Ki tece

„Midőn kivonulsz háborúba ellenséged ellen és az Örökkévaló, a te Istened kezedbe adja őt „ (V.M. 21/10- 11.)

Az ember kötelessége erőt venni magán, harcba szállni rossz ösztöneivel, vágyaival szemben, mert ha eluralkodik rajta a negatívitás az hatással lesz világlátására, társkapcsolatára, önbecsülésére. - tanítja írásában Szerdócz Ervin rabbi.

Ha figyelmesen olvassuk a címidézetet, feltűnik a különös mondatszerkezet:
„Midőn kivonulsz háborúba…” Majd: „…..kezedbe adja őt…”

A vers közepén az alany megváltozik. Nem egyértelmű: ki megy háborúba, ki és mit ad az ember a kezedbe? Persze logikus: Az Örökkévaló! Az ember legfontosabb háborúját saját ösztönei és vágyai ellen kell megvívnia. Az ember két belső erővel bír, a jó és a rossz ösztönnel. A nagy kihívás a rossz ösztön legyőzése és ez által, a „jó” követése, így teljesebbé válhat és közelebb kerülhet Istenhez.

Bölcsek tanítják: „Soha ne mondja az ember: mit tegyek, honnan vegyek erőt, az ellenem jövő ellenséggel szemen?” Három lehetősége van: vagy felveszi a harcot, vagy kitér, elfut előle, vagy próbálja meggyőzni ellenségét a harc feladására. De van egy másik ellenség is: a rejtőző, az állandóan lesben álló, és az ember bukását vágyó belső ellenség. Ez, az emberben eluralkodó rossz ösztön. Az ember kötelessége erőt venni magán, harcba szállni ellene. Mert ha az emberen eluralkodik a negatívitás az mindenre hatással lesz. Világlátására, társkapcsolatára, önbecsülésére.

„ Tudatlan ember nem tudja, és a balga nem érti ezt.” (92.Zsol.7)
Csak, az Örökkévalóba vetett hit adhat erőt, hoz eredményt, a rossz ösztön legyőzésére. A hit ilyen értelemben jogosulttá teszi az embert, hogy a jóra vágyjon.

„Ha az Örökkévaló nem építi fel a házat, hiába vesződnek vele az építők, ha az Örökkévaló nem őrzi, a várost, hiába virraszt az őr.” (127.Zsolt./1)
A zsoltár ellentmond az előbbieknek és zavarba hozza az olvasót, azt állítva, hogy felesleges harcolni, bármi erőfeszítést tenni ösztöneink ellen? Bízni kell és várni, hogy Isten megvívja ezt a harcot?

Avraham Szofér (Pozsony 1815-1871) rabbi szerint a belső rossz ösztön legyőzése nem egyszeri, hanem folyamatos küzdelem. A rossz ösztön mélyén a vágyak vannak, amelyekkel az ember vele születik és végigkísérik élete minden napján. Márpedig a „vágy” nem akarat kérdése. A vágyakat semmi, még Isten sem korlátozza. A vágy természete olyan, hogy akár meggondolatlanul hajtja az embert, „valami” indokolatlan vagy ésszerűtlen elérésére. De mihelyst eléri rájön, hogy elérésével, birtoklásával nem lett boldogabb, így rossz ösztöne újabb vágyak felé hajtja

Eszerint a vágyakat is le kell győzni.

„Aki jön, hogy megtisztítsa magát, azt megsegíti (az Ég)” (Sábát 104a)
Így kap értelmet Hilél mondása: „És ha én vagyok magamért, akkor ki vagyok én?” (Misne Ávot 2/14) Ha az ember önmaga nem tesz semmit és nem harcol ösztönei ellen akkor ki fog segíteni? Ha meg is tesszük az erőfeszítést rossz ösztöneink ellen, az önmagában nem elegendő. Kell hozzá Isten segítsége is. Boldog az, aki fizikai ereje teljes birtokában féli az Örökkévalót. Az idézet rész tehát így magyarázható: „Amikor háborúba mész ellenséged, rossz ösztönöd ellen, ha harcolni kezdesz ellene, akkor „az Örökkévaló, a te Istened a kezedbe adja őt”, „….mert aki jön, hogy megtisztítsa magát, azt az Örökkévaló is megsegíti!” „Ez könnyen érthető így.” fejezi be tanítását Avraham Szofér pozsonyi rabbi.