Besalach up

„És kinyújtotta Mózes karját a tenger felé…és meghasadtak a vizek.” (II.M. 14/21)

A Vörös tenger kettéhasadása (II.M. 14-15/21) a zsidó nép vallási tudatának alap motívuma. Van, hogy a bajok, víz falként tornyosulnak az ember előtt, Isten akaratából a vizek meghasadnak, és ott találja magát a másik parton. - tanítja Szerdócz Ervin rabbi

Hetiszakaszunkban, a zsidók ott álltak a Vörös tenger partján, mögöttük Fáraó a biztos megsemmisülést jelentő szekérhadával és válogatott katonáivall. Ekkor Isten parancsára Mózes felemelte botját, a tenger kettévált és a nép száraz lábbal átkelt a túlsó partra, útban a szabadság felé. A Midrás irodalom kicsit kiszínezi az eseményt, Nachson ben Aminadab lépett először a tengerbe ám a víz nem vált ketté. Már nyakáig ért, felmerült benne, hogy megfullad, ám ő tovább haladt. Ám, amikor a víz elérte az orrcimpáit, a tenger kettévált. A zsidók követték és átkeltek a túlsó partra. (Bámidbár. Rabb. 13)

Uscher Trebitsch, a máramarosi Bárdfalván élt. Övé volt a falu szatócsboltja. Történt egyszer hogy fogyni kezdett, arca fakóvá, beesetté vált. Felült a vasútra, és Máramarosszigetre utazott. Az orvosok megvizsgálták, kórházba fektették, de az igazság az volt, hogy nem tudták, mi a baja, ezért hazaküldték.

Reb Uscher ment és meglátogatta Avigdor Benjamin Polák rabbit. Bevallotta, hogy úgy érzi, nemsokára oda megy, ahonnan még senki nem tért vissza. A rabbi bíztatta és bátorította, de reb Uscher csak legyintett. Azt kérte, hogy imádkozzanak érte.

Telt-múlt az idő, és a rabbi érdeklőtt jobbra fordult-e emberünk sora? Azok pedig elmondták, hogy Uscher Trebitschnek olyan baja lehet, amire nincsen gyógyszer, természetes gyógymód sem segít. Ennek hallatára a rabbi Bárdfalvára ment, hogy meglátogassa.

Tudod, reb Uscher, ‒ kezdte ‒, a világ teremtésekor az Ősfény még korlátlanul áradt az „alsó és felső vizek” világában. Ám amikor Isten megteremtette az élőlényeket, korlátoznia kellett, különben az Ősfénytől minden élőlény, mint kőre ejtett cserépedény, darabjaira tört volna. Így az Ősfény az élőlények éltető és gyógyító energiája lett. Az ember teste, mint „edény” magába fogadja az Ősfény éltető elemét, ám azt, hogy mennyit képes befogadni az a hít kérdése. Akinek hite erősebb, befogadó „edénye” is tágasabb. Úgy érzem, ‒ folytatta a rabbi, - a te hited kevés. Tudod, reb Uscher?! A zsidóknak, amikor kiszabadultak Egyiptomból, még nem volt hitük. Ott álltak a Sás-tenger partján csodára várva, hogy a tenger ketté váljon és ők átmehessenek a túlpartra, a szabadságba. A tenger azonban nem vált ketté, a csoda nem következett be. Ekkor egyikük: Náhson ben Aminádáv, a tengerbe ugrott, és amikor a víz már a szájáig ért, szelíd hangon így szólt: „Segíts meg, Isten, mert felértek már a vizek a lélekig!” (69.Zsolt.2) Nem kiabált! Szelíd, alig hallható hangon szólt, mert a hite erős volt. A tenger ekkor kettévált, és a nép vele együtt haladt tovább a túlpart felé. Minden, ami akkor történt, természetes volt. Tudod mit, Reb Uscher? Vesd magad a bajok nyakadig érő vizébe, és mondd: „Segíts meg engem, Isten, mert felértek már a vizek a lélekig!” (u.o.)

Hogy mi történt azután, nem lehet tudni. Reb Uscher Trebitsch viszont hamarosan megerősödött, még harminc évet élt, kilencven évét betöltve távozott a túlsó partra, túlvilágra, a szabadságba.

Erre mondhatnák: Aki nem hisz a csodákban, nem él racionálisan…