בייה
Vájchi וַיְחִי A hetiszakasz tartalmából Jákob élete utolsó tizenhét évét Egyiptomban éli. Halála előtt megesketi Józsefet, hogy holttestét elviszi Egyiptomból, és a Szentföldön fogja eltemetni. József két fiát, Menásét és Efrájimot saját fiainak rangjára emeli, megáldva őket, ugyanakkor a nevükről elnevezett két törzs Ősapjává teszi őket. (I.M. 47/28–48/22.) Jákob ősapa fel akarja fedni gyermekei előtt az idők vége misztikumát. Az Ö-ökkévaló azonban meggátolja ebben. Jákob úgy áldja meg fiait, hogy mindegyiknek — a tőle származó törzsnek megfelelően — kijelöli a szerepét: Jehuda vezetőket fog teremteni, törvényhozókat és királyokat; papok származnak majd Lévitől; tudósok Jiszáchártól; tengerészek Zebuluntól; tanítók Simontól; katonák Gádtól; bírák Dántól; olivatermelők Ásértől; stb., stb. Reuvén feddésben részesül, amiért „megszentségtelenítette atyja házaséletét”, Simon és Lévi pedig a schemi mészárlásért. Naftálinak a szarvasünő gyorsasága adatik; Benjáminnak a farkas vérengző vadsága; József pedig szépséggel és termékenységgel lesz megáldva. (I.M. 49/1–28.) Az áldások után Jákob életének évei beteljesednek. Hatalmas temetési menet – Jákob leszármazottai, a Fáraó miniszterei, Egyiptom nagyjai és vénjei – kísérik utolsó útjára, a Szentföldre. Hebronban temetik el a Machpéla barlangban. József ez után megígéri testvéreinek, hogy továbbra is el fogja őket látni, ugyanúgy, mint apjuk életében. (I.M. 49/29–50/21.) József meghal Egyiptomban, 110 éves korában. Úgy rendelkezik, hogy a csontjait vigyék el Egyiptomból, és a Szentföldön temessék el. Erre csak sok-sok évvel később kerül sor, amikor a zsidók kivonulnak Egyiptomból. József végrendeletet hagy Izrael gyermekeire, hogy abból meríthessenek reményt és hitet az elkövetkező nehéz években: „I-ten bizonyosan megemlékezik rólatok és kivezet benneteket ebből az országból abba az országba, melyet esküvel ígért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak.” (I.M. 50/22–26.)
וַיְחִי יַעֲקֹב בְּאֶרֶץ מִצְרַיִם, שְׁבַע עֶשְׂרֵה שָׁנָה; וַיְהִי יְמֵי-יַעֲקֹב, שְׁנֵי חַיָּיו--שֶׁבַע שָׁנִים, וְאַרְבָּעִים וּמְאַת שָׁנָה.
„És Jákob tizenhét évig élt Egyiptomban, és voltak Jákob napjai, életének évei: száznegyvenhét év.” (I.M. 47/28.) Olvassuk: וַיְחִי יַעֲקֹב „Jákob élt”? Minden más hasonló esetben azt olvastuk:יעקוב גרת „Jákob tartózkodott”. Mi lehet ennek az oka? A hetiszakasz Jákob ősapa életének végnapjairól ír. Ha bárki meghal, gyászjelentés jelenik meg róla, hirdetve, hogy az illető eltávozott az élők sorából. Jákob ősapáról azonban a Tóra, a halálával kapcsolatban (is), az életet hirdeti, nyomatékosítva az emberi nagyságát. Jákob élete példakép: a Tóra tanulsága szerint kortársai számára a vándorlása idején; és mindazok számára , akik szívükben és lelkükben felfogják, és értékelik példamutató jelentőségét a zsidó történelemben. Az ilyen emberre, mint Jákob, érdemes azt mondani, hogy וַיְחִי „élt”, és az ilyen ember részese a halhatatlanságnak. A bibliamagyarázó zsidó legenda, a Midrás, egy kedves történettel egészíti ki Jákob végső búcsújának történetét, s úgy véli, az ősapa fiai mondták el először a későbbi mózesi főimádság, a „Halljad Izrael” (שמע ישראל) jól ismert szavait. A Midrás szerint Jákobot halála előtt aggasztotta a kérdés: vajon Egyiptomban, idegen földön, ahol József alkirály lett, s a többiek is magas tisztséget kaptak (eleinte), vajon kitartanak-e majd zsidó hitük mellett? Ezért aztán megkérdezte őket: — Követni fogjátok-e apátok hitét? Megőrzitek-e majd a nyelvünket és a hagyományainkat? Továbbra is egyetlen I-tent tiszteltek majd, és nem borultok le az idegen bálványok előtt? A legenda szerint fiai, beleértve Józsefet is, egyöntetűen válaszoltak az ősi ima szavaival: שמע ישראל „Halljad Izrael (apánk)! Az Ö-kkévaló a mi I-tenünk (nemcsak a tied), az Ö-kkévaló egyetlenegy!” A Talmud egy másik érdekes esetről is beszámol. A Talmud tudósai egyszer nagy lakomát rendeztek, ahol, a hangulat megőrzése kedvéért, egyikük meglepő kijelentést tett: — Figyeljetek ide! A Biblia szerint Jákob ősapánk valójában nem halt meg! — Hogy mondhatsz ilyet? — hördültek fel a többiek. — Jóllehet, a „meghalt” szó valóban nem szerepel a Szentírásban, de azt olvashatjuk benne, hogy „bebalzsamozták”, hogy „elkísérték”a Makhpéla barlanghoz, ahol „eltemették”! Hogy mondhatsz hát ilyet? — Pedig ez így van, — felelt ő —, mert amíg az utódai élnek, amíg emlékeznek rá, mindaddig ő is életben marad. Amikor meghalt Jákob ősapa, Izrael fiainak a világ „bezárkózott”: szemük elhomályosodott, szívük elfásult a szolgaság fájdalmától, ami József halálával elkezdődött. Ezért „zárt” a fejezet, amely tudósít Jákob életének utolsó napjairól. „Zárt” az a fejezet, amely után nincs kihagyva egy kis üres hely, jelezve a fejezet végét. Ezért magyarázza Rási: „bezárkózott” Izrael fiainak szeme, mint formailag az a hetiszakasz is, mely beszámol erről. A Midrás szerint Jákob közölni akarta fiaival a megváltás idejét. I-ten azonban elvette tőle ezt a képességet. Honnan tudjuk? Jákob fiainak nevéből hiányzik a ח „chet” és a ט„tet” betű. Ez egybeolvasvaחט „Chet”, azaz bűn. Jákob kész volt tehát közölni velük a „bűn”, a szenvedés végét. Ugyanakkor nem szerepel a nevekben ק „kuf” és צ„cadi” betű sem. Ez egybeolvasva:קץ „Kec”, ami „véget” jelent. Ezért nem közölte fiaival a szenvedésük végét. A hetiszakasz elsőmondatával kapcsolatban még egyérdekességet találunk. A וַיְחִי יַעֲקֹב „Vájchi Jákob” szóban a וַיְחִי „vájchi” számértéke harmincnégy! Mi ennek az összefüggése Jákobbal? Azt akarja tudatni, hogy Jákob élete ténylegesen csak harmincnégy év volt. Tizenhét esztendő, amíg József mellette volt Kánaánban, és tizenhét esztendő, amikor József mellett élt Egyiptomban. A fennmaradó évek nem számítottak életnek, mert tele voltak aggodalommal és szomorúsággal. Bölcs Salamon mondja: „A jótékonyság kíséretében hosszú élet jár.” A hosszú életet kiérdemelhetjük könyörületességgel, a szegények támogatásával. Az emberi élet napjainak száma a csillagokban van megírva. Van, akinek hosszú élet jár, és van, aki ifjú korában távozik. A jótékonyság érdeme viszont I-ten égi trónusáig hat, mely magasabban van, mint a csillagok állása. A Midrás szerint Jákob is elérte azt a kort, ami megszabtak számára, de mivel Józsefet 17 éves koráig gondozta, azért részesült abban az áldásban, hogy József is gondoskodott róla tizenhét éven keresztül. Tehát Isten megjutalmazta Jákobot József iránt tanúsított jótékonyságáért, és a részére kiszabott életkoron felül még tizenhét évig élhetett.
וַיִּקְרְבוּ יְמֵי-יִשְׂרָאֵל, לָמוּת, וַיִּקְרָא לִבְנוֹ לְיוֹסֵף וַיֹּאמֶר לוֹ אִם-נָא מָצָאתִי חֵן בְּעֵינֶיךָ, שִׂים-נָא יָדְךָ תַּחַת יְרֵכִי; וְעָשִׂיתָ עִמָּדִי חֶסֶד וֶאֱמֶת, אַל-נָא תִקְבְּרֵנִי בְּמִצְרָיִם.
„És közeledett az idő, midőn Izraelnek meg kellett halnia és hívatta fiát Józsefet és szólt hozzá: „Ha ugyan kegyességet találtam szemedben, tedd kérlek kezed csípőm alá, hogy szeretetet és hűséget fogsz velem gyakorolni, ne temess el, kérlek Egyiptomban.” (I.M. 47/29.) A mondatban, a szövegösszefüggésében „feltűnő” חֶסֶד וֶאֱמֶת „szeretet és hűség” szerepel. Rási szerint Jákob azt mondja e két szóval: „bánj velem hű szeretettel még halálom után is teljesítsd temetésemre vonatkozó kívánságomat”. Melyik a jótett legtökéletesebb formája? A jótett, amit azzal tesznek, aki már meghalt. Újabb kérdés az, hogy ha az előbbi mondatban a Jákob név szerepel, ebben miért az Izrael? Bachja szerint az előbbi mondatban a Jákob név az anyagi dolgokra vonatkozik; itt viszont az Izrael név a lelki, mennyei, szellemi javakra. Amikor Jákob Egyiptomba érkezett, táplálékra volt szüksége, hogy élhessen. Most érezve halálának idejét, már az örök szellemi életre gondolt, ezért szerepel az Izrael név a mondatban. Az ősi hagyomány szerint Reuben volt az elsőszülött. Kérdés, hogy miért Józseffel, és nem Reubennel közölte kívánságát? Szintén Rási adja meg a választ kérdésünkre: József uralkodó volt Egyiptomban, csak neki állt módjába megvalósítani apja óhaját! Jákob, a tekintélyes családfő „igaz szívességet” (חֶסֶד וֶאֱמֶת) kér Józseftől. Vajon miért nem adja ezt parancsba Józsefnek? Bölcseink szerint igaz szeretetből fakadó szívességet csak halottal szemben gyakorolhatunk, akitől viszonzásra nem is számíthatunk. Jákob tudta, hogy Egyiptom földje porrá és féreggé fog válni a „tíz csapás” során, nem akarta, hogy abban a földben nyugodjon. De nem akarta azt sem, hogy az egyiptomiak egykor majd bálványként imádják. Jákob megeskette Józsefet. Talán nem bízott benne, hogy megtartja ígéretét? Rámbán szerint Jákob félt, hogy a Fáraó Egyiptomban temetteti majd el. Nem akarta, hogy Egyiptom Jákob érdemére való tekintettel áldásban részesüljön. Ezért megesketi Józsefet, hogy a Fáraó kénytelen legyen engedelmeskedni kívánságának.
, וּנְשָׂאתַנִי מִמִּצְרַיִם, וּקְבַרְתַּנִי בִּקְבֻרָתָם; וַיֹּאמַר, אָנֹכִי אֶעֱשֶׂה כִדְבָרֶךָ.
„hanem, hogy atyáimnál feküdjek, vigyél el Egyiptomból és temess el az ő sírhelyükben. És ő felelt: „szavaid szerint fogok cselekedni.” (I.M. 47/30.) Miért mondja Jákob: וְשָׁכַבְתִּי, עִם-אֲבֹתַי „hogy atyáimnál feküdjek”? Az olyan igaz ember, mint Jákob volt, halála napján sejti, hová fog kerülni lelke. Innen azt tanuljuk, hogy igaz ember igaz mellé legyen temetve, és gonosz a gonosz mellé. Miért mondja József: אָנֹכִי אֶעֱשֶׂה כִדְבָרֶךָ „szavaid szerint fogok cselekedni”? József úgy érti, hogy miként Jákob rendelkezik holtteste felől, ő is meghagyja, hogy csontjait vigyék el Egyiptomból, és temessék el Kánaánban.
וַיֹּאמֶר, הִשָּׁבְעָה לִי--וַיִּשָּׁבַע, לוֹ; וַיִּשְׁתַּחוּ יִשְׂרָאֵל, עַל-רֹאשׁ הַמִּטָּה.
„És szólt: „Esküdj meg nekem”. És ő megesküdött neki. Erre Izrael leborult az ágy fejére.” (I.M. 47/31.) Hogyan kell érteni: „leborult”? Jákob leborult I-ten jelenléte előtt, hálát adva I-tennek, hogy tőle nem származott gonosztevő. Ugyanakkor ezzel megvalósult József álma is, miszerint Atyja leborul előtte.
írta: Szerdócz J. Ervin rabbi