בייה

Tecáve תצוה

A hetiszakasz tartalmából


I-ten utasítja Mózest, hogy Izráel gyermekei hozzanak tiszta olívaolajat az „örökmécses” táplálására, amelyet Áronnak kell minden nap meggyújtania, hogy „estétől reggelig” égjen. (II. M. 27/20–21.)
A kohaniták (papok) a Szentélybeli szolgálat során a következő öltözéket viselték: 1. teljes hosszúságú köntöst; 2. lenvászon térdnadrágot; 3. a derék fölött többszörösen körültekert hosszú, széles övet. (II. M. 28/1–4.)
A főpap az előzőeken kívül még viselt: 5. éfod-ot, egy kék-, bíbor- és vörös színűre festett gyapjúból és lenből, valamint aranyszálból szőtt, kötényszerű ruhadarabot; 6. melldíszt tizenkét drágakővel, amelyekbe Izrael tizenkét törzsének nevét vésték bele; 7. kék gyapjúköpenyt, a szegélyén végig aranycsengettyűkből és díszes gránátalmákból készült díszítéssel; 8. a homlokán aranylemezt viselt, rajta a következő felirattal: „Szent az Ö-ökkévalónak!” (II. M. 28/5–43.)
A hetiszakasz ezen kívül még részletezi Áronnak és négy fiának – Nádávnak, Ávihunak, Elázárnak és Itámárnak – a hétnapos papi beavató rítusát, valamint azt, hogy miképpen kell elkészíteni a füstölőszer elfüstöléséhez használt aranyoltárt. (II. M. 29/1–30/10.)

A „Tecáve” hetiszakasz rendszerint Záin Ádárra, Mózes tanítómesterünk születésének és halálozásának évfordulójára esik.

