בייה
Teruma תְּרוּמָה A hetiszakasz tartalmából Az Ö-ökkévaló Mózes révén felszólítja népét, hogy adakozzanak aranyat, ezüstöt és rezet, kék, bíbor és vörös színűre festett gyapjút, lent, kecskeszőrt, állatbőröket, fát, olívaolajt, fűszereket és drágaköveket, tizenötféle anyagot. Mindezekből: „készítsenek számomra Szentélyt, hogy közöttük lakozzam!” mondja az Ö-ökkévaló Mózesnek. (II.M. 25/1 - 8.) A Szináj-hegyen Mózes utasítást kap az Ö-kkévalótól, hogyan kell megépíteni a Szentélyt. A Szentélynek könnyen lebonthatónak, szállíthatónak, majd újra összeszerelhetőnek kell lennie, mert csak így alkalmas a sivatagi vándorlás során. (II.M. 25:9.) A Szentély belső terében művészi szövésű függöny mögött van a Frigyláda, benne a Tízparancsolatot tartalmazó törvénytáblákkal. Fedelén két, színaranyból vert kerub áll. A Szentély külső helyiségében áll a hétágú Menóra, és az arany Asztal, a „színkenyerekkel”. (II.M. 25:10 - 40). A Szentély három fala arannyal burkolt, ezüsttalapzatba állított fadeszkákból áll. Szám szerint 48 darab, függőleges helyzetű darabból. A tető háromrétegű:tarka gyapjúból és lenből készült szőttes, kecskeszőr-takaró, kosbőr- és táchásbőr-takaró. A Szentély bejáratát öt pózna támasztotta alá,előtte hímzett, a Szentélyt elválasztó fal állt. (II.M. 26.) A Szentélyt és az előtte álló, rézzel bevont oltárt lenből készült szövetdrapéria vette körül, amelyet 60 réztalapzatú, ezüstdíszes, ezüsthorgos fapózna támasztott alá. (II.M. 27. 1)
דַּבֵּר אֶל-בְּנֵי יִשְׂרָאֵל, וְיִקְחוּ-לִי תְּרוּמָה: מֵאֵת כָּל-אִישׁ אֲשֶׁר יִדְּבֶנּוּ לִבּוֹ, תִּקְחוּ אֶת-תְּרוּמָתִי. וְזֹאת, הַתְּרוּמָה, אֲשֶׁר תִּקְחוּ, מֵאִתָּם: זָהָב וָכֶסֶף, וּנְחֹשֶׁת.
„Beszélj Izráel fiaihoz, hogy hozzanak (vegyenek) nekem szent adományt, minden férfiútól, akit szíve erre buzdít, fogadjátok el a nekem szóló szent adományt. És ez legyen a szent adomány, amit tőlük elfogadok: arany, ezüst és réz.” (II.M. 25/2 - 3.) Az előbbi hetiszakasz törvénykezéseket összefoglaló fejezete után a jótékonyság törvényeit tartalmazza ez a hetiszakasz. Ebből tanulható ki, hogy ahol jótékonyságot gyakorolnak, ott I-ten is jelen van. Az előbbi idézetből kitűnik, hogy háromszor fordul elő az תְּרוּמָה „adomány” szó. Bölcseink ebből következtetnek a háromféle adományra. Ugyanis az adakozók adománya a következő elosztásban történt:
- fél sékel a talapzatra;
- az „oltár adománya”, melyből három kosárral különítettek el közösségi áldozatra;
- a Sátor felépítésére, majd fenntartására szolgáló adomány.
