Üdvözöljük az Újpesti Zsidó Hitközség honlapján!

בייה

Lech-lekhá לֶךְ-לְךָ

A heti szakaszban I-ten megparancsolja Ábrámnak: „Menj el országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, amelyet mutatok neked.” Ott, mondja I-ten, Ábrám nagy néppé lesz. Ábrám feleségével, Szárajjal és unokaöccsével, Lóttal, elutazik Kánaán országába, ahol oltárt épít, és folytatja az Egyetlen I-ten üzenetének terjesztését. (Uo. 12/1–9.)
Éhínség kényszerítiÁbrámot az első zsidót Egyiptomba. Ábrám, hogy életét mentse,gyönyörű feleségét Szárajt, nővéreként mutatja be. Szárajt a fáraó palotájába viszik. Az Ö-ökkévaló csapásokkal sújtja Egyiptom királyát, amelyek meggátolják, hogy hozzáérjen Szárajhoz. A történtek meggyőzik a fáraót, hogy visszaadja Szárajt Ábrámnak, és arannyal, ezüsttel és jószággal kártalanítsa a „fivért”, akiről végül kiderül az is, hogy Száraj férje. (Uo. 12/10–20.)
Visszatérve Kánaánországába, Lót elhagyja Ábrámot, letelepszik Szodoma városában. Kedorláómer Élám királya rabul ejti Lótot, amikor három szövetségesével és azok csapataival meghódítja Szodoma völgyének öt városát. Ábrám csapatával elindul unokaöccse megmentésére, legyőzi az öt királyt, majd áldásban részesül Málkicedektől, Sálém (Jeruzsálem) királyától. ( Uo. 13–14.) Az Ö-ökkévaló egy misztikus rítussal megpecsételi Ábrámmal kötött szövetségét, mely során megjövendöli Izrael népének száműzetését és üldöztetéseit (gálut) ugyanakkor leszármazottjaira hagyományozza a Szentföldet örök örökségül. ( Uo. 15.)
Mivel Száraj tíz évvel az Országba való megérkezésüket követően még változatlanul gyermektelen, megkéri Ábrámot, hogy vegye feleségül szolgálóját, Hágárt. Hágár megfogan, pimaszul kezd viselkedni úrnőjével, majd, miután az keményen bánik vele, megszökik tőle. Csupán egy angyal tudja rábírni a visszatérésre, aki elárulja neki, hogy a fiától hatalmas nép származik majd. Ábrám 86 éves, amikor megszületik Ismáél. (Uo. 16.)
Tizenhárom évvel később I-ten Ábrám nevét Ábrahámra („tömegek atyja”) változtatja, Szárajét pedig Sárára („hercegnő”), és megígéri, hogy fiuk fog születni. Ettől a gyermektől, akit Izsáknak („nevetni fog”) neveznek el, származik majd az a nagy nemzet, akivel Isten az Ő különleges szövetségét fogja megalapozni. I-ten parancsot ad Ábrahámnak, hogy metélje körül magát és leszármazottait, hogy „ez legyen a szövetség jele köztem és köztetek”. (Uo. 17.)

וַיֹּאמֶר יְהוָה אֶל-אַבְרָם, לֶךְ-לְךָ מֵאַרְצְךָ וּמִמּוֹלַדְתְּךָ וּמִבֵּית אָבִיךָ, אֶל-הָאָרֶץ, אֲשֶׁר אַרְאֶךָּ.

„Az Ö-ökkévaló így szólt Ábrahámhoz: Menj el az országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, amelyet mutatok neked.” ( I.M.12/1.)

A „hagyományos” zsidó spirituális érdeklődés involválja a kérdést: Vajon milyen emberi tulajdonságokkal rendelkezhetett Ábrahám, hogy őt emelte ki az Ö-ökkévaló kortársai közül?A PirkeÁvot (Atyák bölcs mondásai ) 5/19 ezt így magyarázza: „ A jóindulat, az alázatos szellem és a szerény lélek, ezek teszik az embert Ábrahám tanítványává. Míg a rosszhiszeműség, a fennhéjázó szellem, a kevély lélek ezek Bileám, a midjanita varázsló ismertetőjelei.”
Ennek okfejtő előzményeként a PirkeÁvot 5/4 szerintעשרה נסיונות נתגסם אברהם אבינו ועמד בכלם„Ábrahám 10 megpróbáltatáson ment keresztül, (ezek közül egyik szülőföldje elhagyása) és mindegyiknek helytállt”. Tehát Ábrahám ősapánk mondhatnánk, genetikusan, immanens módon hordozta, képviselte a kiválasztottság eszméjét. Ha a logikai következtetés e modusa elfogadható, akkor újabb kérdés előtt állunk! Vajon a zsidó nép kiválasztottsága egy I-teni teleológia logikájának következménye, jutalom-e vagy „megpróbáltatás”?
A PirkeÁvot 5/4 idézet mondatából kitűnik, hogy aנסיונ „niszujon” „próbatétel”kifejezés, mely a „נס” „zászló” szóból ered. A kérdés teleológiai értelmezéseként tehát, Ábrahám sorsa, olyan életcél, melyben akiválasztottsága úgy és azért valósul meg,mert az I-teni akarat „segíti” felismerni, kihasználni és élni az adott lehetőségekkel. Ábrahám 10. próbatételének immanens oka, előzménye és következménye volt annak, hogy kiválasztotta az Ö-ökkévaló. „אבינו”- nak „Nemzedékek Atyjának”.
A parancs: לֶךְ-לְךָ„Menj”ebben a formában kétszer fordul elő a Tórában és mindkétszer Ábrahám ősapával kapcsolatosan.
Hetiszakaszunk elején olvassuk:

וַיֹּאמֶר יְהוָה אֶל-אַבְרָם, לֶךְ-לְךָ מֵאַרְצְךָ וּמִמּוֹלַדְתְּךָ וּמִבֵּית אָבִיךָ, אֶל-הָאָרֶץ, אֲשֶׁר אַרְאֶךָּ.

„Az Ö-ökkévaló így szólt Ábrahámhoz: „Menj el az országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, amelyet mutatok neked.”
Majd a „Vájéru” hetiszakaszban

וַיֹּאמֶר קַח-נָא אֶת-בִּנְךָ אֶת-יְחִידְךָ אֲשֶׁר-אָהַבְתָּ, אֶת-יִצְחָק, וְלֶךְ-לְךָ, אֶל-אֶרֶץ הַמֹּרִיָּה; וְהַעֲלֵהוּ שָׁם, לְעֹלָה, עַל אַחַד הֶהָרִים, אֲשֶׁר אֵלֶיךָ.

„És szól hozzá: „Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz és menj el Morija földjére és áldozd fel őt égőáldozatul a hegyek egyikén, amelyet majd mutatok neked.”( I.M.22/2.)
Mindkettőben „egy hely”-ről van szó, Elsőben: אֲשֶׁר אַרְאֶךָּ„ amit mutatok, Másodikban: אֲשֶׁר אֹמַר אֵלֶיךָ „ amit mondok”.
Mint később kiderül az olvasatból, I-ten nem is mondta, nem is mutatta a helyet. Hogyan lehetséges, hogy Ábrahám a אֹמַר „mondok” és a אַרְאֶךָּ „mutatok” irányjelző nélkül is tájékozódott? Úgy hogy a אֹמַר „mondok” és a אַרְאֶךָּ „mutatok” csak szimbolikus jelző!
Aאֹמַר „mondok” és a אַרְאֶךָּ „mutatok” tulajdonképpen I-ten és Ábrahám közötti kivételes kapcsolat jelzője. I-tennek nem kell mondania, se mutatnia, azt Ábrahám képzetként érzékelte. És ez a kiválasztottság velejárója, Ábrahám ősapa és a zsidó nép kiválasztottsága szintjén is.
Bölcseink felhívják figyelmünket, hogy abból, hogy a „Menj” ,וְלֶךְ-לְךparancs szerepel Ábrám küldetése kezdetén, majd Jitzhák megkötözésénél is abból kitanuljuk, hogy inkább ott kell hagyni szülőföldedet, mint feláldozni magad (fiad). Ez előképe a tilalomnak a Molok kultusszal szemben. וְאֶל-בְּנֵי יִשְׂרָאֵל, תֹּאמַר, אִישׁ אִישׁ מִבְּנֵי יִשְׂרָאֵל וּמִן-הַגֵּר הַגָּר בְּיִשְׂרָאֵל אֲשֶׁר יִתֵּן מִזַּרְעוֹ לַמֹּלֶךְ, מוֹת יוּמָת; עַם הָאָרֶץ, יִרְגְּמֻהוּ בָאָבֶן.
„Monda meg Izrael fiainak: Bárki Izrael fiai közül vagy Izraelben tartózkodó jövevények közül, aki ad magzatából Moloknak, ölessék meg, az ország népe kövezze meg kövekkel.” ( III.M. 20/2.)
A,לֶךְ-לְךָ „Menj” kifejezésnek van még egy érdekes, gematriai vonatkozása is. A gematria, mint a szövegértelmezés lehetősége, alapja az, hogy a héber írásban nincsenek külön betűk és számok, hanem a betűknek számértéke van. Ez különféle értelmezési kombinációra ad lehetőséget. Például, ha két külön jelentéssel bíró szó betűinek számértéke azonos, akkor a két mondatszerkezetben szereplő értelmezés valamilyen formában összefüggésben van egymással. A kifejezés לֶךְ-לְךָszámértéke 100. Ez utal arra, hogy Abrahám 100 éves korában fog gyermeket nemzeni.

Talmud szerint öt dolog változtatja jóra a végzetet:
- jótékonyság: „a jótékonyság megment a korai haláltól”;
- imádkozás: „ És felkiáltanak nyomorúságukban az Ö-ökkévalóhoz és Ő kiszabadítja Őket sanyarúságukból”;
- névváltoztatás: „Ne Szárájnak, hanem Szárának neveztessék”.
Cselekedetek megváltoztatása:
- helyváltoztatás: „Változtasd meg helyed és megváltozik szerencséd”.
Rabbi Jehuda szerint (Bráchot) három dolog rövidíti meg az ember életét:
- ha Tórához hívják, és nem megy: „Ez életed és napjaid meghosszabbítója”;
- ha boráldással tisztelik meg az embert és nem mond áldást: „Megáldom az áldót” ( értelemszerűen, megátkozom azt, aki elutasítja);
- személyi büszkeség (József hamarabb halt meg minden testvérénél).

Rasi szerint a vándorlás ,וְלֶךְ-לְך három dolgot hátráltat:
- a gyereknemzést;
- vagyonszerzést;
- hírnevet (az új helyen a régi hírnév nem érvényesül, az új helyen nehezen megszerezhető).

Ezért kapott Ábrahám külön áldást, hogy a vándorlással járó hátrányok meghiúsuljanak:
וְאֶעֶשְׂךָ, לְגוֹי גָּדוֹל, וַאֲבָרֶכְךָ, וַאֲגַדְּלָה שְׁמֶךָ;
„És nagy néppé teszlek téged, megáldalak és naggyá teszem nevedet…” ( I.M. 12/2.)
Ebben aוְאֶעֶשְׂךָ, לְגוֹי גָּדוֹל a „nagy néppé teszlek” a gyermekáldásra vonatkozik.
A, וַאֲבָרֶכְךָ „megáldalak” a vagyonszerzésre, míg a , וַאֲגַדְּלָה שְׁמֶךָ; „naggyá teszem nevedet” a hírnévre vonatkozik.

Heti szakaszunk talán legmisztikusabb mondata:

וַיּוֹצֵא אֹתוֹ הַחוּצָה, וַיֹּאמֶר הַבֶּט-נָא הַשָּׁמַיְמָה וּסְפֹר הַכּוֹכָבִים--אִם-תּוּכַל, לִסְפֹּר אֹתָם; וַיֹּאמֶר לוֹ, כֹּה יִהְיֶה זַרְעֶךָ.

„És kivitte a szabadba és mondta: „Nézz fel az égre és számold meg a csillagokat, vajon meg tudod-e őket számolni?” ( I.M. 15/5.)

Rasi szerint I-ten Ábrahámot a világ szintje felé, a csillagok szintje fölé emelte. Talmud Sábbát 156a-ban: Ráv Jehuda mondja (kérdezi) Ráv nevében:
„Honnan tudjuk, hogy a csillagok nem befolyásolják a zsidó nép sorsát?”. A mondatból: וַיּוֹצֵא אֹתוֹ„ és kivitte őt”.
Onnan (is), hogy Ábrahám azt mondja:
„Világ Ura! A csillagokból azt tanultam ki, hogy biztosan nem lesz fiam”. I-ten reagált: „Menj ki a csillagok hatása alól, mert a csillagok nem befolyásolják a zsidó nép sorsát.”. Rási hozzáteszi: „Ima és érdemek (jó cselekedetek) meg tudják változtatni egy zsidó előre elrendelt sorsát a rosszról, a jóra. Az angyalok és csillagképek abban hasonlítanak, hogy közvetítik a spirituális áldást a földre anyagi formában.”. A מזל „szerencse” szó kapcsolódik a נזאל„folyást” jelentő szóhoz, abban az értelemben, hogyminden, ami az ég forrásaiból ered a Földre az a csillagok, csillagképek csatornáján érkezik. A hagyományos zsidó gondolkozás a világot két szinten is érzékeli: természeti és természetfeletti szinten. Az Ö-ökkévaló végtelen képességével irányítja a világot. Önmagát azonban elrejti (deus adsconditus „rejtőzködő I-ten fogalma). Képletesen egy „függöny” mögé rejti. Ez a függöny az, amit természetnek nevezünk. A természet érzékeink, tapasztalataink szerint a maga szabályai szerint működik. Van a természetben egy önmagától eredő automatizmus „magából kigördülő kerék” amit I-tentől függetlenként érzékelünk . De I-ten tanítása azt sugallja: „Húzd el a természet „függönyét” és fedezd fel, hogy Én ( I-ten) állok mögötte.”
Martin Buber: „Száz chaszidtörténet” előszavában olvassuk : „A világ (természet) nem fogható fel, de átfogható: bármely (teremtett) létezőjének magunkba fogadásával”. Mivel a természet égi közvetítők által működik, ezek (angyalok és csillagok) egy lábbal az égben, másikkal a földön állnak. Martin Buber folytatja: „ A tan így a centrális emberben testesül és valósul meg, aki a világot (természetet) nem megértésre fogja, I-tent nem megvallja és magyarázza, hanem megvalósítja.” Rabbi Simon így magyarázza: „Fűszál nincsen irányító csillag nélkül, amely azt mondja: „növekedj” ( MidrásBeresitRábá 10/7.) Ősidők óta hiszi az ember, hogy befolyásolják a csillagok állása. A zsidó gondolkodás ezt kiterjeszti azzal, hogy az ember is befolyásolja a „csillagokat”. Az Őszi Nagyünnepek centrális gondolata:

ותשובה ותפלה וצדקה מעביריו את רע הגזרה

„A bűnbánat, az ima, és a jótékonyság elhárítják a rossz végzést”.
Az embert tehát a természet erői nem csak próbára teszik, hanem szolgálják is. Az emberi jó szándék, ima, és jótékonyság visszaható „erejével”. Ennek mértéke az ember viszonya Teremtőjéhez és Teremtőjével. BérésitRaba 10/4 szerint Ádám bűne előtt csillagok nagy sebességgel mozogtak, hogy gyorsan hozzák I-ten áldását az emberre. Ádám bűne után a sebességük lecsökkent. Megváltozott a viszony: ha az ember késlekedik I-tennel való viszonyában teljesíteni a parancsokat, a természet késlekedik az ember javára lenni, szolgálni őt. Is-ten Ábrahámot olyan magaslatra emelte, ahol fentről tekinthetett a világra. Mondta Neki: „Fordulj hozzám Teremtődhöz, Irányítódhoz, Forrásodhoz, biztosan felkelted a kegyelmet bennem és a természetet igényed szerint fogom alakítani.”. I-ten megtanította Ábrahámot az ima erejére. Ábrahám Ősapai szellemi emelkedettségében rájött, hogy az ima önmaga nem csoda, sőt nem a csodák eszköze. Náchmánidész a Devárim 34/10-hez írt kommentárjában állítja, hogy csak a próféták csodái voltak imáik következményei, eredményei. Jozsuá ima erejével megállította a napot, Elijáhu és Elisa halottakat támasztott fel. Sehol sem olvashatjuk, hogy természetfeletti képességgel rendelkeztek. Csak szellemiségük volt erősebb, így közelebbi kapcsolatba kerülnek I-tenhez. Talmud Pszachim 64b szerint „Nem szabad csodákban bízni.”. Nem biztos, hogy az imára pozitív válasz jön. Az ima lényege, hogy kizárja a világot és I-ten egységének elismerésével: כִּי יְהוָה הוּא הָאֱלֹהִים: אֵין עוֹד, מִלְּבַדּוֹ.
„Ő az I-ten, rajta kívül semmi sincs” ( V.M. 4/35.), és ezáltal, a világ kizárásával az ember kérése egyben I-ten akarata. Az ima lényege, hogy az embert jó irányba változtatja. Rabbi Josef Albo is ezt mondja: „ha az ember tulajdonságai megváltoznak, az ellene hozott Isteni rendelet is e szerint változik”. Vagy ahogyan azt az Atyák tanításában olvashatjuk:
„Ugyancsak ő, RábánGamliel, Jehudá, a „Fejedelem” fia mondotta: „Teljesítsd az Ő ( Ö-kkévaló) akaratát, mintha a tiéd lenne, hogy Ő is teljesítse a te akaratodat, mint sajátját! Érvénytelenítsd akaratodat az Ő akaratával szemben, hogy Ő is érvénytelenítse mások akaratát a tiéddel szemben.”.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi