בייה

Softim שֹׁפְטִים

A hetiszakasz tartalmából

Mózes utasítja népét, hogy bírákat és felügyelőket jelöljenek ki minden városban: „Igazságot, igazságot kövess”, szólítja fel őket, óva intve korrupciótól és a részrehajlástól. A bűncselekményeket alaposan ki kell kivizsgálni, minden bizonyítékot szem előtt tartva. Ahhoz, hogy valakit elítéljenek és megbüntessenek minimum két szavahihető tanú szükséges. A Tóra rendelkezik a hamis tanúkra vonatkozó törvényről is. (V.M. 16/18–20., 17/6., 19/15–21.)
Mózes felismeri, hogy minden nemzedékben lesznek olyanok, akiket megbíznak a Tóra törvényeinek magyarázatával és azok alkalmazásával. „A tan szerint, amelyre téged tanítanak, és az ítélet szerint, amelyet kimondanak neked, cselekedjél; ne térj el a szótól, amelyet neked mondanak se jobbra, se balra.” (V.M. 17/8–13.)
A hetiszakaszban szó esik a bálványimádás és a boszorkányság tilalmáról, a királyok kinevezését és viselkedését szabályozó törvényekről, az igaz és a hamis próféták törvényéről; az akaratukon kívül gyilkossá lettek oltalmát biztosító „menedékvárosok” létrehozásának irányelveiről. (V.M. 17/2–7., 14–20.; 18/9–19/13. )
Megtalálható Ebben a hetiszakaszban megtalálhatóak a háborúzással kapcsolatos szabályok is. Háborúban nem kell részt vennie annak, aki eljegyzett egy nőt, de még nem vette el; annak aki házat épített, de még nem avatta fel; aki szőlőt ültetett, de még nem szüretelte le, azaz nem vette hasznát. Aki „félénk és csüggedt szívű” az sem vehet részt háborúban, mert viselkedésének negatív hatással lehet harcostársaira. Olvasunk arról a követelményről is, mely szerint egy város ostroma előtt békeajánlatot kell tenni lakóinak. Itt szerepel az értékkel bíró dolgok barbár elpusztításának tilalma is, továbbá a törvény, amely megtiltja, hogy ostrom során a gyümölcsfákat kivágják. Itt találjuk a Tóra híres mondatát: „….mert a mező fája az ember élete”. (V.M.20. )
A hetiszakasz végül az Eglá árufá (nyakaszegett borjú) törvényével zárul, különleges rítussal, amelyet akkor kell végrehajtani, amikor egy halottat találnak a mezőn, de nem tudják, hogy ki a gyilkosa. A törvény kihangsúlyozza, hogy egy közösség, vezetőivel együtt, nem csak azért tartozik felelősséggel amit elkövettek, felelősséggel tartoznak azért is, aminek elkövetését megakadályozhatták volna.(V.M. 21/1–9.)

שֹׁפְטִים וְשֹׁטְרִים, תִּתֶּן-לְךָ בְּכָל-שְׁעָרֶיךָ, אֲשֶׁר יְהוָה אֱלֹהֶיךָ נֹתֵן לְךָ, לִשְׁבָטֶיךָ; וְשָׁפְטוּ אֶת-הָעָם, מִשְׁפַּט-צֶדֶק.

„Bírákat és felügyelőket adj magadnak minden kapudban, amelyet az Ö-való a te I-tened neked ad, törzsed szerint, hogy ítéljétek a népet igaz ítélettel.” (V.M. 16/18.)
A hetiszakasz nyitó mondatában felfigyelünk a „minden kapudban” és „törzsed szerint” kifejezésre. Mit jelenthet ez? Általánosítást, vagy konkretizálást? A „minden” és a „törzsed szerint”, mely „önmagad szerint” is értelmezhető, az általános konkretizálása. Ítélj és mérlegelj minden helyzetben az adott helyzethez mérten! Sőt az Atyák Tanítása szerint: והוי דן את כל האדם לכף זכות, minden embert a jó oldaláról ítélj meg!” (Ávot1/6.)
Más a megítélése aשערkapu szimbolikus fogalomának. Önmagad és társad közé emelt שְׁעָרֶיךָ "kapud" az, ami elválaszt, kizár és beenged. A kapu előítélet a mérlegelésben. Aלִשְׁבָטֶיךָ „törzsed szerint” az ítélet, az értékelés különféle szintje. A személy viselkedésének megítélésében lényeges az, hogy elvonatkoztassunk a személytől, akivel szemben előítéletünk lehet. Mert a viselkedés egyrészt kognitív, másrészt tudatosan irányított. A külső megjelenés megtévesztő. A „szépség álca, mely mögé könnyen megbújhat a gonosz.”
Aתִּתֶּן-לְךָ „rendelj magadnak” hordoz valami személyest is. Az „adj megadnak”, önkontrollt azt jelenti, hogy magad fölé kell helyezned olyan bírát, aki nem elvakult és nem „részrehajló”. A felügyelő, pedig a bírálaton túl következtet a korábbi eseményekből, tapasztalatból, és önkontrollt gyakorol: „felügyel”.
Ben Ázájtól olvassuk:
אל תהי בז לכל אדם ואל תהי מפליג לכל דבר שאין לך אדם שאין לו שעה ואין לך דבר שאין לו מקום„ Ne nézz le senkit és ne tarts lehetetlennek semmit, mert nincs olyan ember, akinek ne jönne el az ideje és nincs olyan dolog, ami valahol ne lenne helyénvaló.” (Ávot. 4/3.)
Történelmi vonatkozásban, a שֹׁפְטִים וְשֹׁטְרִים, תִּתֶּן-לְךָ„Bírákat és felügyelőket adj magadnak minden kapudban”, arra vonatkozik, hogy a történelmi Izráel minden városában volt egy huszonhárom bíróból álló kisebb Szanhedrin, Jeruzsálemben pedig egy hetvenegy tagból álló Nagy Szanhedrin, melyek halálos ítéleteket hoztak.
Mózes rendelkezése alapján az ókori Izráelben mindenütt működtek bírák és a rendre őrködő felügyelők. Feladatukat nem főfoglalkozásként űzték, hanem a nép bizalma alapján működtek, ugyanis a nép által demokratikus úton választott személyek voltak.

A ,תִּתֶּן-לְךָ "helyezz el" kifejezés éppen arra utal, hogy ne származás alapján és ne (mint annak idején a legtöbb szakmát) családi örökségként vigyék tovább a felügyelőséget, hanem szabadon választott emberek legyenek.
ְּA כָל-שְׁעָרֶיךָ "minden városkapudba" kifejezés pedig azt mutatja, hol folytatták tevékenységüket. Az ókori Izráelben, (de már a honfoglalás előtti Kánaánban is), minden város fallal volt körülvéve, és a heti piacot (hetenként kétszer: hétfőn és csütörtökön) a városkapu előtti téren tartották, hogy idegeneket ne kelljen a városba engedni. A három személyből álló helyi bíróság, (melynek tagjai más polgári foglalkozással is rendelkeztek), ezeken a napokon - kora reggeltől délig - a kapuban ültek, s a felmerülő peres ügyekben, vitákban ítéletet hoztak.
A szakasz következő mondata:

לֹא-תַטֶּה מִשְׁפָּט, לֹא תַכִּיר פָּנִים; וְלֹא-תִקַּח שֹׁחַד--כִּי הַשֹּׁחַד יְעַוֵּר עֵינֵי חֲכָמִים, וִיסַלֵּף דִּבְרֵי צַדִּיקִם.

„El ne hajlítsd az ítéletet, ne tekints személyt és ne fogadj el megvesztegetést, mert a megvesztegetés megvakítja a bölcsek szemét és elferdíti az igazak szavait.” (uo.16/19.)
A Midrás Rábbá Softim fejezete szerint az előző idézet emlékeztető formula volt az igazságos és bölcs Salamon királynak.
Salamon király trónusának ugyanis hat lépcsőfoka volt. Amikor az első lépcsőfokra lépett, az alattvalói: „ ne hajlítsd el az ítéletet” kiáltottak. Amikor a másodikra lépett azt mondták: „ne tekintsd a személyt” (ne ismerj tekintélyt). A harmadiknál: „ne fogadj el megvesztegetést”, a negyediknél: „ne ültess magadnak ligetet”, az ötödiknél: „ne állíts magadnak oszlopot” – kiáltották az alattvalók. Végül a hatodiknál: „ne áldozz az Ö-valónak, a te I-tenednek ökröt vagy juhot, amelyen hiba van.”- mondta a nép.
Közelednek az Őszi Nagy Ünnepek, melyek liturgiája, legszebb, legfennköltebb könyörgése az אבינו מלכנו”Atyánk királyunk” könyörgés sorozat. Ennek első mondata: אין לנו מלך אלא אתה אבינו מלכנו„Atyánk Királyunk, nincs más Királyunk, csak Te”, kifejezi I-ten szupremáciáját, a zsidók elismert egyedüli Földi és Égi hatalmát, királyságát. Márpedig ebben a heti szakaszban az áll:
שׂוֹם תָּשִׂים עָלֶיךָ מֶלֶךְ „ Bízvást tehetsz magad fölé királyt…” (V.M. 17/15.)
Kétségtelen, hogy I-ten megengedte a királyt a zsidók felett, de bárki, aki meg akarja őrizni higgadtságát, jóhiszeműségét a zsidó Királyság intézményével szemben, az kérem ne olvassa a Királyok I.-II., valamint a Krónikák I.-II. könyveket, mert csalódni fog a zsidó királyokban. A zsidó államban nem vált be a királyság intézménye.

Tórai elvárás volt a királyokkal szemben:
„Csak ne szerezzen magának sok lovat, és ne térítse vissza a népet Egyiptomba azért, hogy szaporítsa a lovakat. És ne szerezzen magának sok feleséget, hogy szíve el ne térjen, és ne szerezzen magának sok ezüstöt és aranyat.” (V.M. 17/16.)
Mi az összefüggés a felsoroltak között? Egyiptomnak híres lótenyészete volt zsidó királyságidejében is. A Tóra tilalmának célja az volt, nehogy Egyiptomba menjenek tekintélyes emberek a lótenyésztést tanulmányozni és közben megtanulják az ottani bálványimádást!
A sok feleséget azért tiltotta a Tóra, nehogy a feleségek eltávolítsák a királyt I-tentől. Amint ez be is igazolódott Salamon király királyságának utolsó éveiben.

וַיְהִי, לְעֵת זִקְנַת שְׁלֹמֹה, נָשָׁיו הִטּוּ אֶת-לְבָבוֹ, אַחֲרֵי אֱלֹהִים אֲחֵרִים; וְלֹא-הָיָה לְבָבוֹ שָׁלֵם עִם-יְהוָה אֱלֹהָיו, כִּלְבַב דָּוִיד אָבִיו.

„És volt Salamon vénsége idejében, feleségei elhajlították szívét más istenek felé, és szíve nem volt tökéletes az Ö-való, az ő I-tene iránt, mint atyjának, Dávidnak szíve.” (I.Kir.11/4.)
Ádámnak egy felesége volt, mégis bűnre csábította.
A sok pénz tilalmának oka az volt, nehogy pénzsóvárgás miatt adókat vessen ki a népre. A Prédikátor könyvében áll: „aki a pénzt szereti, nem lakik jól a pénzzel”
A „Bízvást tehetsz magad fölé királyt…” felszólításban a „magad fölé” gondolat, Bölcseink közvetítésében a történelmi királyságba enged betekintést. A királyt tiszteletben kell tartani: lován, szekerén, trónusán nem ülhetett senki, koronáját fejére, ruháját magára nem vehette fel más. Személye szent és sérthetetlen volt. Bárki, ha megsértette a királyt, az jóindulatában nem engedhette el a sértést. Még próféta is állni és meghajolni tartozott előtte tiszteletből. Csupán a főpap nem állt és nem hajolt meg a király előtt. A király mikor tanácsot kért a főpaptól, akkor az Urim és Tumim díszruhája két misztikus kelléke által közvetítette az égi tanácsot. . A király özvegyét csak más király vehette feleségül.
A „Bízvást tehetsz magad fölé királyt…” mondatból bölcs eleink bizonyos férfi sovinizmust olvastak ki :
„Királyt, és ne királynőt, ebből azt tanuljuk, hogy ne állítsunk nőt a királyság élére. Ez vonatkozik minden tisztségre, ne nevezzenek ki rá mást, csak férfit.”
(Midrás haGadol, Softim) Rambam, a XI században élt zsidó filozófus, Misné Tóra, Hilkhot Melakhimban az állítást tovább bővíti: „semmiféle pozícióba ne helyezd őket” értsd: a Nőket.
Az érvei a következők:

  • a nők alapvetően szellemileg és erkölcsileg alkalmatlanok a közéleti szereplésre;
  • a nők közéleti szereplése egyben veszélyezteti a szemérmesség szabályainak betartását, mivel a nők és férfiak a közéletben többször kénytelenek lennének egymással hosszabban kommunikálni, és ez gyakori érintkezéshez, valamint a nemek nemkívánatos keveredéséhez vezetne;
  • a nők közéleti szereplése és a politikában való részvétele veszélyezteti a családi békét.

A Talmud többször használja a nőkre „a nők széleszűek, vagy „könnyű eszűek” kifejezést abban a kontextusban, hogy „könnyelműt” vagy „könnyűvérűt” jelent.
Talmud Kidusin 80a szerint két nő nem tartózkodhat egy férfi társaságában, viszont két férfi egy nő társaságában igen. Nem a nők intellektuális képességeiben, hanem sokkal inkább erkölcsi megbízhatatlanságára hivatkoznak. A Talmud Sábát 33b. leírja, hogy Rabbi Simon bár Jochája a rómaiak ellen beszélt. A megtorlástól félve elrejtőzött fiával. Felesége hűségesen vitt élelmet búvóhelyükre. Simon, azt mondja fiának: „Tovább kell mennünk, mert ha anyádat a rómaiak elfogják és megkínozzák, elárul minket, mivel a nők „könnyelműek” „megbízhatatlanok”.
Joma 66b-ban: Rabbi Eliezert egy bölcs asszony egyszer megkérdezte egy teológiai problémával kapcsolatban. Rabbi Eliezer megtagadta a választ, mivel „nincs bölcsesség az asszonyokban, csak a szövésre valók, ahogy írva van: „minden asszony, aki a kecskeszőr fonáshoz értett” (II.M. 32/25).
וַיֹּאמֶר יְהוָה אֱלֹהִים, לֹא-טוֹב הֱיוֹת הָאָדָם לְבַדּוֹ; אֶעֱשֶׂה-לּוֹ עֵזֶר, כְּנֶגְדּוֹ.” És mondta az Ö-való I-sten: „Nem jó, hogy az ember egyedül legyen, alkotok neki hozzá való segítőtársat.” (I.M. 2/18) E szerint a nők a férfi segítői, akik örökre azok fennhatósága alá vannak rendelve. A nők ezért azokkal a képességekkel és tehetséggel lettek felruházva, amelyek a speciális női feladatra teszik őket alkalmassá: a házimunkára, a terhesség kihordására, szoptatásra és gyermeknevelésre.. Nem rendelkeznek intellektuális kapacitással, sem pedig érzelmi stabilitással. Otthon valódi autoritást gyakorolnak, de a családot a közéletben minden esetben a férfinak kell képviselni.
Chatam Szofer minden feminista törekvést a fentiekre vonatkoztatva azzal utasít el, hogy: „Tilos minden újítás a Tórához képest!”
Misna Nida 6/ 4 azt állítja, hogy „Mindenki, aki alkalmas bíráskodásra, alkalmas tanúskodásra is, de aki alkalmas tanúnak, még nem alkalmas bírának is.” Tehát a nők, mivel nem lehettek bírák, mint közéleti funkcionáriusok, tanúskodni sem tanúskodhattak.
Bírák könyvének hősnője, Debora (lásd Bírák könyve 4-5 fej.), a kivétel. A „kivétel erősíti a szabályt” elv alapján, kétség kívül Női bíró tisztséget viselt. A Tosfot Nida 50a az ellentmondásra azt a választ adja, hogy Debora nem bíráskodott maga, csak felügyelte a bírákat, figyelemmel kísérte, hogy helyesen alkalmazzák a törvényt.
Minden női közszereplés tilalma ellenére, a zsidó történelemben Júda déli királyságnak királynője volt, a rossz hírű Atália, Akháb északi király és annak felesége, a föníciai születésű Jezabelnek a leánya. A II. Krónikák könyve 24/7 egyszerűen „A gonosznak „ (הַמִּרְשַׁעַת ) nevezi. Édesapja Ákháb király a júdeai Jórám királyhoz, fegyverbarátjának, Jósafát fiához adta feleségül az anyja hataloméhségét öröklő Atáliát. Jorám királyt fia, Akházjáhu követte a trónon. Atália fia, az alig egy évig uralkodó Akházjáhunak halála után királyné lett.

וַעֲתַלְיָה אֵם אֲחַזְיָהוּ, וראתה (רָאֲתָה) כִּי מֵת בְּנָהּ; וַתָּקָם, וַתְּאַבֵּד, אֵת, כָּל-זֶרַע הַמַּמְלָכָה.

„Atália pedig, Achazjáhu anyja, látta, hogy meghalt a fia, akkor fölkelt és kipusztította a királyi ház minden magzatát.” (II.Kir. 11/1.)
Tehát, kiirtotta Dávid házának minden élő férfitagját, saját fiait és unokáit is beleértve, egyedül a csecsemő Jóás menekült meg bátor nagynénje jóvoltából. Atália királynő hat évig uralkodott Júdában. Történelmi tevékenysége abban a dicstelen tettben teljesedett ki, hogy a Baál kultuszt terjesztette. Királyságának hetedik évében Jehojádjá főpap puccsot szervezett ellene. A királynő a Szentély területén tartózkodott, amikor Jóást királlyá avatták. Érdekes történelmi fordulat, hogy főpap Jojádá nem akarta a Szentélyt Atália vérével szennyezni. A királyok könyve így tudósít Atalia haláláról:

יג וַתִּשְׁמַע עֲתַלְיָה, אֶת-קוֹל הָרָצִין הָעָם; וַתָּבֹא אֶל-הָעָם, בֵּית יְהוָה. יד וַתֵּרֶא וְהִנֵּה הַמֶּלֶךְ עֹמֵד עַל-הָעַמּוּד כַּמִּשְׁפָּט, וְהַשָּׂרִים וְהַחֲצֹצְרוֹת אֶל-הַמֶּלֶךְ, וְכָל-עַם הָאָרֶץ שָׂמֵחַ, וְתֹקֵעַ בַּחֲצֹצְרוֹת; וַתִּקְרַע עֲתַלְיָה אֶת-בְּגָדֶיהָ, וַתִּקְרָא קֶשֶׁר קָשֶׁר. טו וַיְצַו יְהוֹיָדָע הַכֹּהֵן אֶת-שָׂרֵי המאיות (הַמֵּאוֹת) פְּקֻדֵי הַחַיִל, וַיֹּאמֶר אֲלֵיהֶם הוֹצִיאוּ אֹתָהּ אֶל-מִבֵּית לַשְּׂדֵרֹת, וְהַבָּא אַחֲרֶיהָ, הָמֵת בֶּחָרֶב: כִּי אָמַר הַכֹּהֵן, אַל-תּוּמַת בֵּית יְהוָה. טז וַיָּשִׂמוּ לָהּ יָדַיִם, וַתָּבוֹא דֶּרֶךְ-מְבוֹא הַסּוּסִים בֵּית הַמֶּלֶךְ; וַתּוּמַת, שָׁם.

„Midőn Atália hallotta a futárok, meg a nép hangját, bement a néphez az Ö-való házába. És látta, íme a király (Joás, akik felkentek királlyá) ott áll az oszlop mellett, szokás szerint a vezérek és a trombitások pedig a király mellett és mind az ország népe örvend és fújják a trombitákat. Ekkor megszaggatta Atálja ruháit és felkiáltott: Összeesküvés, összeesküvés! És megparancsolta Jehojádjá pap a századok tisztjeinek a sereg fölé rendelteknek és szólt hozzájuk. Vezessék ki őt a sorok között, s ki utána megy, öljétek meg karddal. Mert azt mondta a pap: ne öljék meg az Ö-való házában. És engedtek neki helyet, hogy bemehetett a lovak bejáratán át a király házába és megöletett ott.”

Epilógus

Napjaikban, egyre többen vallják, hogy a világ jobb lenne, ha azt a nők kormányoznák, vagy legalább is ha több nő kerülhetne közelebb a hatalomhoz.
Ezt azzal indokolják a feministák, hogy a nők megértőbbek, kompromisszum készségük velük született.
Nietzsche, a német filozófus keveset tudott a nőkről. Anyja és húga autoriter, negatív hatása csak rontott „nőképén”. Mindössze egyetlen testi kapcsolata volt, egy prostituálttal, akitől végzetes vérbajt kapott. A rövid szerelem Luo Sálomé a titokzatos hölgy iránt, egyoldalú és viszonzatlan maradt. Magányában a női ideál nőgyűlöletté sorvadt. Így ír a nőkről:
„Különben keveset ért az asszonyi állat a becsülethez. De az légyen becsületetek, hogy mindig jobban szeressetek, mint a hogy titeket szeretnek és sohase legyetek másodikok. A férfi félje az asszonyt, ha az szeret: akkor meghoz minden áldozatot és minden más dolog értéktelen ő előtte. A férfi félje az asszonyt, ha az gyűlöl: mert a férfi lelke fenekén csak rossz, de az asszonyi állat gonosz.!” (Ím-igyen szól a Zaratusztra.)

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi