Üdvözöljük az Újpesti Zsidó Hitközség honlapján!

בייה

Besállách בְּשַׁלַּח

A hetiszakasz tartalmából

Nem sokkal azt követően, hogy elengedte országából Izráel gyermekeit, a Fáraó utánuk ered szekérhada élén, hogy visszatérésre kényszerítse őket. A zsidó nép ott találja magát a Fáraó seregei és a tenger között. Az Ö-ökkévaló utasítja Mózest: nyújtsa ki botját a tenger vize fölé, mire a tenger kettéválik. Az izraeliták száraz lábbal kelnek át a tengeren. Az üldöző egyiptomiak fölött összezárul a víz, és vízbe vesznek mindannyian. Mózes és Izráel gyermekei dicsőítő és hálálkodó éneket zengnek az Ö-ökkévalónak. (II.M. 13/17–15:21.)
A sivatagban a népet szomjúság és éhség gyötri, és panaszt tesznek emiatt Mózesnek és Áronnak. Az Ö-ökkévaló megédesíti Márá vizét. Mózes I-ten utasítására vizet fakaszt egy sziklából. Reggelente, hajnalhasadta előtt, mannát hullat az égből, esténként fürjeket küld az izraeliták táborába. (II.M. 15/22–16/21; 17/1–7.)
Izrael gyermekei utasítást kapnak, hogy pénteken dupla adag mannát gyűjtsenek, mivel Szombaton, az Ö-ökkévaló által elrendelt pihenőnapon, nem fog manna hullani az égből. Az engedetlenek Szombat napján is kimennek mannáért, de nem találnak. Áron egy üvegedényben elzár egy kis adag mannát, bizonyságul a jövő nemzedékei számára. (II.Mózes, 16:22–37.)
Refidimben az amalek megtámadják a népet. Mózes imái és Józsua seregei vereséget mérnek rájuk. (I.M. 17/8–16.)

וַיְהִי, בְּשַׁלַּח פַּרְעֹה אֶת-הָעָם, וְלֹא-נָחָם אֱלֹהִים דֶּרֶךְ אֶרֶץ פְּלִשְׁתִּים, כִּי קָרוֹב הוּא: כִּי אָמַר אֱלֹהִים, פֶּן-יִנָּחֵם הָעָם בִּרְאֹתָם מִלְחָמָה--וְשָׁבוּ מִצְרָיְמָה.

„És történt, midőn szabadon bocsátotta a Fáraó a népet, hogy az I-ten nem vezérelte őket (אֶרֶץ פְּלִשְׁתִּים) a Filiszteusok országa felé vezető úton, noha az közel volt, mert úgy gondolta I-ten, nehogy megbánja a nép, ha ütközetet lát és visszatérnének Egyiptomba.” (II.M.13/17.)
Rasi szerint, ha egy hetiszakasz az „וַיְהִי” „és volt” szavakkal kezdődik, mindig valami rosszat jelent. A mondatban nem az áll: „Izráelt”, hanem „a nép” (הָעָם). A „nép” alatt a Tóra a zsidókhoz csatlakozó nem zsidó gyülevész népet érti. Rájuk vonatkozik a rossz ómen. A gyülevész „nép”, amely a kivonuló zsidókhoz csatlakozott — amint majd olvasni fogjuk — zavart okoz: nem tartja be, sőt, meg akarja csúfolni a Szombatot. Szombaton mannát tesznek ki, mintha az az égből hullott volna, pedig pénteken a zsidók megkapják előre a Szombati adagot is, hogy ne kelljen munkát végezniük a manna összeszedésével. A madarak, mintegy megelőzve a zavart, amit a gyülevész nép a Szombaton kitett mannával okozna, felszedegetik azt. Erre emlékezve, amikor a Tórában erről olvasunk, szokás madarakat etetni.