A mondatban, ahelyett, hogy az állna: „hozzanak”, az áll: וְיִקְחוּ-לִי „vegyenek nekem szent adományt”. Midrás Rábbá szerint: Mondja az Ö-ökkévaló: „ha adományt adsz, olyan, mintha engem fogadnál magadhoz. Ha szegény áll ajtódnál, én is vele vagyok, ahogy áll a zsoltárban: I-ten a szűkölködő oldalán áll”. Rási még hozzáteszi: „Mondja I-ten: Ha a Tórával foglalkoztok, mely negyvenedik napra adatott Izráelnek, engem vesztek magatokhoz.” A תְּרוּמָה („Teruma” = adomány) szó Tora+ „m” betű, mely számértéke 40. Azért áll „vegyenek” a „hozzanak” helyett, mivel aki jótékonyságot gyakorol, jutalmat „nyer”, melynek ugyancsak 40 a számértéke. Így áll: „ְּרוּמָתִי” „adományomat”. Ezzel emlékeztet bennünket, hogy minden I-tené, azaz, amit az ember adományoz, azt I-tenétől ajándékozza. Midrás Techuma mondja: I-ten így szól: „hozzanak nekem ajándékot”, mivel eladtam nekik a Tórát, mely jó vásár volt számukra: jó vásár és jó osztályrész! Azért nevezik a Tórát jó osztályrésznek, jobbnak, mint minden másnak, mivel, ha valakinek búzája van eladó, másiknak szőlője, csereüzletet csinálhatnak egymás között. De aki odaadta búzáját, az túladott rajta, és nem rendelkezik már felette. Ugyanúgy a szőlővel is. Nem így a Tóra, mert ha valaki tud egy fejezetet és a másik egy másik fejezetet, egyik átadja a másiknak azt, amit tud, így mindketten már két fejezetet fognak „birtokolni”. Azért is „osztályrész”, mert nem veszítheti el. „Egy hajón kereskedők utaztak, velük egy Talmud tudós. Kérdezték: „Miben utazik?”. Mondta, hogy az ő áruja többet ér minden másnál. Mentek, keresték az áruját, de nem találták. Rablók támadták meg a hajót, és elvittek minden értéket, az utasokat pedig partra tették. A Talmud tudós egy zsinagógába ment, ahol elismerték tudását, felfogadták fizetett tanítójuknak. Mondta a kereskedőknek: „Az én „árum” a Tóra, melyet senki sem rabolhat el tőlem.”
ג וְזֹאת, הַתְּרוּמָה, אֲשֶׁר תִּקְחוּ, מֵאִתָּם: זָהָב וָכֶסֶף, וּנְחֹשֶׁת. דוּתְכֵלֶת וְאַרְגָּמָן וְתוֹלַעַת שָׁנִי, וְשֵׁשׁ וְעִזִּים. ה וְעֹרֹת אֵילִם מְאָדָּמִים וְעֹרֹת תְּחָשִׁים, וַעֲצֵי שִׁטִּים. ושֶׁמֶן, לַמָּאֹר; בְּשָׂמִים לְשֶׁמֶן הַמִּשְׁחָה, וְלִקְטֹרֶת הַסַּמִּים. ז אַבְנֵי-שֹׁהַם, וְאַבְנֵי מִלֻּאִים, לָאֵפֹד, וְלַחֹשֶׁן.
„És ez legyen a szent adomány, amit tőlük elfogadok:arany,ezüst,és réz, kék bíbor, piros bíbor, karmazsin, bisszus és kecskebőr. Pirosra festett kos bőrök, táhásbőrök, és sittimfák. Olaj világításra, illatos fűszerek a kenetolajhoz, és a füstölőszerek. Sóhamkövek és foglalni való kövek az efód és melldísz számára.” (uo. 25/3 - 4.) אֲשֶׁר תִּקְחוּ, מֵאִתָּם „…amit tőlük elfogadok”. Ezt a kijelentést elég nehéz felfogni és magyarázni, de tudnunk kell, hogy háromféle adakozó volt: Akik fél sékelt ajándékoztak, amiből a hajlék küszöbét vették. Voltak, akik szintén fél sékelt adományoztak, ebből vették az áldozatokat. Végül még voltak, akik szívük buzdítására, aranyat, ezüstöt, rezet,… és összesen tizenhárom féle dolgot hoztak. Az adományok felsorolásában az arany áll az első helyen, bár az arany a zsidó hagyományban nem jó „ómen”. Itt az első helyen való említése azt jelzi, hogy I-ten megbocsátotta az „aranyborjú” bűnét. A tachasbőr a Talmud szerint olyan állat bőre, melyből csak egy volt a pusztában. Ebből készült a hajlék takarója, különféle színekben. A Talmud bölcsei egy vitába bonyolódnak. Ráv megkérdezi, selymet miért nem használtak? Azért, mert tisztátalan rovarból származik, adja meg rá a választ. Bachja kérdi: Akkor miért festettek cérnát rovar vérével? Rává válasza: nem vérével, hanem gubójából kivont anyaggal festették. Ami a rovar gubójában nő, nem azonos vele. Mert lám a Szentélyben gyapjút és lent keverten is használhattak, amely a „civil” életben tilos volt. (Lásd: „Sátnez” törvénye II. M: 19/19. és V. M. 22/9 - 11.) A Sittimfa egy közel-keleti akác. Igen ám, de honnan vettek a pusztában sittimfát? Rási szerint, Jákob látnoki képességétől vezérelve, sittimfát vitt magával Egyiptomba, ahol meghagyta, hogy szabadulásukkor vágják ki, és vigyék magukkal. Faolaj a világításra, ez a Messiásra is vonatkozik, aki világossággal fogja betölteni a világot: „Világosságot rendeltem el fölkentemnek, hogy világítson”. A Messiás jelképe azért releváns ebben a kontextusban, mert ha a zsidók a száműzetésben jótékonyságot fognak gyakorolni, érdemessé teszik magukat a megváltásra.