Smot könyvében ez az egyedüli hetiszakasz, melyben Mózes neve nem szerepel. Ő maga szerepel, hiszen már az első mondat hozzá szól: וְאַתָּה תְּצַוֶּה אֶת-בְּנֵי יִשְׂרָאֵל, וְיִקְחוּ אֵלֶיךָ שֶׁמֶן זַיִת זָךְ כָּתִית--לַמָּאוֹר „És te hagyd meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked töret, tiszta világítás céljára, hogy örökmécsest gyújtsanak vele.” (II. M. 27/20.)
A hetiszakasz nem a megszokott וַיְדַבֵּר יְהוָה, אֶל-מֹשֶׁה „És szólt az Ö-ökkévaló Mózeshez…” felvetéssel kezdődik, hanem kerüli Mózes nevének említését, egyes szám második személyben ír róla. Mi az oka ennek?
Jákov ben Áser rabbi (1269-1343) szerint Mózes már a Szináj-hegyen tartózkodott, hogy írásban is átvegye a Tízparancsolatot, ugyanis (ahogyan azt a következőkben olvasni fogjuk) a zsidók el fogják követni a sivatagi vándorlás legnagyobb bűnét. Aranyborjút készítenek maguknak, és azt akarják majd bálványként tisztelni. I-ten ezen annyira felbőszült, hogy az egész népet ki akarta irtani, és a következő ajánlatot tette Mózesnek:וְעַתָּה הַנִּיחָה לִּי, וְיִחַר-אַפִּי בָהֶם וַאֲכַלֵּם; וְאֶעֱשֶׂה אוֹתְךָ, לְגוֹי גָּדוֹל. „Hagyj engem, hogy felgerjedjen haragom ellenük és elpusztítsam őket és tegyelek téged nagy néppé!” (II. M. 32/10.) Mózes azonban tiltakozott, és nem fogadta el az ajánlatot, ragaszkodott népéhez, sőt, I-tent ultimátum elé állította: „Ha megbocsátod vétküket, jó.” וְאִם-אַיִן--מְחֵנִי נָא, מִסִּפְרְךָ אֲשֶׁר כָּתָבְתָּ. „Ha pedig nem, törölj ki engem, kérlek, könyvedből, amelyet írtál.” (uo. 32.) Isten végül elfogadta Mózes fohászát és megbocsátott népének. Egy igaz, jámbor ember kívánsága, mint amilyen Mózes volt, nem marad nyom nélkül. Egy cadik kívánsága, ha nem is teljességében, de részben mindenképp kell, hogy teljesüljön. Így, ha nem is az egész könyvből, de a hetiszakaszunkból hiányzik Mózes neve.
Látjuk tehát mi egy igazi vezető erénye. Kétségtelen, hogy fontos a karizma, a tekintély, és a kinézet. Saul esetében, aki a zsidók első hivatalosan felavatott királya volt: „ifjú és szép volt és nem volt senki Izráel fiai közül szebb nálánál.” בָּחוּר וָטוֹב, וְאֵין אִישׁ מִבְּנֵי יִשְׂרָאֵל, טוֹב מִמֶּנּוּ (lásd: I. Sám. 9/2 .) Ennél fontosabb az a szerénység, amely Mózest népéért tett önfeláldozásra készteti. Népéért, aki magát Mózest, az I-ten által kiválasztott a vezetőt tagadja meg (Mózes – aranyborjú). Mindezek ellenére Mózes szerénységéből fakadó önfeláldozása az, ami saját személyes sorsát és megítélését a végletekig összeköti szeretett népének sorsával („törölj ki engem könyvedből”).
Erre az önfeláldozásra emlékezteti Mordecháj Esztert a purimi történetben, amikor saját életét féltve vonakodik a zsidó nép érdekében közben járni Áhásvéros királynál: כִּי אִם-הַחֲרֵשׁ תַּחֲרִישִׁי, בָּעֵת הַזֹּאת--רֶוַח וְהַצָּלָה יַעֲמוֹד לַיְּהוּדִים מִמָּקוֹם אַחֵר, וְאַתְּ וּבֵית-אָבִיךְ תֹּאבֵדוּ; וּמִי יוֹדֵעַ--אִם-לְעֵת כָּזֹאת, הִגַּעַתְּ לַמַּלְכוּת. „Mert ha hallgatva hallgatsz ebben az időben, szabadulás és menekvés fog támadni a zsidóknak más helyről, te pedig és atyád háza el fogtok veszni. És ki tudja, nem ilyetén időre jutottál-e királyságra?” (Eszter 4/14.)
A kérdésben eljutunk a tekintélyes vezető és az erkölcs kérdéséhez.
Az emberek olyan vezérre vágynak, aki וָמַעְלָה, גָּבֹהַּ מִכָּל-הָעָם „válla magasságától kiemelkedik a többiek közül” (I. Sám. 9/2.), aki biztonságérzetet és büszkeséget ad nekik. Mivel érdemelte meg Mózes, hogy I-ten őt tette népe vezetőjévé, aki kivezette népét a rabságból a szabadságba?
Smot Rábá 2/2 szerint azért esett az Ö-ökkévaló választása Mózesre, mert történt egy alkalommal, hogy a nyájtól elszakadt kis bárányt élete kockáztatásával felkutatott azért, hogy visszavigye a nyájhoz. Szerénysége és önfeláldozó-készsége tette alkalmassá arra, hogy népének vezetője legyen.
Az I. Sám. 10/24-ben találunk utalást a vezető kiválasztására: הַרְּאִיתֶם אֲשֶׁר בָּחַר-בּוֹ יְהוָה, כִּי אֵין כָּמֹהוּ, בְּכָל-הָעָם; „Látjátok-e azt, kit választott az Ö-kkévaló, (látjátok), hogy nincs olyan mint ő…” Saul királlyá választása elől szerénységből elrejtőzött. Dávid, Saul utóda esetében pedig I-ten külön figyelmeztette a király-jelöltet kereső Sámuelt, a felkenő prófétát: אַל-תַּבֵּט אֶל-מַרְאֵהוּ וְאֶל-גְּבֹהַּ קוֹמָתוֹ--כִּי מְאַסְתִּיהוּ: כִּי לֹא, אֲשֶׁר יִרְאֶה הָאָדָם--כִּי הָאָדָם יִרְאֶה לַעֵינַיִם, וַיהוָה יִרְאֶה לַלֵּבָב. „Ne tekints ábrázatára és termetének magas voltára; mert nem úgy, amint az ember néz, – mert az ember a szemre néz, az Ö-kkévaló pedig a szívre néz.” (uo. 16:7.)
Choféc Cháim, rabbi Jiszráél Méir Kágán (1838-1933) egyszer értesítette egy tanítványát, hogy őt választotta ki egy fontos pozícióra. A szerénységéről ismert tanítvány azzal akarta elhárítani kinevezését, hogy úgy érzi, nem rátermett erre a feladatra. Erre Choféc Cháim így szólt: „Valóban azt gondolod, hogy olyan embert kellene kineveznem, aki meg van győződve arról, hogy ő hivatott erre a pozícióra?” A szerénységről, mint a vezetői alkalmasság ismérvéről Choféc Cháim rabbiról (Jiszráél Méir Kágánról) maradt fenn egy ellenpélda.
Choféc Cháim már ismert és elismert rabbiként a mesterénél tett látogatás után a vonaton összeismerkedett egy jámbor zsidóval. Szóba elegyedtek, és a rabbi megkérdezte az ismeretlen utazót, hova és milyen célból utazik? Az ismeretlen haszid nagy lelkesen elmondta, hogy a csodálatos, nagy tudású, jámbor rabbihoz, Choféc Cháimhoz igyekszik. A rabbi nem fedte fel személyét. Magyarázni kezdte, hogy az illető rabbiban bizony nincsen semmi csodálatos, tudásában is még rengeteg fehér folt van, és ami jámborságát illeti, hát, tudna rengeteg rosszat is mondani róla. A haszid felpattan az ülésről és önmagából kikelve kérte számon, hogy mer ilyeneket mondani a szent rabbiról. A nyomaték kedvéért lekevert egy hatalmas pofont a rabbinak és kiviharzott a fülkéből. Amikor később a rabbi megjelent a zsinagógában, haszidunk kérdezte a híveket, ki az az illető. Mondták, hogy bizony Ő a híres Choféc Cháim rabbi. Szegény ember felismerve a rabbiban azt, akit a vonaton felpofozott, térdre rogyott szégyenében, a rabbi bocsánatát kérve. A rabbi gyengéden felemelte, megölelte, és így szólt: „Nem is tudja, milyen hálás vagyok magának. Az a pofon megtanított, hogy még szerénységből se mondjon az ember rosszat önmagáról!”

כ וְאַתָּה תְּצַוֶּה אֶת-בְּנֵי יִשְׂרָאֵל, וְיִקְחוּ אֵלֶיךָ שֶׁמֶן זַיִת זָךְ כָּתִית--לַמָּאוֹר

„És parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked világítás céljára…” (II. M. 27/20.)
A előző hetiszakaszban az adománnyal kapcsolatosan olvastuk:וְיִקְחוּ-לִי תְּרוּמָה „hozzanak nekem adományt” (II. M. 25/2.), itt pedig az van וְאַתָּה תְּצַוֶּה וְיִקְחוּ אֵלֶיךָ ”parancsold meg, … hogy hozzanak neked”.
Ennek magyarázata az, hogy az adományt csak az adjon, akit erre יִדְּבֶנּוּ לִבּוֹ „szíve buzdít”. (uo. 25/2.) Itt a világításhoz szükséges adományról van szó. Érezzük, hogy a szövegnek szó szerinti szimbolikus értelmezése is van. Aלַמָּאוֹר „világítás céljára” a megvilágosodott életre is vonatkozik. Olyan életre, amelyet a Tóra vezérel az Ö-kkévaló akarata szerint. Ilyen élet nem lehet elszigetelt a zsidó közösségi élettől, ilyen élethez mindenkinek a hozzájárulása kell. A „hozzanak világítás céljára” a zsidó közösség minden tagjára nézve parancs.
Rabbi Bachja szerint: „Az adományozásnak van olyan momentuma, mely az általános emberi érzeten felül ragadja meg a lelket. Ez a zsugori lelket nem érinti meg. Ez egyedül a nemes lélek titka, mely tudja azt is, hogyan kell adományozni. Adakozni csak szívvel, lélekkel, kézzel és „kifejezéssel” lehet. Minden adománynál arcod tükrözzön vidámságot. Aki szegénynek adományt ad, hatszoros áldás van azon. Aki szép szóval adja adományát, azon tízszeres áldás van.”
A וְיִקְחוּ אֵלֶיךָ „hozzanak neked” kérdésnek van egy misztikus magyarázata is. Ugyanis ez alatt azt kell (és lehet) érteni, hogy aki a Tóra szellemében él, annak érdeme a megélt „élménye” mellett a jövő életben is „kamatozik”. ”Neked” világítson, mert az Ö-kkévalónak nincsen szüksége világosságra. Midrás Rábbá szerint ez hasonló ahhoz az emberhez, aki világtalant vezet, és azt mondja a világtalannak: „Gyújts nekem világot!” Felel a vak: „Minek, hiszen azért fogadtalak fel, hogy nekem világíts örök sötétségemben és vezess a helyes úton és most azt kéred, hogy én világítsak neked?” Mondja az Ö-kkévaló: „Azért mondom neked, hogy valamiben kiszolgálj engem Izráel, hogy úgy viszonyulj I-tenedhez, mint a vak a vezetőjéhez.”
לַמָּאוֹר „világítás céljára”? Igen ám, de olvassuk, hogy a Szentélybe nem hatolt be a napfény. Ezzel kapcsolatosan olvassuk:

וְנֵר אֱלֹהִים טֶרֶם יִכְבֶּה, וּשְׁמוּאֵל שֹׁכֵב, בְּהֵיכַל יְהוָה, אֲשֶׁר-שָׁם אֲרוֹן אֱלֹהִים.

„I-ten mécsese még nem aludt ki. Sámuel pedig feküdt az Ö-ökkévaló templomában, hol I-ten ládája volt.” (I. Sám. 3/3.)

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi