatott I-teni igazság is aggályokat vet fel. Maimonides a Tévelygők útmutatójában (3. rész 52. fejezet) kifejti, hogy nem vetődik fel I-ten igazságosságának kérdése. Az Ö-ökkévaló, a gondviselő akaratával, a természet törvényeivel összhangban irányítja a világot. Ezek a törvények szigorú ok-okozati rendszert alkotnak. I-ten, mint mindenható és mindentudó „szubsztancia” akarata, az ember akaratát felszabadította e törvények alól, és ebből a szempontból az emberi akarat szabaddá válik. Így a felelősséget is vállalnia kell tetteiért.
Kijelenthetjük: az emberi értelemmel felfogott igazság relatív. Abszolút értelemben nincsen igazság. I-ten igazsága a determinizmus kérdése.
Nincsen igazság, de igazságtalanság van.
Még egy kérdés merül fel, a szabad akarat és a determinizmus kérdésében:

  • Urai vagyunk-e cselekedeteinknek, és ha igen, mennyire?
  • Felelősek vagyunk-e erkölcsi szempontból cselekedeteinkért?

A kérdés tehát: gonosz-e a Fáraó, vagy csak sorsának elszenvedője?
A Talmud ezt egy midrással érzékeli és érzékelteti, mely szerint az angyalok a Sás-tengeri átkeléskor örömódát akartak zengeni. I-ten megszidta őket: „Kezem alkotásai (az egyiptomiak) tengerbe vesznek, ti pedig dalt merészeltek énekelni?”

וַיָּבֹא מֹשֶׁה וְאַהֲרֹן, אֶל-פַּרְעֹה, וַיֹּאמְרוּ אֵלָיו כֹּה-אָמַר יְהוָה אֱלֹהֵי הָעִבְרִים, עַד-מָתַי מֵאַנְתָּ לֵעָנֹת מִפָּנָי;

„és bement Mózes és Áron a Fáraóhoz és szólottak előtte: Így szól az Ö-ökkévaló a héberek I-tene: Meddig vonakodol még alázatot tanúsítani előttem…” (II.M. 10/3.)
Mit jelent a עַד-מָתַי מֵאַנְתָּ לֵעָנֹת „meddig vonakodol”? Bölcs Salamon mondja: „Üdv annak, aki örökké fél, hogy tettei, cselekedetei, nem egészen kifogástalanok.” A fizikai ember szellemi képességgel rendelkezik. Helyes, ha szellemi képességét a mértékletes fizikai élvezetekre fordítja, de nem esik végletekbe. Aki túlzásba esik, túlhalad morális gátjain.
I-ten „megkeményíti a Fáraó szívét” és nem fektet hangsúlyt arra, mi helyes és mi helytelen. Később a Fáraó önmaga, saját szívét keményíti meg. Ezzel magára vonta I-ten haragját, meghagyva konokságában. Bölcseink szerint az embert I-ten azon az úton vezeti, melyen az haladni akar.

שַׁלַּח עַמִּי, וְיַעַבְדֻנִי.

„Bocsásd el népem, hogy szolgáljanak engem.” ( uo. 10/3.)
Miért kérte a zsidó nép, hogy bocsássa el őket a Fáraó a sivatagba, hogy ott szolgálják I-tent? Egyiptomban nem tudták volna I-tent szolgálni? Mi a kapcsolat az elbocsátás és a szolgálat között? I-tent szolgálni csak szabadon lehet. A reggeli ima harmadik áldása arról szól: יי ...שלא עשני עבדברוך אתה „Áldott légy …hogy nem teremtettél rabszolgának”. A „bocsásd el” azt is jelenti, hogy meg kell szabadulni, el kell bocsátani, minden kétséget, reménytelenséget, anyagiasságot. Minden kötöttséget elbocsátva — kötöttséget, mely az embert rabságban tartja — , lehet csak szolgálni I-tent teljes szívvel és teljes lélekkel.

כִּי אִם-מָאֵן אַתָּה, לְשַׁלֵּחַ אֶת-עַמִּי--הִנְנִי מֵבִיא מָחָר אַרְבֶּה, בִּגְבֻלֶךָ.

„Mert ha vonakodol elbocsátani népemet, íme holnap sáskát hozok határodra.” (II.M. 10/4.)
Miért inti a Fáraót ahelyett, hogy büntetné?
Bachja szerint két helyen intette I-ten a Fáraót:

  • Először a folyamnál, melyről azt állította, hogy ő teremtette.
  • Másodszor a palotájában, ahol biztonságban érezte és mutatta magát.

Hasonló történt Nabukadnecárral, az Újbalilóni birodalom királyával, aki I-tennek tartotta magát. I-ten azzal büntette és alázta meg alattvalói előtt, hogy olyanná tette, mint egy barom. Két hétig (szó szerint שִׁבְעָה עִדָּנִין „hét idő”) egy erdőben kóborolt, gyökerekkel és füvekkel táplálkozott. (Daniel 4/28-30.)

וּלְכֹל בְּנֵי יִשְׂרָאֵל, לֹא יֶחֱרַץ-כֶּלֶב לְשֹׁנוֹ, לְמֵאִישׁ, וְעַד-בְּהֵמָה--לְמַעַן, תֵּדְעוּן, אֲשֶׁר יַפְלֶה יְהוָה, בֵּין מִצְרַיִם וּבֵין יִשְׂרָאֵל.

„Isráel fiaira pedig még eb sem feni nyelvét, emberre sem, állatra sem, hogy megtudjátok, milyen különbséget tesz az Ö-ökkévaló Egyiptom és Isráel között.” (II.M. 11/7.)
Amikor a zsidók az „őrködés éjszakáján” elhagyják Egyiptom országát, a kutyák nem ugatták meg a menekülőket: csendben maradtak. A Midrás szerint I-ten kiokította a zsidók kutyáit is: maradjanak csöndben ők is, ne ugassák meg a Halál Angyalt, amikor az leszállt Egyiptom földjére. A kutyák „odaadóan szót fogadtak”. Engedelmességüknek köszönhetően sikerült Mózesnek és népének kivonulnia Egyiptomból.
A kutya a vallási törvények szerint tisztátalan. A történelmi pillanatban Egyiptom kutyái a zsidók barátaiknak bizonyultak.
A paradigma az, hogy a kutya egyrészt tisztátalan állat, másrészt szerepet kap a kivonulás történetében. Ezt az ellentmondást szem előtt tartva felvetődik a kérdés: vajon hogyan viszonyulhattak a zsidók a kutyához, mint tisztátalan háziállathoz?
Babiloni Talmud 83a-ban Rabbi Eliezer elmarasztalóan nyilatkozik a kutyatartásról: „az, aki kutyát tart, semmiben sem különbözik az olyan embertől, aki disznót tenyészt”. Misna, Bava Kama 7,7-ben más szkeptikusan nyilatkozik. E szerint szabad kutyát tartani, de kizárólag láncon.
A kutya láncon tartása a Talmud, Joma 83b, 84a-ban szerepel. A mérges kutyát egyenesen veszettnek tartja. E szerint az a kutya nevezhető veszettnek, amely ugat és harap is. Mások szerint csak a harapós kutya „veszett”. Egyetértés van abban, hogy nem szabad harapós kutyát tartani. „Veszett”- nek nyilvánítja azt, amely képes megijeszteni egy terhes nőt úgy, hogy fennáll annak a veszélye, hogy elvetéljen.
I. Kir. 22,38-ben a kutya egyenesen szitokként szerepel. Áchábot, az északi királyság gonosz királyát véletlenül lenyilazza egy katonája. A sebesült király meghal, a gonoszságát a szentírás azzal illusztrálja, hogy וַיָּלֹקּוּ הַכְּלָבִים אֶת-דָּמוֹ „a kutyák felnyalták vérét”. Hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy a földre folyt vért földel, homokkal el kell fedni, mert „a lélek a vérben van”. A történetben erre nincsen lehetőség, mert a kutyák megalázó tette ezt megakadályozza.
V.M. 23,19-ben a וּמְחִיר כֶּלֶב „felavatott parázna férfit” (férfi prostituáltat) a Tóra kutyaként aposztrofálja.

A Talmud más helyen pozitív színben tünteti fel a „négylábú barátot”. Olvassuk, hogy kutyák őrizték Izráel északi határait, és a hatodik érzékükkel megérezték a Halál Angyalának közelségét. Amikor az a városhoz ért, az összes kutya vonyítani kezdett. Amikor viszont Elijáhu próféta jelent meg, jámboran szűkölni kezdtek.
Rási szerint: miután a kutyák hallgattak a „Kivonulás éjszakáján”, az Örökkévaló megjutalmazta őket. Erre a „jutalomra” utal a II.M. 22/30 : וְאַנְשֵׁי-קֹדֶשׁ, תִּהְיוּן לִי; וּבָשָׂר בַּשָּׂדֶה טְרֵפָה לֹא תֹאכֵלוּ, לַכֶּלֶב תַּשְׁלִכוּן אֹתוֹ. „És szent emberek legyetek én előttem; a mezőn széttépett húst meg ne egyétek; az ebnek vessétek azt”.
Ábáhu rabbi egyszer látogatóba ment Cézáreába. Vendéglátója a rabbi legnagyobb meglepetésére kutyája mellett szállásolta el. A vendég sértetten kérdezte: „Mivel szolgáltam rá, hogy ilyen megaláztatásban legyen részem?”. A házigazda válasza: „Végtelen hálával tartozom a kutyámnak, hisz mikor egy napon rabszolga kereskedők érkeztek a városba és az egyikük megpróbálta megerőszakolni a feleségemet, a kutya ráugrott és leharapta a nemi szervét”.
A Midrás Rábá Beresit megrázó történetet mond el Ábelnek, az első ember fiának kutyájáról. A kutya hűségesen őrizte gazdája juhait. Amikor Ábel, testvére Káin kezétől elpusztult, a kutya lefeküdt a holtteste mellé és élettelen testét oltalmazta a ragadozóktól. Az Ö-ökkévaló látva odaadását, Káin mellé rendelte a kutyát, amikor azt örök bujdosásra ítélte.
Erre utal: וַיָּשֶׂם יְהוָה לְקַיִן אוֹת, לְבִלְתִּי הַכּוֹת-אֹתוֹ כָּל-מֹצְאוֹ. „És jelt adott az Ö-ökkévaló Káinnak, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál”. (I.M. 4,15)
A „Tengeri dal”-ban (II.M. 15,1-20) Mózesnek az egyiptomi kivonuláskor megszólaló éneke mellett más teremtmények is hirdették Isten dicsőségét. „Énekük” — mondják bölcseink — erkölcsi tanítást adtak. Így a kutyák is, akik mondják: בֹּאוּ, נִשְׁתַּחֲוֶה וְנִכְרָעָה; נִבְרְכָה, לִפְנֵי-יְהוָה עֹשֵׂנוּ „Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!”. (Zsolt. 95,6) A kutyák e szerint tudják és tanítják, hogy nemcsak behódolni és megalázkodni szükséges időnként. Hálát és alázatot is kell tudni mutatnunk. Izráel azért szabadult ki a fogságból, mert alázatot mutatott, ugyanezen okból kapta a Tórát is. Szintén emiatt támadnak föl a holtak is egykor, aminek alátámasztására idézik a 95. Zsoltár fenti mondatát.
A Perek Sira, a csodálatos Tengeri átkelés magyarázatának befejező részében olvassuk, hogy Jesaja rabbi, Hanina Ben Dósza rabbi tanítványa, nyolcvanöt napon át böjtölt. Majd megkérdezte mesterét, hogy a kutyák, akikről az olvasható, hogy וְהַכְּלָבִים עַזֵּי-נֶפֶשׁ, לֹא יָדְעוּ שָׂבְעָה, „telhetetlenek, nem tudnak megelégedni” (Jes. 56/11), méltók arra, hogy elénekeljék a maguk dicshimnuszát. Egy angyal felelt neki a Mennyekből, és azt mondta: Jesaja, meddig fogsz böjtölni e célból? Ő, a Szent, az Áldott, már meghozta határozatát; nem tárta senki elé a világ sorsát azóta, hogy Habakuk prófétával titokban közölte. De te, Jesaja, hozzád küldtek a Mennyek, és mondják a kutyákról:וּלְכֹל בְּנֵי יִשְׂרָאֵל, לֹא יֶחֱרַץ-כֶּלֶב לְשֹׁנוֹ „Izráel fiai közül az eb sem ölti ki nyelvét senkire” (II.M. 11/7). Ezzel rászolgáltak arra is, hogy nyál váladéka legyen a pergamen cserzősava, amiből a tefilin, a mezüze és a tóratekercsek készülnek. Ezért énekelhetik éneküket. Ami pedig a kérdésedet illeti, mondja Haninaben Dósza tanítványának: vond vissza szavaidat és soha többé ne beszélj így, mivel itt ezt áll: שֹׁמֵר פִּיו, וּלְשׁוֹנוֹ-- שֹׁמֵר מִצָּרוֹת נַפְשׁוֹ. „megőrzi száját és nyelvét, megtartja életét a nyomorúságtól” (Péld. 21/23 és Jalkut Simoni, Bo 187).
Akik ellenzik a kutyákat és félnek tőlük, azoknak Orách Cháim (kommentátor és kabbalista) mondta: „Egyetlen állat sem ér fel az emberhez, ha csak az ember nem tűnik fel neki állatként, ami akkor következik be, ha az ember elveszti hasonlatosságát a Teremtőhöz és nem lesz már צלם אלהים „I-ten képmása”. Az Eruvin traktatus szerint, ha nem kaptuk volna a Tórát, csak az állatoktól tanulhatnánk meg az erkölcsös viselkedést.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi

zsini

Elérhetőségeink:

Cím: 1042 Budapest, Berzeviczy G. u. 8.
Tel.: 06-1-369-08-27
E-mail: ujpestizsidok@gmail.com

Amennyiben adományukkal szeretnének hozzájárulni a közösség életéhez, kérjük forduljanak a hitközség titkárságához. Támogatásukat köszönjük.

A weblapot készítette: esdirea.hu