בייה
A hetiszakasz tartalmából Az Ö-ökkévaló a Szináj sivatagban elrendeli Izráel tizenkét törzse férfitagjainak megszámlálását. Mózes összesen 603.550, 20 évnél idősebb, hadra fogható férfit számol össze. Külön kerülnek megszámlálásra Lévi törzsének tagjai, összesen 22.273, egy hónaposnál idősebb férfi. A leviták feladata a Szentélybeli szolgálat. Korábban ez az elsőszülöttek feladata volt, de alkalmatlanná váltak erre, az aranyborjú imádásával elkövetett bűnük miatt. Annak a 273 elsőszülöttnek, akire nem jutott őt felváltó lévita, öt ezüstsékelnyi „váltságdíjjal” kellett megváltania magát. (IV. M. 1/1–47., 3/14–51.) A tizenkét törzs négy, egyenként három törzset tömörítő csoportban táborozott egy mil (960 m) távolságra a Miskán, a mozgatható Szentélysátor körül. Kelet felé táborozott Jehuda (74.600 fő), Jiszáchár (54.400) és Zevulun (57.400); dél felé Reuvén (46.500), Simon (59.300) és Gád (45.650); nyugat felé Efrájim (40.500), Menasé (32.200) és Benjámin (35.400); észak felé pedig Dán (62.700), Ásér (41.500) és Náftáli (53.400). Ezt a felállást vonulásuk közben is megőrizték. Minden törzsnek megvolt a maga „nászi-ja”, fejedelme, vezetője és a maga törzsi színnel és jelképpel ellátott zászlaja. (IV. M. 2/ 22:17–25.) Amikor a nép megváltoztatta helyét és I-ten akaratára folytatta vonulását a pusztában, a lévita törzs három családja lebontotta a Miskánt, elszállította a legközelebbi táborhelyig, majd a tábor középpontjában újra felállította. Ezt követően felverték sátraikat a Miskán körül: a Kehát családbéliek, akik a Miskánban használt, speciális huzattal ellátott tárgyakat (a frigyládát, menórát, stb.) cipelték a vállukon, a Miskántól délre táboroztak; a Gerson családbéliek, a Miskán szőtteseinek és tetőtakaróinak felelősei a Miskántól nyugatra; a Mörári családbéliek, a Miskán falelemeinek és oszlopainak hordozói pedig a Miskántól északra. A Miskán kelet felé eső bejárata előtt állt Mózesnek, Áronnak és Áron fiainak sátra. (IV. M. 1/48–54., 2/17., 3/1–38.) Aבְּמִדְבַּר (bámidbár) szógyöke a דבר (beszéd). A két egymástól nagyon távoli értelmű „pusztaság” és „beszéd” fogalmat a zsidó gondolkodás egybekötve, szimbolikusan a dolgok egyberendezéseként, tisztázásaként értelmezi. Filozófiailag a létezésnek két modusa van. Létezhet valami potenciálisan, lehetőségként és létezhet aktuálisan, tehát ténylegesen, megvalósultságában. A דבר beszéd legkifejezőbben hordozza a szó szimbolikus voltát, hiszen a beszéd a maga irányultságával, több értelmezhetőségével, az egyberendezés lehetősége. A דבר beszéd potenciálisan olyan, mint a parlagon hagyott föld, mint a puszta (מִדְבַּר), mely verbális lehetőségében hordozza a cél megvalósulását. Megszólalva, megadja a maga „termését”. Ebben a kontextusban Jesájá próféta a pusztát (מִדְבַּר) legelőként aposztrofálja. וְרָעוּ כְבָשִׂים, כְּדָבְרָם; וְחָרְבוֹת מֵחִים, גָּרִים יֹאכֵלוּ. „Akkor legelnek majd a juhok, mint saját rétjükön, és a kövérek romjait jövevények emésztik.” (Jes. 5/17) is. A בְּמִדְבַּר"bemidabar" értelmezhető úgy is: „beszéd közben.” Mózes búcsúénekében kihangsúlyozza, hogy a „Tóra adás” is a pusztaságban történt. יִמְצָאֵהוּ בְּאֶרֶץ מִדְבָּרוּבְתֹהוּ יְלֵל יְשִׁמֹן „A pusztaság országában találtam meg őt, a kietlen üvöltő vadonban.” (V. M. 32/10). A mondat a „beszéd” „pusztaság” fogalompárban egy újabb fogalom jelenik meg: a keresés, megtalálás. Jesájá próféta felhívja figyelmünket, hogy I-ten bárhol megtalálható, megszólítható, még a „pusztaság országában” is. Ott is, ahol a „pusztaság” akár rendezetlenségként, תֹהו„káosz”- ként is értelmezhető. A próféta szerint: לֹא אָמַרְתִּי לְזֶרַע יַעֲקֹב,תֹּהוּ בַקְּשׁוּנִי„Nem mondtam Jákob magzatjának: pusztaságban keressetek engem” (Jes 45. 19). I-ten nem „תֹהוּ”„káosznak” teremtette a földet, hanem lehetőségnek hogy ott megtalálják Őt. Jesája, demonstratíve kimegy a מִדְבַּר-ba, pusztába, hogy ott számon kérje azokat, akik a„תֹהוּ”„káosz” zavarában vannak . Aמִדְבַּר „pusztaság”, nem תֹהו „káosz”. Felvetődik a kérdés: mi keresnivalójuk volt a zsidóknak a „pusztában”? Hiszen mit lehet keresni, vagy találni a pusztában, vagy a káoszban? Mindkettő a semmit jelenti. És mégis van valami beszédes különbség, beszédes keresnivaló a „semmiben”. Elijáhu prófétáról olvassuk, hogy a „jelenlétet” kereste a „semmiben”. A „semmiben” lett megszólítva Elijáhú, Illés próféta: מַה-לְּךָ פֹה אֵלִיָּהוּ„Mi dolgod itt Elijáhú?”( I.Kir. 19/8.) Elijáhu az Ö-ökkévalót keresi a semmiben! Félelmetes kép! És a „semmi” kaotikus voltában mennyi félelmetes képe lehet a „semminek”! וְרוּחַ גְּדוֹלָה וְחָזָק מְפָרֵק הָרִים וּמְשַׁבֵּר סְלָעִים לִפְנֵי יְהוָה, לֹא בָרוּחַ יְהוָה„ nagy és erős szél, hegyeket bontó és sziklákat tördelő. Az Ö-ökkévaló előtt- nem a szélben az Ö-rökkévaló!”; וְאַחַר הָרוּחַ רַעַשׁ, לֹא בָרַעַשׁ יְהוָה. „ És a szél után földrengés- nem a földrengésben az Ö-kkévaló„וְאַחַר הָרַעַשׁ אֵשׁ, לֹא בָאֵשׁ יְהוָה; „ És földrengés után tűz-nem a tűzben az Ö-ökkévaló” וְאַחַר הָאֵשׁ, קוֹל דְּמָמָה דַקָּה. „És a tűz után halk suttogás hangja” (I.Kir 19/11-13.) A „semmi”, amint olvassuk, a lehetőség ahol a próféta megtalálta I-tent. De nem a zajos romboló kaotikus szélben, sem a földrengésben, vagy tűzben. Elijáhú próféta azért kereste a pusztában, hogy a kaotikus zajban meghallja קוֹל דְּמָמָה דַקָּה „halk apró hangot”, megtalálja I-tent. (I.Kir 19. 12) A hangban, amely csak akkor hallható, ha odafigyelünk, ha nem zavar meg más hang, ha a בְּמִדְבַּרsemmiben a „תֹהוּ”, káoszban halljuk a lényeget. Ezt keresték a zsidók is aבְּמִדְבַּר a pusztában. Ezt a megfoghatatlan jelenlétet láthatjuk Illés történetében is. A " מִדְבַּר" szó a erkölcsi megújulás lehetőségét is jelenti: "I-ten szelleme száll a pusztából" - mondja Hosea próféta. Jezsajás is azt mondja: קוֹל קוֹרֵא--בַּמִּדְבָּר, פַּנּוּ דֶּרֶךְ יְהוָה "Hívó hang hallatszik: a pusztában, készítsétek I-ten útját." (Jes. 40/3) A zsidók negyven évet vándoroltak a Pusztában. Milyen lehetőségük lehetett ott? Az "Atyák mondásai" –ban olvassuk: „Kenyeret sóval egyél, vizet mértékkel igyál, és a földön aludj. Ez a Tóra útja." (Avot 6. fej. 4. misna) A pusztában a קוֹל דְּמָמָה דַקָּה „halk apró hangot” hallott meg, mely:הִגִּיד לְךָ אָדָם, מַה-טּוֹב; וּמָה-יְהוָה דּוֹרֵשׁ מִמְּךָ, כִּי אִם-עֲשׂוֹת מִשְׁפָּט וְאַהֲבַת חֶסֶד, וְהַצְנֵעַ לֶכֶת, עִם-אֱלֹהֶיךָ. „Megmondta neked, ember (I-ten), mi a jó és mit követel tőled I-ten. Hogy törvényt cselekedj, szeresd a jó tettet és járj szerényen I-ten útján." (Micha 5/8)
א וַיְדַבֵּר יְהוָה אֶל-מֹשֶׁה בְּמִדְבַּר סִינַי, בְּאֹהֶל מוֹעֵד: בְּאֶחָד לַחֹדֶשׁ הַשֵּׁנִי בַּשָּׁנָה הַשֵּׁנִית, לְצֵאתָם מֵאֶרֶץ מִצְרַיִם--לֵאמֹר.
„És szólt az Ö-ökkévaló Mózeshez Szináj sivatagában, a találkozás sátrában, a második hónap első napján, a második évben, miután kimentek Egyiptom országából, mondván” (IV.M.1/1.) A hetiszakaszban az Ö-kkévaló parancsára megszámlálják népét. Rássi szerint, azért mert: „kedvesek voltak Őelőtte!” I-ten megszámlálta népét: Egyszer, amikor kijöttek Egyiptomból: „És kivonultak Izráel gyermekei Rámszesztől Szukkójkszba, mintegy hatszázezer gyalogos férfi, a gyermekeken kívül.” (II.M. 12/37.) Majd miután rengetegen meghaltak az aranyborjú vétke miatt, újra számlálta őket azért, hogy megtudja hányan maradtak. Ebben a hetiszakaszban, amikor Ijjár hónap elején elkészül a Szent Sátor, I–ten jelenlétének felavatott helye, I-ten megszámlálja népét.
שְׂאוּ, אֶת-רֹאשׁ כָּל-עֲדַת בְּנֵי-יִשְׂרָאֵל, לְמִשְׁפְּחֹתָם, לְבֵית אֲבֹתָם--בְּמִסְפַּר שֵׁמוֹת, כָּל-זָכָר לְגֻלְגְּלֹתָם.
„Állítsátok össze Izráel fiai egész közösségének számát, családjaik, atyáik háza szerint, a nevek számával, minden férfit fejenként.” (IV.M.1/2.) בְּמִדְבַּר könyvét a hagyomány „Népszámlálás könyvének” is nevez a שְׂאוּ, אֶת-רֹאשׁ כָּל-עֲדַבְּנֵי-יִשְׂרָאֵל alapján. Előbb olvastuk, hogy I-ten többször is megszámlálta népét. Úgy látszik, hogy a számbavétel privilégiuma I-tené, hiszen a Szentírás rossz néven veszi, I-ten súlyos büntetéssel sújtja népe számba vételét. Amikor Dávid király hajt végre egy ilyen népszámlálást, büntetésül járvány pusztít Izráel-szerte (II.Sám. 24/ 9-15. ) A népszámlálást a Tóra valamilyen szent céllal fűzi egybe. Korábban a pusztai Szentély számára történő adományozással (fejenként fél sekelt kellett adni), másutt az elsőszülöttek és a papok, (a kohaniták), szerepkörének felváltásával, vagy a törzsek közti területelosztással. A szent célra történő felajánlással összekötött népszámlálás lényege az, hogy nem kötődik semmilyen gazdasági érdekhez (például adóbehajtáshoz), vagy hatalmi törekvéshez, mint Dávid idején. A számlálástól való tartózkodás mégsem babonás félelem. A népszámlálás, egybetartozás érzése. A nép minden egyes tagja érezze, hogy része a közösségnek, vagy, hogy adományával ő is hozzájárul a "gyülekezés sátra" közös erőből történő, berendezéséhez. Ezért írta elő a számbavételkor a Tóra: ne legyen különbség ember és ember között. הֶעָשִׁיר לֹא-יַרְבֶּה, וְהַדַּל לֹא יַמְעִיט "A gazdag ne adjon többet, a szegény ne adjon kevesebbet" (II. M. 30/15.). A nép tagjai egyenlő elbírálás alá essenek, egyenlően részesüljenek a szent feladat teljesítésében, mert egyformán szükség van rájuk. Talmudi példával élve „A lánc csak akkor marad egyben, ha minden egyes láncszeme egyaránt kötődik a másikhoz. Minden lánc olyan erős, amilyen a leggyengébb láncszeme.” Ezt a lelki értelmezést támasztja alá a bibliai versek héber szövege.(שְׂאוּ, אֶת-רֹאשׁ כָּל-עֲדַת בְּנֵי-יִשְׂרָאֵל) „Vegyétek számba Izráel fiainak egész gyülekezetét". Aשְׂאוּ, ige szó szerint fordításában a mondat így hangzik: "Emeld fel Izrael fiai egész gyülekezetének fejét". A nép számba vétele ilyen értelemben valóban fölemelheti a kétségeivel vívódó embert, egyfajta öntudatot, biztonságérzetet sugallhat minden egyes tagja számára. A nép tagjainak számbavételekor tudatosodott a sokaság érzete, sokaság, amelyhez tartozik, azaz egy közösségbe. Sokaság, melyet az egymásrautaltság és az egymás megsegítésének érzése hat át. Ez az érzése a közös imához szükséges „minjen", az előírt tíz férfi érzése. Külön-külön jönnek. Más társadalmi, más értelmiségi, más anyagi környezetből, szintről. De egy minjenben érzik, hogy, egy néphez, egy vallási közösséghez, az emberiség nagy családjához tartoznak. MidrásRábá szerint a bibliai időkben Izrael népe tízszer lett megszámlálva:
A tízedik azonban csak a Messiás eljövetelekor következik majd, miként írva van:בְּעָרֵי הָהָר בְּעָרֵי הַשְּׁפֵלָה, וּבְעָרֵי הַנֶּגֶב, וּבְאֶרֶץ בִּנְיָמִן וּבִסְבִיבֵי יְרוּשָׁלִַם, וּבְעָרֵי יְהוּדָה--עֹד תַּעֲבֹרְנָה הַצֹּאן עַל-יְדֵי מוֹנֶה, אָמַר יְהוָה. „…és Jeruzsálem környékein át fognak menni a juhok a számlálónak kezén, mondja az Ö-ökkévaló" (Jerem. 33.13). Visszatérve a מִדְבַּר „puszta” értelmezéséhez, felvetődik a kérdés vajon miért hangsúlyozta a hetiszakasz az első mondatában, hogy a népszámlálás, és a mózesi tanítás is a pusztában ("מִדְבַּר ") történt? Menáchem Meron: „Az élő Biblia” című könyve szerint, Izráel megszabadulva az egyiptomi fizikai és szellemi szolgaságától, a pusztában néppé lesz. A puszta jelentette a mentességet Egyiptom „városi” romlottságától. A pusztai sátor tiszta egyszerűsége és szerénysége jelkép volt a rabszolgaságból szabadult nép szemében, szemben Egyiptom elpuhultságra való szemléletével. Jeremiás próféta e szemlélettől féltette Jeruzsálemet, korholva annak, Egyiptomra emlékeztető romlottságát:מִי-יִתְּנֵנִי בַמִּדְבָּר, מְלוֹן אֹרְחִים, וְאֶעֶזְבָה אֶת-עַמִ”Bár lenne otthonom a pusztában, hogy elhagyhassam népemet." (Jer. 9/1.) Ugyancsak Jeremiás emlékeztet a nép aranykorára, mikor ezt mondja: זָכַרְתִּי לָךְ חֶסֶד נְעוּרַיִךְ, אַהֲבַת כְּלוּלֹתָיִךְ--לֶכְתֵּךְ אַחֲרַי בַּמִּדְבָּר „Emlékezem ifjúságod szeretetére, mikor jöttél utánam a pusztában, a kietlen földön." (u.o. 2/2.) Izráel nem kaphatta a Tórát az egyiptomi városfalak és az ott uralkodó bálványkultuszok közepette. Csak a szabad ég alatt, a pusztában érett meg a nép és kiálthatta: „megtesszük és meghallgatjuk" (II.M.19. fej.) A Midrás szerint, I-ten különböző népeknek ajánlotta a Tízparancsolatot. Az egyik nem fogadta el a „Ne ölj!" parancsolatot, a másik a „Ne lopj!" igét, a harmadik a „Ne paráználkodj!" ot. Végül Izráel kérdezés nélkül נַעֲשֶׂה „megtesszük" -kel reagált I-ten felhívására. Egy másik Midras szerint, I-ten a világot is azzal a feltétellel teremtette, hogy tanítását, Tóráját elfogadják. Így a pusztában vándorló Izraelnek nem adta meg a választási lehetőséget, hanem mintegy kényszerítette („a Szináj-hegyet emelte Izráel fölé" - mondja a Midrás), a Tóra elfogadására.וַיְדַבֵּר יְהוָה אֶל-מֹשֶׁה בְּמִדְבַּרסִינַי"És szólt I-ten Mózeshez Szináj pusztájában" - hangzik hetiszakaszunk. Sávuot ünnepekor halljuk a szót, és hitet teszünk a Tóra mellett, hogy a legenda szerint biztosítsuk a magunk és a világ fennmaradását. Izrael fennmaradásához szorosan kapcsolódik az a tény, hogy mi adtuk a világnak a Bibliát. Sávuot ünnepe a nép és az Ország egybetartozásának is ünnepe. Tovább kell adnunk a nemzedékeknek, hogy az aratás és a zsengék ünnepén Izráel szellemi életét, a Biblia szellemét is ünnepeljük.
írta: Szerdócz J. Ervin rabbi
Cím: 1042 Budapest, Berzeviczy G. u. 8.
Tel.: 06-1-369-08-27
E-mail: ujpestizsidok@gmail.com
Amennyiben adományukkal szeretnének hozzájárulni a közösség életéhez,
kérjük forduljanak a hitközség titkárságához.
Támogatásukat köszönjük.
A weblapot készítette: esdirea.hu