A II.M. 12/41-ben olvassuk, hogy az egyiptomi rabság 430 évig tartott. A fogságból való kiszabadítás négy célja közül a negyediket I-ten így fogalmazta meg: וְלָקַחְתִּי אֶתְכֶם לִי לְעָם, וְהָיִיתִי לָכֶם לֵאלֹהִים „És magamhoz fogadlak benneteket népül és I-tenetek leszek…” (I.M. 6/7.)

A kérdés az, hogy a Mindenható és Mindentudó, azt, hogy a zsidókat kiválassza és felkészítse a küldetésükre, miért ilyen drámai „dramaturgiával” hajtja végre? Nos, az egyiptomi birodalom viszonya a zsidókhoz, majd a zsidó királysághoz, történelmi tény. A rabszolgaság konkrét és szimbolikus fogalom. A reggeli ima bevezető részében elmondott 14 áldás között harmadikként ezt mondjuk:ברוך.....שלא אשני עבד „Áldott vagy Te.. aki nem teremtett rabszolgának”. Az áldás utalás a 430 évig tartó rabszolgaságra, de e mellett másra is.
A rabság nem csak egyiptomi rabságot jelenti, hanem minden olyan kötöttséget, ami rabságban tart. Fizikai vagy szellemi értelemben is — minden függőség rabság. Ezek szerint Egyiptomnak más értelme, jelentése, tanulsága is van.
A zsidók életében Egyiptom jelenti a rabságot, a robotmunkát, a megaláztatást, az értelmetlen szenvedést. Minden olyan állapotot, melyben az ember nem szabad, melyben korlátozva van fizikai és szellemi lehetőségében, szabad választásában. De minden rabságban ott van I-ten gondviselő jelenléte. Hiszen így definiálja Magát: אָנֹכִי יְהוָה אֱלֹהֶיךָ, אֲשֶׁר הוֹצֵאתִיךָ מֵאֶרֶץ מִצְרַיִם מִבֵּית עֲבָדִים „Én vagyok az Ö-ökkévaló a te I-tened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a szolgaság házából.” (II.M. 20/2.) A mondatban a הוֹצֵאתִיךָ „kivezettelek” azt jelenti, hogy minden rabság átmeneti.
Egyiptom mást is jelent: a kishitű beletörődést, a megtorpanást, a lemondást. Azt, hogy az ember beletörődik és elfogad minden „minimálist”, ha az a biztos napi szükségletét fedezi. Ennek az a veszélye, hogy a beletörődés megszokássá válik. A megszokás pedig perspektivikusan megfosztja az embert attól, hogy merje vállalni az új kockázatát. Tudjuk, hogy az életben gyakoribb a szokássá degradálódott beletörődés, mint bármi új vállalása. Egyiptom jelenti tehát a megszokást, még akkor is, ha ez nem más, mint a posvány biztos talajának illúziója. A rabság természete az, hogy a rabnak nincs meg a választási lehetősége és felelőssége. A rabság engedelmeskedő kötöttségéhez képest a szabadság teher. Ezért a szabadság felelősségétől és a választhatóság lehetőségének újszerűségétől félve szegezik a kérdést Mózeshez, vezetőjükhöz: מַה-זֹּאת עָשִׂיתָ לָּנוּ, לְהוֹצִיאָנוּ מִמִּצְרָיִם. „Miért is tetted azt, hogy kihoztál minket Egyiptomból?” ( II.M. 14/ 11.)
כִּי טוֹב לָנוּ עֲבֹד אֶת-מִצְרַיִם, מִמֻּתֵנוּ בַּמִּדְבָּר.
„Sokkal jobb volt szolgálni nekik, mint meghalni a pusztában!” ( II.M. 14/12.) Inkább visszavágynak Egyiptomba!
