Bo

"... még eb sem feni nyelvét, emberre sem, állatra sem... (II.M. 11/7)

Játsszunk el a gondolattal! - ajánlja írásában Szerdócz Ervin rabbi. Az „eb sem feni nyelvét” nem arra hívja-e fel a figyelmet, hogy a kutyák nem tudnak beszélni?

Rabbi Simon Chájim Nachmani, (Olaszország1707-1779), szerint a kutyák, már a zsidók Egyiptomból történő kivonulása előtt hallgattak, miután Mózes „megrendült és szólott: Bizonyosan ismertté lett már a dolog! ”(II.M.2/14) Elvonatkoztatva a kérdés szentírási értelmezésétől, játszunk el a gondolattal: netalán nem az tudódott ki, hogy a kutyák nem tudnak beszélni?

Ahmad al-Mutamidot 870-ben megörökölte apjától a kalifa címet. Al-Mureib, „félelmetes”, névvel illették, mert szeszélyes, bizalmatlan, ellentmondást nem tűrő természete volt. Később zárkózott lett és semmiben sem telt öröme. Szamariából egy kiskutyát hoztak neki ajándékba. A kutya nyakában aranylemezre vésett neve függött: Kalba-mureib (félelmetes kutya). A kis teremtmény az uralkodóhoz szaladt, lábához dörgölődzött. A kalifa arcához emelte, erre nyalogatni kezdte. „Szerelem” volt első látásra. Az uralkodó fejében meg sem fordult, hogy a „félelmetes kutya” névvel rá céloztak. A kiskutya az évek múlásával egyre okosabb lett. Minden szavát értette, kívánságát teljesítette. Valaki megjegyezte: Kalba-mureib, a kalifa kutyája még beszélni is fog. Ez annyira megragadta Ahmad kalifa figyelmét, hogy hívatta Bagdad bölcseit és parancsba adta: Tanítsák meg kutyáját beszélni. A bölcsek elhárították a parancsot: Fenséges Kalifa! Kutyát beszédre tanítani csak a szúrai Háj ben Nahson képes, akit „nagy tudásúnak” neveznek. A kalifa a rabbit maga elé rendelte: Háj rabbi! Tanácsadóim szerint hozzáférésed van rejtett tudományok kulcsához. Tanítsd meg kutyámat arabul beszélni! Életeddel játszol, ha megtagadod parancsom. A Rabbi mentegetőzött: Tán Fényességed nem tudja? „Izrael fiaira kutya sem ölti nyelvét.” (II.M.11/7) Ez arra utal, hogy zsidó, még a legbölcsebb rabbi sem tudná kutyádat beszédre bírni. Az uralkodó nem engedett magáéból. Rendben van, – mondta erre a rabbi, - de kérésed időt igényel. Mennyi az időre van szükséged? – kérdezte erre. Napi két óra, öt kerek esztendő. - volt a válasz. A kalifa bólintott és ezzel elfogadta a feltételt.

Háj rabbi visszatért Szúrába, közölte házanépével és tanháza tagjaival a képtelen felkérést, majd kijelentette: Megyünk Bagdadba kutyát beszélni tanítani. Azok gyanakvóan csóválták fejüket: Mondd! Képes leszel a kutyát megtanítani, beszélni? Természetesen nem. - mondta a rabbi, majd hozzátette: „ami görbe, nem bír egyenessé válni, a lehetetlent nem lehet szamon tartani!” (Préd.1/ 15) Hogyan tudtam volna meggyőzni? „Mindennek megvan a kora és ideje van minden dolognak az ég alatt!” (u.o. 3/1) A kalifa, amint én is, benne vagyunk a korban, a kutya se lesz fiatalabb.

A kutyát egy szolga minden nap két órára bevitte a tanházba. Egy nap a szolga magában jött és közölte, hogy éjjel Kalba-murieb, a fenséges kalifa kutyája némán kilehelte lelkét. A rabbi felemelte tekintetét az előtte álló könyvből és idézte: „Ideje van a sírásnak és ideje van a nevetésnek; ideje van a gyászolásnak és ideje a táncolásnak.” (u.o.3/4) Nosza, barátaim, a hír hallatára nem kell ugyan táncra perdülnünk, de ajánlom álljunk fel és táncos mozdulatokkal mozgassuk meg elgémberedett végtagjainkat. Majd hirtelen figyelmeztette magát: „Őrizd nyelved a rossztól, ajkaidat a csalfa beszédtől.” (34.Zsolt/14)