בייה

Tázriá תזריע - Möcorá מצורע

A Tázriá hetiszakasz tartalmából


Tázriá hetiszakaszaszban folytatódnak a rituális tisztátalanság és tisztaság törvényei. Törvény, hogy a nőnek a szülést követően tisztulási folyamaton kell átesnie, amelybe beletartozik a mikvé-ben (rituális fürdőben) való megmerítkezés, valamint áldozathozatal a Szentélyben. Minden fiúcsecsemőt nyolcnapos korában körül kell metélni. (III. M. 12.)
A cáráát (lepra, poklosság) szellemi okokra visszavezethető kór, amely az emberi testen, de a ruhákon is kiütközhet. Ha fehér vagy rózsaszín foltok jelennek meg egy személy bőrén (ruhákon rózsaszín vagy zöldes), akkor meg kell mutatni egy kohénnek. A kohen megítélése alapján hétnapos karantént szabhat rá. Ha azt követően az érintett bőrfelület mérete nem növekszik, a gyógyulás jelei alapján az illetőt tisztának nyilvánítja. Ellenkező esetben tisztátalanság állapotában marad, annak minden következményével. (III. M. 13.)
A poklossággal sújtott személynek a táboron (vagy városon) kívül kell tartózkodnia, laknia addig, amíg meg nem gyógyul. A poklossággal fertőzött részt a ruhából ki kell vágni; ha a cáráát kiújul, az egész ruhát el kell égetni. (III. M. 13. 45–46., 56–57.)

A Möcoráhetiszakasz tartalmából

Az előző hetiszakasz tárgyalta a möcorá (leprás, poklos személy) jeleit – a leprás olyan spirituális betegséggel sújtott személy, akit ez a kór rituálisan tisztátalanná tesz. Az e heti tórai olvasmány annak részletezésével kezdődik, hogy a gyógyultnak ítélt leprást miképpen tisztítja meg a kohanita (pap) azzal a különleges eljárással, amelyhez két madár, forrásvíz, egy cserépedény, egy darab cédrusfa, egy skarlátvörös fonal és izsóp szükséges. (III. M. 14/1–32.)
Házon is kiütközhetnek a „poklosság” jelei, azaz vöröses vagy zöldes foltok jelennek meg a falain. Egy tizenkilenc napig tartó vizsgálat során a kohanita eldönti, hogy a ház megtisztítható-e, vagy le kell rombolni. (III. M. 14/33–57.)
Rituális tisztátalanságot idézhet elő egy férfinál magjának vagy valamilyen más váladékának folyása, vagy nőnél a menstruáció, vagy egyéb vérfolyás, mely állapotból a mikvében való megmerítkezéssel kell megtisztulni. (III. M. 15.)

דַּבֵּר אֶל-בְּנֵי יִשְׂרָאֵל, לֵאמֹר, אִשָּׁה כִּי תַזְרִיעַ, וְיָלְדָה זָכָר--וְטָמְאָה שִׁבְעַת יָמִים, כִּימֵי נִדַּת דְּו‍ֹתָהּ תִּטְמָא

„Szólj Izráel fiaihoz mondván: Ha egy nő fogan magzatot hoz a világra és fiúgyermeket hoz a világra…” (III. M. 12/2.)
Az ebben a hetiszakaszban olvasható, az ember-tisztaság törvényeit magyarázó rész az előbbi hetiszakaszban olvasott, a tiszta állatok fogalmának megnevezése után áll!
Ennek több magyarázata közül egyik, rabbi Ismael 13, Tóramagyarázati elve alapján abból indul ki, hogy ember teremtése is a házi és a vadállatok, valamint a madarak teremtése után következett. Amint az előző, Smini hetiszakaszban az állatok tisztátalanságáról olvastunk, ebben hetiszakaszban az ember tisztátalansági törvényei következnek.
Salamon példabeszédében áll: „Okos beszéd megörvendezteti az embert.” A beszéd I-ten adománya: „Az ember gondolatait rendezi, de I-ten juttatja kifejezésre.” Nem elég az okos beszéd, fontos annak időszerűsége és helyénvalósága. I-ten örvendett, mikor a „legyen” szavára életre hívta a világot, és teremtményeinek örvendett. Az embert I-ten minden teremtmény után teremtette, de végül is a világ az ember miatt és az emberért lett teremtve. Az ember az, aki felfogja és értékeli I-ten nagyságát, mindenhatóságát és mindentudását. I-ten filozófiailag szingularitásában „csak” potenciális I-ten. Aktuálisan az által válik „EGY”-é, hogy az ember ezt elismeri és életét aláveti elvárásainak. A Szombat (a hetedik nap) is utolsó a teremtés napjai között. Ebben a logikában tehát a túlvilági élet, melyet a Szentírás csak érintőlegesen és feltételes módban „érint”, fontosabb, mint az evilági, mivel az ember kiszabott ideje után következik. Az „első” gondolata utoljára ölt testet. Ezért sorrendben a tiszta állatok sorrendje után állnak az ember tisztasági törvényei.

A hetiszakasz különös módon előbb a szülést és utána a bőrbetegségeket említi. A törvények ismertetésénél a Tóra olyan sorrendet tart be, hogy az előbb teremtett lényekre vonatkozó szabályokat előbb említi. Azt követik azok a törvények, melyek az időben később teremtettekre vonatkoznak. Ezért előbb az állatokra vonatkozókat, majd a férfire, végül a nőkre vonatkozó rendeleteket említi. A Tóra tekintetbe veszi azt az elvet, hogy az említésre kerülő témák közül melyik a gyakoribb, a többször előforduló, a mindennapi. A világon az, hogy egy asszony gyereknek adjon életet gyakoribb, mint általában a fertőző bőrbajok. Ezért a bőrön mutatkozó kóros elváltozások is később lesznek ismertetve, és általában férfire vonatkozik. És ebben a logikai sorrendiségben azért áll a nőre vonatkozó rendeletek után.

Bölcseink felfigyelnek a fenti mondatban használt „זָכָר ” „hím” kifejezésre. Ez azért szembeötlő, mert általában és elvárhatóan itt is a „נער” fiú kifejezés használata lett volna logikus? Hogy mégis a „זָכָר ” (hím) kifejezést használja, annak tudható be, hogy a fiú folytatja apja szellemi tevékenységét.
Arra, hogy Tórai szöveg a „זָכָר ” (hím) kifejezést használja „נער” fiú kifejezés helyett, van gematriai magyarázat is. Konkrétan az ilyen magyarázat alapja az, hogy a zsidó írásbeliségben a zsidó „alef-bét”-ben a betűk egyben számok is. A betűknek számértéke van. A zsidó misztika ebben olyan logikát keres és talál, hogy ha egy szónak, bizonyos szöveg betűinek meghatározott szám összértéke van, akkor a szónak, kifejezésnek értelmi, értelmezési kapcsolatban kell lennie egy más, azonos számértékkel rendelkező szóval, kifejezéssel. Ebben az értelemben tehát a „זָכָר” „hím” számértéke egyenlő a „brahca” (áldás) számértékével, jelezve tehát az értelmezést, hogy aki fiút szül áldást nyer abban az értelemben, hogy a fiú folytatja apja szellemi tevékenységét.

Más logikai értelmezés alapján a אִשָּׁה כִּי תַזְרִיעַ „ha az asszony fiat szül” (uo. 12/2) fogalomhoz R. Chajim Joszef David Azulaj (HaChida) érdekes magyarázatot fűz. A „כי תזריע וילדה זכר” „Ha az asszony fiat szül” – szavak kezdőbetűit összeolvasva a „זכות” érdem szót, kifejezést olvashatjuk. A rabbi azzal magyarázza, hogy a fiak igazságszeretete és jó úton való járása elsősorban és mindenek előtt az anyák érdeme.

. ג וּבַיּוֹם, הַשְּׁמִינִי, יִמּוֹל, בְּשַׂר עָרְלָתוֹ.

„És a nyolcadik napon metéltessék körül előbőrének húsa!” (III. M. 12/3.)
Az előbbi, Smini hetiszakasz ezekkel a szavakkal befejeződik be: לְהַבְדִּיל, בֵּין הַטָּמֵא וּבֵין הַטָּהֹר; וּבֵין הַחַיָּה, הַנֶּאֱכֶלֶת, וּבֵין הַחַיָּה, אֲשֶׁר לֹא תֵאָכֵל. „Hogy különbséget tehessetek a tisztátalan és tiszta között” (III. M. 11/47). Jelen hetiszakasz elején pedig a „mila” micvája van, ahogy már az adatott Ábrahám idejében (I. M. 17/9-14).
A prágai R. Jochanan Eibsitz szerint a két mondat közel áll egymáshoz (a Smini vége és a Tazria kezdete). Olyan közel, mint az örök szövetség Ábrahám leszármazottjai és az Ö-ökkévaló között, és olyan különbség, mint a tisztátalan és a tiszta között, valamint Izráel és a népek között.
R. Benjamin Halévi „ImréBinjamin” könyvében kiegészíti: „Tudott dolog, hogy a közösség egy gyermek körülmetélése alatt kihirdeti a mila (körülmetélés micvája) teljesítésével kapcsolatosan: „כְּשֵׁם שֶׁנִּכְנַס לַבְּרִית. כֵּן יִכָּנֵס לְתוֹרָה וּלְחֻפָּה וּלְמַעֲשִׂים טוֹבִים ” „Ahogy megérett a szövetségkötésre, úgy érjen meg a Tóra tanulásra, a jó cselekedetekre, és a házasodásra.” Ez a kijelentés nem véletlen. Az, hogy valakinek szándékában áll egy parancsot (micvát) teljesíteni, még nem biztos, hogy az teljesül. A szándék elválik annak megvalósulásától. A fenti kijelentést viszont akkor teszi a közösség, ha a körülmetélés micvája teljesült. És a zsidó kisfiú, akit körülmetéltek, sem tud többé elválni a brit-től, Ábrahám szövetségétől, ahogy a körülmetélést nevezzük.

Atyák bölcs mondásaiban (Pirké Avot 2/5) olvassuk rabbi Hiléltől: „Ne higgy magadban halálod napjáig”. Így megértjük a közösség által mondott fenti kijelentést az újszülöttre: amint most belépett Ábrahám szövetségébe, ez kísérje egész életében, érjen meg a Tóra tanulásra, a jó cselekedetekre, és a házasodásra. „Tóra, jó cselekedetek és házasodás, ezért vannak egymás mellett, mert, ahogyan a körülmetélés végigkíséri egész életében, úgy kísérje elválaszthatatlanul a Tóra, jó cselekedetek és házasodás öröme.

„A nyolcadik napon pedig metéljék körül a fiú férfitestének bőrét” (III. M. 12/3).
A mila micvája az apára hárul, ahogy ezt tanultuk a Kidusin traktátusban (29a): az apa köteles a fiát (8 napos korban) körülmetélni, kiváltani, Tórára tanítani, kiházasítani, szakmát tanítani neki, és vannak, akik mondják: úszni tanítani. A mila micvája az emberre hárul, mert a gemara azt mondja, hogy az apa köteles a fentiekre, ezért mondja a britnél „בָּרוּךְ אַתָּה יְהֹוָה אֱלֹהֵינוּ מֶלֶךְ הָעוֹלָם. אֲשֶׁר קִדְּשָׁנוּ בְּמִצְוֹתָיו. וְצִוָּנוּ לְהַכְנִיסוֹ בִּבְרִיתוֹ שֶׁל אַבְרָהָם אָבִי”. „Áldott vagy Te, Örök I-tenünk, Világ Ura, aki megszentelt minket parancsolataival és meghagyta nekünk, hogy fogadjuk be őt Ábrahám szövetségébe”.

A tisztátalanság vallásfilozófiai fogalma

A Tórai hetiszakaszunkban olvasható tisztátalanság szimbólikus és átmeneti állapot. A tisztátalanná válhat az, aki emberi holttesttel vagy bizonyos állattetemekkel érintkezik.
Tehát a tisztátalanság a halállal, vagy a halált megelőző állapottal kapcsolatos fogalom, azáltal, hogy ebbe beletartozik néhány előrehaladott betegség is. Érdekes, hogy a zsidó hagyomány az alvás állapotát is a halál 1/60-ad részének tekinteti. De a halállal hozható kapcsolatba a levágott köröm, vagy egyes élettelen testrészek. Aki ezekkel érintkezik, a tisztátalanná válik.
A tisztátalanság nem jelent bűnt, bűnösséget. De bűnössé válik, ha tudatosodik benne tisztátalansága, és ennek ellenére nem keresi tisztulása lehetőségét, vagy tisztátalanságában szentséggel rendelkező tiszta dolgokhoz ér.
A megtisztulás klasszikus Tórai módja a vörös tehén hamujával történő megtisztulás (lásd IV. M. 19). Enyhébb tisztátalanságtól a rituális fürdőben (mikvében) alámerüléssel lehet megszabadulni. Fontos kritérium, hogy az alámerülő csak este, naplemente után válik tisztává. A Szentély fennállása idején a tisztátalan nem érhetett szentélybeli szentségekhez, nem fogyaszthatott az áldozati állat húsából.
Tehát a tisztaság-tisztátalanság elvi kérdése, hogy a „szentség” tisztaságát el kell választani a tisztátalantól. Ősi zsidó felfogás, hogy a „szentség” az, és az által az, hogy elkülönül a nem szenttől: a profántól. Ez az alapja az ősi, archaikus hagyománynak, hogy kenyérfogyasztás vagy az imádkozás előtti számunkra kötelező rituális kézmosás, melyre áldást mondunk. Az, amire áldást mondunk, hordozza az „áldás” szentségét.
Olvassuk, hogy fiúgyermek szülése után a szülő nő egy hétig, lány esetén két hétig tisztátalan. Továbbá a tisztulási folyamat fiúgyermek esetén harminchárom, lánygyermek esetén hatvanhat napig tart. Szülésből fakadó tisztátalansága idején a szülő nő nem érhetett szentséghez, és nem mehetett a Szentély területére. Miután leteltek tisztátalanágának napjai, rituális fürdőben (mikvében) alámerítkezhetett, és áldozatot bemutatásával tisztává vált. A tisztulási folyamat elmulasztása a „kiirtatás” büntetését vonta maga után, büntetést, ami nem a földi életre. hanem a túlvilági életre vonatkozó büntetés.
A Talmud Makottraktátusban a „szent” érintésének tilalmáról olvashatunk. A tisztasági-tisztátalansági fogalomkörben az „érintés”, „érintkezés” spirituális emelkedettség, amint a Szentélyben való tartózkodás is lelki emelkedettséget jelentett. Konkrétan nem az érintés jelentette „a lélek emelkedettségét”, hanem a „szent térben” való tartózkodás jelenti az érintés emelkedettségét. Hogy ezt megértsük, például az evés, ami „emeli spirituálisan a lelket” azáltal, hogy a táplálkozás egyben az életben maradást jelenti.
A tisztátalanság megítélése konkrét Tórai előírás. Idők folyamán ezek rabbinikus előírásokkal módosultak. Különös ellentmondás, hogy a Tóra transzcendentális előírásait az emberi, rabbinikus megítélések felülírják! Például a „tiszta” állat húsa minden szempontból tiszta. A rabbinikus előírás szerint, ami tisztátalan, légyen az tisztátalan személy, vagy fogyasztás szempontjából tisztátalan állat, az minden esetben és minden szempontból tisztátalan. A rabbinikus elvek alapján megítélt tisztátalanság szem előtt tart egy nagyon fontos szempontot: a disztinkciót, vagyis azt, hogy a tisztátalanság állapotába került személy szándékosan (mezid-ként), vagy akaratán kívül (sogeg-ként) került a tisztátalanság állapotába.
A tisztulás folyamatának ellentmondása az, hogy ha valaki a tisztulása érdekében megmerítkezett ugyan a rituális fürdőben, a mikvében, de nem várta be a naplementét, az a tisztátalanság állapotában maradt.
A Tórai tisztasági előírás áthágásának büntetése a „karet”, a túlvilági „kiírtás”, ami a tudatosan elkövetett megszegés túlvilági következménye. A rabbinikusan tisztátalannal való előírásának megszegéséért „makatmardut”, botütés járt. Ennek mértékét, valamint a botütések számát a rabbinikus bíróság szabta meg. A büntetés mértéke kiszabásának szempontja, hogy a botütés nem okozhatott maradandó fizikai és lelki sérülést. Szülés után a nő, fiú szülése esetén egy hétig, lány szülése után két hétig טַמְּא (tisztátalan). A טַמְּא„tisztátalan” fogalom értelmezése negatív tartalommal bír. Ez ellentmondás, hiszen a szülés, „teremtés”, az új élet világrahozatala a legcsodálatosabb dolog. Hogyan lehet akkor „tisztátalan”? Hogyan értsük ennek szimbolikus voltát? Mégis a szülés, Tórai értemben valami negativitást is hordoz, olyan valamit, ami „rossz”. Mi rossz lehet abban, ha egy nő új életet hoz világra? Márpedig, ha nem rossz, mi „baj” lehet vele? Ha visszatérünk az alapállításhoz, ami szerint: „a tisztátalanság a halállal, vagy a halált megelőző állapottal kapcsolatos” fogalom, feltehetjük a kérdést: hogyan hozható összefüggésbe a szülés a halál fogalmával? Ennek magyarázata nem egyszerű. Ugyanis a szülés értelmezhető úgy is, hogy egy új élet eltávozik az anya testéből. Értelemszerűen az új élet ezután a szülő nőtől önállóan (de nem attól függetlenül) létezik. Ugyanúgy, mint ahogy halál esetén a halottból eltávozik a lélek, az újszülött is önállóan létezik. A halottba a lélek távozása után a zsidó hagyomány szerint más, „rossz” lelkek költözhetnek. Ezért a halott száját és szemeit cseréppel „zárják le”. Tehát az élőhöz képest a halott belsejében „negativitás” keletkezik, valami „rossz”, melyet kitölt a tisztátalan.
Ugyanez a logika okozza női tisztátalanság állapotát, és keletkezik az anya méhében űr: „negativitás”. Azért tart a tisztátalanság állapota két hétig lány szülése esetén, mert egy lány újszülött is magában hordozza egy új élet születésének lehetőségét. A lánygyerek, mint potenciális „szülő”, önmagában már születése idején hordozza annak lehetőségét, hogy egykor ő is új életet teremt. Az anyaméh elhagyásakor ezért is a keletkezett „űr” nagyobb egy lánynál. Az általa képviselt szentség erősebb, mint egy fiúé, aki után emiatt csak egy hetet van az anya a tisztátalanság állapotában. A spirituális világban a szülő nő negatív, tisztátalansága ebben az értelemben szimbolikus, de realitásában pozitív fogalom.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi