בייה
Toldot תולדות A heti szakasz tartalmából Izsák feleségül veszi Rebekát. Húsz évig nem született gyermekük, de imáik végül meghallgatásra találnak, és Rebeka megfogan. Terhessége nehéz: „a gyermekek tusakodtak a méhében”. I-tentől megtudja, hogy „két nemzet van a te méhedben”, és, hogy a fiatalabb uralkodni fog majd az idősebb felett (I.M. 25/19–23.). A szüléskor először Ézsau bújik elő; Jákob Ézsau sarkát markolva követi. Ézsauból „ügyes vadász, a mező embere” lesz; Jákob pedig „jámbor” ember, sátorlakó. Izsák Ézsaut szereti, Rebekának Jákob a kedvence. Ézsau egy alkalommal éhesen, fáradtan jön vissza a vadászatról, és eladja elsőszülöttségi jogát Jákobnak egy tál vöröslencse főzelékért (Uo. 25/24–34.). Gerárban, a filiszteusok földjén Izsák, ahogyan annak idején apja, Ábrahám is nővéreként mutatja be Rebekát, attól félve, hogy Abimeleh királyságában, ha megkívánja az asszonyt szépsége miatt, őt megöli érte. Izsák kiássa az apja, Ábrahám által ásott, és a filiszteusok által betemetett kutakat, és új kutat is fúr. A két kút birtoklásáért viszály tör ki a filiszteusokkal, a harmadik kút vizét azonban békében élvezik (Uo. 26/1–33.). Ézsau feleségül vesz két hettita nőt. Izsák megöregszik, megvakul. Mielőtt meghalna, meg szeretné áldani Ézsaut. Ézsau elmegy, hogy vadat ejtsen, mivel eleget akar tenni apja kívánságának, aki finom pecsenyét szeretne enni. Távollétében Rebeka felöltözteti Jákobot Ézsau ruháiba. Önmaga készít kecskegidákból ételt férjének, és azzal beküldi Jákobot atyjához. Izsák megáldja Jákobot „az ég harmatával és a föld kövérségével”, és a fivére feletti uralommal. Amikor Ézsau visszatér, rájön a csalásra. Izsák tehetetlen. Megáldotta Jákobot, abban a tudatban, hogy Ézsaunak adja az elsőszülöttnek járó áldást. Ézsau is kér egy áldást. Apja ezt megteszi, és benne megjósolja: „Ézsau a kardja után fog élni, és amikor Jákob elbotlik, elveszti uralmát a bátyja felett.”(Uo. 26/34–27/41). Jákob elhagyja Cháránt, Ézsau haragja elől menekülve, és azért, hogy feleséget találjon nagybátyja, Lábán családjából. Ézsau harmadik feleséget vesz magának, Máchálátot, Ismáél leányát ( Uo. 27:/42–28:9).
וְאֵלֶּה תּוֹלְדֹת יִצְחָק, בֶּן-אַבְרָהָם: אַבְרָהָם, הוֹלִיד אֶת-יִצְחָק.
„És ezek Izsáknak, Ábrahám fiának nemzetségei: „Ábrahám nemzette Izsákot.” ( I.M. 25/19.) Mindjárt a hetiszakasz kezdő mondatában felmerül néhány kérdés: ha az van írvaיִצְחָק, בֶּן-אַבְרָהָם „Izsák Ábrahám fia”, miért kell megemlíteni: אַבְרָהָם, הוֹלִיד אֶת-יִצְחָק „Ábrahám nemzette Izsákot”? A magyarázathoz vissza kell térnünk a Vájéruוַיֵּרָא hetiszakaszhoz, ahol azt olvassuk:
א וַיהוָה פָּקַד אֶת-שָׂרָה, כַּאֲשֶׁר אָמָר; וַיַּעַשׂ יְהוָה לְשָׂרָה, כַּאֲשֶׁר דִּבֵּר. ב וַתַּהַר וַתֵּלֶד שָׂרָה לְאַבְרָהָם בֵּן, לִזְקֻנָיו, לַמּוֹעֵד, אֲשֶׁר-דִּבֶּר אֹתוֹ אֱלֹהִים. ג וַיִּקְרָא אַבְרָהָם אֶת-שֶׁם-בְּנוֹ הַנּוֹלַד-לוֹ, אֲשֶׁר-יָלְדָה-לּוֹ שָׂרָה--יִצְחָק. ד וַיָּמָל אַבְרָהָם אֶת-יִצְחָק בְּנוֹ, בֶּן-שְׁמֹנַת יָמִים, כַּאֲשֶׁר צִוָּה אֹתוֹ, אֱלֹהִים. ה וְאַבְרָהָם, בֶּן-מְאַת שָׁנָה, בְּהִוָּלֶד לוֹ, אֵת יִצְחָק בְּנוֹ.
„És az Ö-ökkévaló megemlékezett Sáráról, amint mondta, és az Ö-ökkévaló úgy tett Sárával, amint szólott: Sára viselős lett és fiút szült Ábrahámnak öregségére, arra az időre, amelyről I-ten szólt neki. És elnevezte Ábrahám fiát, aki neki született, akit Sára neki szült, Izsáknak. És körülmetélte Ábrahám a fiát, Izsákot nyolcnapos korában, amint megparancsolta neki I-ten. És Ábrahám száz éves volt, mikor fia Izsák született” ( I.M. 21/1-6.). A fordítás kiemelt részeit olvasva megértjük, hogy ezek Ábrahám apaságát igazoló kijelentések, hiszen tudjuk, hogy a I.M. 12/10-20. részben Sárát a férje húgának aposztrofál, így וַתֻּקַּח הָאִשָּׁה, בֵּית פַּרְעֹה „elvitték az asszonyt Fáraó házába”. Majd később a 20/1-8-ban Abimelek Gerár királya is וַיִּקַּח, אֶת-שָׂרָה „elvette Sárát”. Rási felveti, hogy a Tóra kétszer is említi Ábrahám apaságát, nehogy a rosszakarók mondják Ávimelech fogságában fogant Izsák. Emlékeztetve az olvasót, hogy az I.M. 17/19.-ben maga I-ten biztosítja Ábrahámot, hogy Sára születendő fia csak tőle származhat: וַיֹּאמֶר אֱלֹהִים, אֲבָל שָׂרָה אִשְׁתְּךָ יֹלֶדֶת לְךָ בֵּן, וְקָרָאתָ אֶת-שְׁמוֹ, יִצְחָק; „De bizony Sára feleséged szül neked fiút, és nevezd azt Izsáknak…”. I-ten, Izsák külsejét ugyanolyanná tette, mint apjáét, Ábrahámét, akire a megszólalásig hasonlított. Izsák hasonlított Sárához is, mert erényes igaz ember volt. Rási minden kétség ellenére keserűen azért hozzáteszi, hogy: „De volt benne egy adag Abimelech természetéből is, hisz Ézsau, aki tőle származott, gonosz ember volt”. Izsák származása azonban felvet egy etikai kérdést: Miért engedte I-ten, hogy hírbe hozzák Sárát, hiszen I-ten megóvja az igazakat attól, hogy hírnevükre szégyenfolt tapadjon? Midrás szerint, Sára ezt a büntetést kapta, hiszen amikor Michaél angyal hozta a hírt, שֹׁמַעַת ( uo.18/10.) „hallotta”, hogy nemsokára, egy év múlva fia születik 90. éves korában, kinevette! וַתִּצְחַק „nevetett”, ezért I-ten azt tette vele, amire Sára is gondolt: „Aki hallotta kinevette.”. A fentiek után, Rási szerint azért van ismételten írva:: אַבְרָהָם, הוֹלִיד אֶת יִצְחָק „Ábrahám nemzette Izsákot”, hogy kihangsúlyozza a különbséget Izsák és Ismaél között. Amikor nemzette Ismaélt, Ábrámnak nevezték, és körülmetéletlen volt. Amikor Izsák született Ábrahámnak nevezték, ezért mondja az írás: : אַבְרָהָם, הוֹלִיד אֶת-יִצְחָק „Ábrahám nemzette” és nem Ábrám! Ábrahámot Soren Kirkegart filozófus a ”hit lovagjának” nevezi. Tetteit a Tóra három hetiszakasz terjedelemben érdemesíti. Jákobról, aki tettei alapján „I-tennel harcoló” vagy „I-tenért harcoló” ישראל nevet kap, hét hetiszakaszban olvashatunk. Ábrahámot I-ten a fiának, Izsáknak a feláldozásával (נִסָּה) tette próbára. I-ten így minősíti a próbát kiálló tettét: חָשַׂכְתָּ, אֶת-בִּנְךָ אֶת-יְחִידֶךָ. „nem tagadtad meg tőlem egyetlen fiadat” ( I.M. 22/16.). A történetben értesülünk arról, hogy Izsák tudatában van annak, hogy fel lesz áldozva. Megkérdi apját: הִנֵּה הָאֵשׁ וְהָעֵצִים, וְאַיֵּה הַשֶּׂה, לְעֹלָה. „Itt van a tűz és a fa, de hol a bárány az égő áldozathoz?” ( I.M. 22/7.). Az Apa kitérő választ ad: אֱלֹהִים יִרְאֶה-לּוֹ הַשֶּׂה לְעֹלָה „I-ten majd kiszemeli magának a bárányt az égő áldozathoz” (uo.22/8.). Nagyon fontos szövegrész következik: וַיֵּלְכוּ שְׁנֵיהֶם, יַחְדָּו „És mentek ketten együtt”. Az , יַחְדָּו”együtt” megfogalmazás, hatalmas pszichológiai tartalommal bír, amit így fogalmazhatok meg: „Mentek együtt” Ábrahám kétségeivel és Izsák a FÉLELMÉVEL.” „פחד” Félelem. A Nagyünnepi liturgiában, amikor I-ten kegyelmét kérjük „יצחקפחד”, akkor „Izsák félelmére” kérjük I-ten kegyelmét. Izsák tudta, hogy apja kész I-tenért feláldozni őt. Nem könyörgött életéért és nem zokogott elkeseredettségében, féltve ifjú életét. Az apa sem könyörgött fia életéért. De a „פחד” félelem szinte érezhető a szövegből. Sokszor felteszik a kérdést. Eleink Auschwitz felé vezető megalázó úton miért nem lázadtak. Miért nem kérték számon I-tentől, hogy nem ezt „ígérte”. Nem tették! וַיֵּלְכוּ, יַחְדָּו „És mentek együtt” sorsuk beteljesedése felé! A modern pszichológia keresi az „Izsáki attitűdöt” és azt áldozatként könyveli el. Így Izsák kimondva - kimondatlanul a poszttraumás stressz szindrómával éli le életét. Sokan felfedezik, hogy hetven évvel Auschwitz után mi sem „szabadultunk”, és még generációk élik életüket „יצחקפחד” „Izsák félelme” poszttraumás stressz szindrómával. Azért csak egy heti szakasz ír Izsákról, mert mindent apjáról másolt szolgailag. Önálló kezdeményezések nem is jellemezték, háborút nem viselt, kerülte a konfliktusokat. Éhínség elől, akár apjának, neki menekülnie kellett Gerarába. Rivkát nővérének nevezte, igaz szerencséje volt, feleségét nem vitték el a király emberei. Viszálya volt Avimelechel a kutak és vagyon miatt, de összetűzésre nem került sor, mert Izsák visszahúzódott. Három kutat sikerült megmentenie. A prágai Löw rabbi (Maharal) szerint ezek I-ten legnagyobb adományai, amit a zsidóknak adott: Izrael országát, a Tórát, és az eljövendő világ ígéretét. Elfogadjuk, de nem tudunk szabadulni, és bennünk él „יצחקפחד” „Izsák félelme”.
írta: Szerdócz J. Ervin rabbi