וְעָשׂוּ לִי, מִקְדָּשׁ; וְשָׁכַנְתִּי, בְּתוֹכָם.
„És készítsenek számomra Szentélyt, hogy közöttük lakozzam!” (II. M. 25/8.) Miért kell I-tennek lakhely, hiszen dicsőségével tele van az egész föld? Hiszen maga I-ten mondja: הַשָּׁמַיִם כִּסְאִי, וְהָאָרֶץ הֲדֹם רַגְלָי„Az ég az én trónusom, és a föld lábam zsámolya”. (Jes. 66/1.) Nos, nem I-tennek fontos ez, hanem az embereknek, saját „nyugalmukra és kényelmükre”. Ez egy közös hely, ahol levetve a hétköznapiság porát, szellemi kapcsolatba lépünk az „éggel”, hogy megszólíthassuk a „gondviselést”. Midrás Jálkut nagyon érdekes párbeszéddel illusztrálja azt, hogy Mózes három dologtól megrettent. „És készítsenek számomra Szentélyt.” „Egek ura – ad hangot Mózes kétségbeesésének – hát van annyi faanyag, arany, ezüst, stb., hogy abból számodra megfelelő lakást építhessünk?”. I-ten nyugtatgatja: „Csak húsz deszkából az északi, húsz deszkából a déli és nyolc deszkából a nyugati oldalt, és dicsőségem köztük fog lakozni.”. „Hozzanak nekem áldozatot!” „Egek ura, hát van annyi állat és baromfi a világon, amely elegendő lenne áldozatul Neked?” „Csak két bárányt (mondja I-ten): egyet reggel és egyet estefelé, és Én engesztelést hozok Izráelre.” „Adjon Izráel váltságdíjat lelkéért!” „Egek ura, van annyi pénz a világon, melyből megváltható lelkünk?” „Csak fél sékelt hozzon és megváltja személyét!” Midrás szerint a „készítsenek számomra Szentélyt” hasonló a királyhoz, akinek volt egy lánya. Amíg a lány kicsi volt, mindenhol nyilvánosan beszélt vele. Amikor felnőtt lett a lány, egy lakosztályt készített neki a király, ahol zavartalanul beszélhetett vele. Mikor Izráel Egyiptomban volt, I-ten nyilvánosan beszélt vele: „És átvonulok Egyiptom országán.”. Hasonló történt a tengernél is. Miután megkapta a Tórát, Izrael nagykorú lett, ekkor azt mondta: „És készítsenek számomra Szentélyt, hogy közöttük lakozzam!”. Pirké Ávot 3. fejezetben olvassuk a kérdést: וְשָׁכַנְתִּי, בְּתוֹכָם Hány ember kell, hogy I-ten jelen legyen? 1. Ákávjáben Máháláél szokta mondani: „Három dolgot kell tekintetbe venni, és akkor nem fogsz bűnbe esni: Fontold meg, honnan jössz, hová mégy, és ki előtt fogsz számot adni…”. 2. Chanina (Chananja) ben Tarfon rabbi szokta mondani: „Ha két zsidó együtt van, és nem ejtenek szót a Tóráról, ez az a bizonyos „léha társaság” בַּעֲצַת רְשָׁעִים amelyről az írás mondja:
אַשְׁרֵי הָאִישׁ-- אֲשֶׁר לֹא הָלַךְ, בַּעֲצַת רְשָׁעִים;
„Boldog az ember, aki nem vesz részt a léhák társaságában” (Zsolt. 1/1.) Ezzel szemben, ha két zsidó összejön, és beszélnek a Tóráról, akkor I-ten szelleme lakozik köztük, amint írva van:
אָז נִדְבְּרוּ יִרְאֵי יְהוָה, אִישׁ אֶל-רֵעֵהוּ; וַיַּקְשֵׁב יְהוָה, וַיִּשְׁמָע, וַיִּכָּתֵב סֵפֶר זִכָּרוֹן לְפָנָיו לְיִרְאֵי יְהוָה, וּלְחֹשְׁבֵי שְׁמוֹ.
„És akkor beszélgetnek majd az istenfélők egymással, és az Ö-ökkévaló figyelmesen hallgatja őket és feljegyzi az emlékezés könyvébe az Ő színe előtt az istenfélők javára, akik a Nevet tisztelik…” (Maleachi 3/16.) Honnan tudjuk, hogy az is jutalmat kap, aki egyedül van, és a Tórával foglalkozik? Mert írva van:
כח יֵשֵׁב בָּדָד וְיִדֹּם, כִּי נָטַל עָלָיו.
„Üljön magányosan és tanuljon Tórát s jutalma nem marad el.” (Siralm. 3/28.) 3. Rabbi Simon mondja: „Ha három zsidó eszik egy asztalnál és nem foglalkoznak a Tórával, az olyan, mintha hullaáldozatot lakmároztak volna, amint írva van:
ח כִּי כָּל-שֻׁלְחָנוֹת, מָלְאוּ קִיא צֹאָה, בְּלִי, מָקוֹם.
„Minden asztal tele ronda okádékkal, mivel nincsen ott I-ten.” (Jes. 28/8.) Viszont, ha hárman esznek egy asztalnál, és foglalkoznak a Tórával, az olyan, mintha I-ten asztaláról ennének, mert írva van:
זֶה הַשֻּׁלְחָן, אֲשֶׁר לִפְנֵי יְהוָה
„Ez az asztal, mely I-ten előtt áll!” (Jehez. 41/22.) 4. Chafanja falubeli Chafaltáben Dosza rabbi szokta mondani: „Ha tíz zsidó együtt ül és Tórát tanul, akkor I-teni dicsfény ragyog felettük” ahogy írva van:
אֱלֹהִים, נִצָּב בַּעֲדַת-אֵל;
„Az Ö-ökkévaló áll I-teni gyülekezetben.” (Zsolt. 82/1.) (A gyülekezet - minjan - legalább tíz férfi.) És honnan tudjuk, hogy ugyanez áll abban az esetben, ha csak öten tanulnak Tórát? Mert írva van:
וַיִּשְׁפְּכֵם עַל-פְּנֵי הָאָרֶץ--יְהוָה שְׁמוֹ.
„És szövetségét megalapozza a földön.” (Ámosz 9/6.) (Szövetség alatt legalább öt férfi érthető.) És honnan tudjuk, hogy ugyanaz áll abban az esetben, ha csak háromról van szó? Mert írva van:
בְּקֶרֶב אֱלֹהִים יִשְׁפֹּט.
„Bírák között ítélkezik.” (Zsolt 82/1.) (A rabbinikus bíróság három férfi.) És honnan tudjuk, hogy ugyanez áll, ha csak kettőről van szó? Mert írva van:
טז אָז נִדְבְּרוּ יִרְאֵי יְהוָה, אִישׁ אֶל-רֵעֵהוּ; וַיַּקְשֵׁב יְהוָה, וַיִּשְׁמָע, וַיִּכָּתֵב סֵפֶר זִכָּרוֹן לְפָנָיו לְיִרְאֵי יְהוָה, וּלְחֹשְׁבֵי שְׁמוֹ.
„Akkor majd megbeszélik az istenfélők, ki-ki a társával, az Ö-ökkévaló pedig odafigyelt és meghallgatta.” (Maleachi 3/16.) De honnan tudjuk, hogy akkor is, ha valaki egyedül ül magában és Tórát tanul? Mert írva van:
בְּכָל-הַמָּקוֹם אֲשֶׁר אַזְכִּיר אֶת-שְׁמִי, אָבוֹא אֵלֶיךָ וּבֵרַכְתִּיךָ.
„Minden helyen, ahol említeni engedem Nevemet, eljövök hozzád és megáldalak.” (II. M. 20/20.) A Szentély építésének a micvája Széferha-Chinuch kifejti, hogy kétféle parancsolat van.
- amelyek egy adott korban voltak érvényben. Ez leggyakrabban kizárólag a pusztai vándorlás nemzedékére vonatkozott.
- micvák, amelyek "[minden] nemzedékre érvényesek" ('micvotha-nohagotle-dorot').
A Szentély építésének érvényessége, ha a zsidók többsége Izráel földjén van, nem az egyénre, hanem a közösségre vonatkozik. A zsidó vallásjog feltételez egy "ideális állapotot":
- ha a nép többsége Izráel földjén él;
- fennáll a Szentély, mód van az áldozatok bemutatására, nincs külső elnyomó hatalom, amely korlátozná a zsidó jogszolgáltatást.
írta: Szerdócz J. Ervin rabbi