Ekev

„az Örökkévaló a te Istened, megőrzi számodra a szövetséget és a kegyelmet.” (V.M.7/12)

Jóval, a Szináj hegyi Tóraadás után, Mózes tanítómester az Örökkévaló előtt Izrael védelmében mondta: „Világ Ura, csak nekem lett megparancsolva a mitzvák betartása. Rájuk, (Israel népére), a parancsok nem érvényesek, ráadásul, nem is ismerték azokat.” Az Örökkévaló erre visszakérdez: „Nem voltak megparancsolva? Mózes válasza: „Nem. Mert mit is mondtál a Szináj hegyen? Nem azt mondtad: „Én vagyok az Örökkévaló a ti Istenetek!” Azt mondtad: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!” (V.M.5/6.) Nem azt mondtad: „Ne legyenek nektek más isteneitek”? Azt mondtad: „Ne legyen neked más istened…”! (uo.) A parancsok tehát csak rám vonatkoznak! Ne büntesd hát Népedet engedetlenségéért! Isten mondta erre: „Nem csak rád értettem, az egész népre! Azért mondtam egyes számban, mert nemzedékről nemzedékre ez a parancs, minden személyre egyedileg vonatkozik. (Midrás Rabba Devárim 3/11)

Tisa beÁv ( Áv hó 9.), a zsidó történelem leggyászosabb napja, után vagyunk. Áv hó 15. ellenpontja, szimbóluma a zsidó nép megújulásra való képességének reményünnepe! Annak, hogy a zsidó nép felépül a legnagyobb sorscsapásokból is.
„Menjetek ki, Cion leányai, lássátok Salamon királyt a koronában, amivel az anyja koronázta meg az esküvője napján és a szíve felvidulásának napján.” (Énekek Éneke 3:11)
„Az esküvője napján” utalás a Tóraadásra, „szíve felvidulásának napján” utalás a Szentély felépítésére. (Taanit 26b)

Áv. hó 15-én. öt jó esemény történt.

1. Megszűnt a pusztában történő meghalás. Egyiptom rabságából 600.000 ember szabadult, de arra lettek ítélve, hogy a pusztában fognak meghalni. A negyven éves pusztai vándorlás alatt, Áv hó 9-én, meghalt 15000 Egyiptomban született ember. A negyvenedik évben, az ország határán, az utolsó 15000 ember ott állt felkészülve a halálra. Az Örökkévaló: megkegyelmezett, nem haltak meg. Azt gondolták erre, hogy talán tévesen jelölték ki az Újhold napját és még nincsen 9-e. Erre megjelent az égen a telihold, ebből kiderült, hogy elmúlt 9-e, és vele elmúlt a tömeges meghalás.

2. Két házassági tilalom eltörlése. A IV.M. 27/1-11 Tóra szövegben a „Celofchád lányai” történtekből levezették, hogy ha fiú örökös híján lány örököl, nem házasodhat más törzsbelivel, hogy az örökség ne kerüljön más törzshöz. Bírák könyve 19-21-ben a „Givoai ágyas” tragikus esete után, Izrael fiai megesküdtek, hogy „senki közülük ne adja lányát Benjamin törzsbélihez. Mindkét házassági tilalmat Áv hó 15-én törölték el. A törzsek belátták, hogy Benjámin törzse „ki lett hasítva Izraelből.” Viszont a második esetben, megesküdtek, hogy „nem adjuk hozzájuk lányainkat” (Bírák 21/6-7.) Találtak megoldást: kinyilvánították, hogy az eskü csak a bűnös nemzedékre vonatkozott az utánuk jövőkre már nem. Áv hó 15-én megengedték, hogy asszonyt „raboljanak” maguknak Siló lányai közül, amikor azok „majd a szőlőkben táncolnak.” (Bírák 21/19.) Ekkor kezdődtek a vegyes házasságok. A Bírák könyve „Úr ünnepének” nevezi a napot. (Bírák 21/19.)

3. Hosea ben Ela megszüntette az utak őrzését.
Slomo király halála után kettészakadt az ország, Izraelre (észak) és Judára (dél). Rechavam Salamon fia lett Izrael királya, Jörovám Névát fia pedig Juda és Benjamin törzs királya. Izrael királya őröket állított Jeruzsálem felé vezető úton, ami meggátolta őket, hogy bemutassák a „Zarándokünnepi” áldozatukat. Ennek „pótlására szentélyt állítatott fel Bét- él-ben, a Dán törzs területén, ahol bika szobrokat állíttatott. Az utolsó Izaeli király Hosea ben Ela megszüntette az őrzést, megengedte a zarándoklatot, enyhítve a szakadékot a két ország között.

4. Befejezték a Szentélybeli áldozat számára végzett favágást.
Tórai parancs: „Örök tűz égjen az Oltáron, ki ne aludjék.” (III.M. 6/6.) A Babilóniai fogság után, a második Szentély korának elején, Izrael romokban volt. Szinte lehetetlen volt fát találni a tűz fenntartásához. Tilos volt hosszú távolságra fát szállítani. Voltak, akik önkéntesen fát hoztak az áldozatokra. Tettüket „fa áldozatnak” nevezték. Áb hó 15 volt az utolsó nap amikor hozhattak használható áldozati fát. Szabály volt, hogy az Oltáron égetett fa nem lehetett nedves, szuvas, férges. Áv hó 15 után kezdődtek a hűvös, esős hónapok. Eddig fel kellett halmozni egész évre a szükséges fa mennyiséget. Ezt a napot „tévér mágél” azaz szekercetörőnek nevezték, ilyenkor számba vették, hogy lesz-e elég fa a jövő évre? Mindig volt elég fa és ezt, öröm ünnepel jutalmazták.

5. Bar Kochba lázadás végén elesett Betár az utolsó város. A rómaiak megtiltották a halottak eltemetését. Kettős csoda történt Áv hó 15-én: Ezen a napon feloldották a tilalmat a rómaiak. Ezen a napon el lehetett temetni Betár város áldozatait. Csoda történt, ugyanis a tiltás alatt, eddig a napig a holtestek nem indultak bomlásnak, a dögevők nem nyúltak a tetemekhez. Ezért mondjuk a „há tov há metiv”…Isten a „jóságos” (ha tov) és „ jótevő” (ha metiv) áldást!