A rabságból a szabadságba vezető út göröngyös. Ezt a Tóra fogalmazza meg akképpen, hogy וַיַּסֵּב אֱלֹהִים אֶת-הָעָם דֶּרֶךְ הַמִּדְבָּר I-ten kerülő úton vezeti őket. A rabságból a szabadságba való jutáshoz az ember akarata és kitartása kell, és akkor I-ten jelenléte jelenti a sikert. Ezt a legszebben — a minden hétfőn és csütörtökön mondott reggeli imában — a Tóra olvasás után mondott ima fejezi ki: „Testvéreink, Izráel egész házán, akik bajban és rabságban vannak, akár tengeren, akár szárazföldön, könyörüljön meg I-ten és mentse ki a szorultságból tágasságba, sötétből világosságra, elnyomásból megváltásra, ebben az évben, hamarosan és mielőbb. Mondjunk erre áment!”.
A szabaduláshoz hit és türelem is kell. A Midrás szemlélteti, mit is jelent a türelmetlenség a szabadulásban. Efraim törzse minél hamarabb ki akart vonulni Egyiptomból. Nem jól számolták ki az Egyiptomból való kivonulás idejét. Harminc évvel a megváltás előtt, önkényesen elhagyták Egyiptomot. Előbb olvastuk, hogy a szabadságba indulókat וַיַּסֵּב אֱלֹהִים אֶת-הָעָם דֶּרֶךְ הַמִּדְבָּר „I-ten kerülő úton vezeti”. Ők türelmetlenségükben és kishitűségükben a rövidebb utat választották, mely a Filiszteusok országán keresztül vezetett. A filiszteusok megtámadták a rabszolgaságból menekülő fegyvertelen és harcra alkalmatlan törzset. Lemészárolták őket, holttestüket temetetlenül a mezőn hagyták. Erre vonatkozik az a hetiszakaszban, hogy úgy vezette kerülő úton I-ten a zsidókat: פֶּן-יִנָּחֵם הָעָם בִּרְאֹתָם מִלְחָמָה--וְשָׁבוּ מִצְרָיְמָה „nehogy megbánja a nép, ha ütközetet lát és visszatérnének Egyiptomba” (II.M. 4/17.). Értsd: nehogy lássák a szétszórt csontokat, és megijedve a látványtól visszaforduljanak a szabadság felé vezető útról. Az, amire a Midrás hivatkozik, az, amiről Jechezkiel próféta így ír:
הָיְתָה עָלַי, יַד-יְהוָה, וַיּוֹצִאֵנִי בְרוּחַ יְהוָה, וַיְנִיחֵנִי בְּתוֹךְ הַבִּקְעָה; וְהִיא, מְלֵאָה עֲצָמוֹת
„Volt rajtam az Ö-ökkévaló keze, kivitt engem az Ö-ökkévaló szelleme által és letett a síkság közepére, az pedig telve volt csontokkal.”(Jechez. 37/1.)
I-ten megkérdőjelezhetetlen gondoskodása nem fogható fel, nem érzékelhető. De ha hiszünk, és imánkban kérjük, I-ten erőt ad, és meggátolja a megtorpanást, a visszafordulást. I-ten jelenléte, bár nem érezhető, kapocsként, biztonságként van jelen a vallásosan élő zsidók mindennapjaiban, úgy, hogy szabadságukban nincsenek meggátolva.
Rabbi Chanánél mondja: I-ten csodákat művel az igazakkal, amint csodát tett a zsidókkal a pusztában a mannával, a fürjekkel, a sziklából fakasztott vízzel. Csodát tett, miközben hosszabb úton vezette őket. Dániel könyvében (3/24-27.) Chananját, Misáelt, és Azarját bedobták az égő mészgödörbe; I-ten megtehette volna, hogy eloltja a tűzet. Ehelyett még nagyobb erőt adott a tűznek, de az mégsem égette meg őket. I-ten azért tett így, hogy még nagyobb, feltűnőbb legyen a csoda. Ugyanígy tett Dániellel, amikor bedobták az oroszlánverembe: I-ten megtehette volna, hogy megöli az oroszlánokat, de azért, hogy a csoda szignifikánsabb legyen, életben hagyta az oroszlánokat, akik nem bántották Dánielt. Így tehette volna Izraellel is a rövidebb úton, de, hogy csodatetteit szaporítsa, a pusztába vezette őket. Mindezt azért, hogy bizalommal forduljanak Hozzá, higgyenek Benne, és merjék megszólítani.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi