Ekev

„És enni fogsz és jól fogsz lakni és áldani fogod az Örökkévalót a te Istenedet.” (V.M. 8/10.)

Miért kell hálaáldást mondani (bencsolni) evés előtt és után? Mi a teendő, ha az ember elfelejt áldást mondani? Szerdócz Ervin újpesti rabbi ezekre a kérdésekre keres választ.

Tórai parancs, hogy áldást kell mondani (bencsolni) étkezés után. Igen ám, de ha kötelesek vagyunk áldással kifejezni hálánkat Istennek étkezés után, annál inkább áldást kell mondani étkezés előtt is, hiszen, ha jóllakottan áldást mond az ember, akkor éhesen annál inkább azt kell tennie?

A Talmud bölcsei szerint abból, hogy hogyan értelmezi valaki az asztali áldást, kiderül, hogy az illető értelmes, vagy egyszerű „ám háárec”, azaz nehéz felfogású ember. Ugyanis, ha jólakottan azt mondja, hogy Isten „jóságában” (uvtuvo) élünk, akkor érti a lényeget. Ha viszont azt vallja, hogy Isten „jóságából” (umituvo), akkor félhomályban tapogatózik. Mi a különbség a két ember között? Az előbbi tisztában van azzal, hogy az Örökkévaló jósága mindig körülvesz bennünket. A másodikkal az a probléma, hogy úgy vélekedik a Teremtőről, hogy égi magaslat távolságából „küldi” a boldogságát jelentő javakat. Mások szerint ez nem így van! Isten, a Sechina, jelenléte kondicionált: „Minden helyen, ahol megszólítanak, ott vagyok és megáldalak.” (Bráhot 50a)

Egy alkalommal egy nagyon gazdag ember kereste fel a worki Jichak rabbit. A rabbi faggatta, hogyan, miként éli meg a gazdagsága adta lehetőségeket. Erre az ember mondta, hogy gazdagság ide, gazdagság oda, ő bizony legolcsóbb ételeket fogyasztja: kenyéren és sós heringen él. A rabbi nagyon elcsodálkozott: „Hát, egy zsidónak, akit az Örökkévaló nagy vagyonnal áld meg, annak bizony húst kell ennie, drága óbort kell innia minden főétkezéskor.” Az ember is nagyon elcsodálkozott azon, amit a rabbi mondott. Ezt Jichák rabbi így magyarázta: „Azt hiszed hát, hogy lényegtelen, mit eszik az ember? A nincstelen szegénynek persze fontos, hogy tele legyen a hasa. Ám a vagyonostól, aki önmagával is szűkmarkú, mit várhat egy szűkölködő, aki szorultságában ennivalót koldul tőle? A vagyonos, aki finom húsokat eszik és jó bort iszik minden nap, felismeri, hogy a szegénynek legalább kenyérre és sóra szüksége van. De ha ő is csak kenyeret és sózott halat eszik, azt hiszi, hogy a szegénynek a kő is elég.”

Egy alkalommal egy nagyon gazdag ember kereste fel a worki Jichak rabbit. A rabbi faggatta, hogyan, miként éli meg a gazdagsága adta lehetőségeket. Erre az ember mondta, hogy gazdagság ide, gazdagság oda, ő bizony legolcsóbb ételeket fogyasztja: kenyéren és sós heringen él. A rabbi nagyon elcsodálkozott: „Hát, egy zsidónak, akit az Örökkévaló nagy vagyonnal áld meg, annak bizony húst kell ennie, drága óbort kell innia minden főétkezéskor.” Az ember is nagyon elcsodálkozott azon, amit a rabbi mondott. Ezt Jichák rabbi így magyarázta: „Azt hiszed hát, hogy lényegtelen, mit eszik az ember? A nincstelen szegénynek persze fontos, hogy tele legyen a hasa. Ám a vagyonostól, aki önmagával is szűkmarkú, mit várhat egy szűkölködő, aki szorultságában ennivalót koldul tőle? A vagyonos, aki finom húsokat eszik és jó bort iszik minden nap, felismeri, hogy a szegénynek legalább kenyérre és sóra szüksége van. De ha ő is csak kenyeret és sózott halat eszik, azt hiszi, hogy a szegénynek a kő is elég.”

„Rábbá bár Chana többedmagával karavánnal utazott. Egy pihenőhelyen evett, de elfelejtett áldást mondani Mondta magában: mit tegyek? Ha azt mondom, hogy ettem és vissza akarok menni bencsolni oda, ahol megálltunk, arra majd azt mondhatják, hogy bárhol, ahol áldani akarod Istent, megteheted. Jobb tehát, ha azt mondom, hogy van egy arany galambom, és ott felejtettem, a pihenőhelyen. Arra majd mondják, hogy visszamehetek és megkereshetem. Mondta tehát nekik: várjatok meg, mert elhagytam egy aranygalambot. Visszament, áldást mondott (bencsolt) és valóban talált egy aranygalambot. Miért galambot mondtál? – kérdezték tőle. Mert Izrael népe galambhoz hasonlít, - magyarázta, - amint írva van „olyanok lesztek, mint a galamb szárnyai, melyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, melyek színarany fényűek”. (68.Zsolt.14). Ahogy a galamb csak szárnyai által menekülhet, úgy Izrael népének áldást mondva, hálát adva Istennek kell élnie.” (Bráchot 53b).