בייה
Pinchász פִּינְחָס A hetiszakasz tartalmából Áron főpap unokáját, Pinchászt, I-ten jutalomba részesíti a Simon törzsből származó Zimri, és egy midjánita nő, Kozbi megölésében tett buzgalmáért. I-tentől békeszövetséget és az örökös papság ígéretét kapja. Ezt követően az Ö-való háborúra hívja a zsidó népet a midjániták ellen.(I.M. 25/10–16.) Újabb népszámlálásról olvasunk, melyben kiderül, hogy a 20 és 60 közötti férfiak száma 601.730 fő. (IV.M. 26/1–51.) Mózes utasítást kap I-tentől, az ország sorsvetés által történő felosztásáról a törzsek és azok családjai között. Celáfchád öt lánya azzal az igénnyel lép Mózest elé, hogy kapják meg azt a földet, amely apjuknak járt volna, aki fiú örökös nélkül halt meg. I-ten jogosnak ítéli a kérelmet, melyet belefoglal a Tóra, az itt ismertetett, az öröklésre vonatkozó törvények közé. (I.M. 26/52–27/11.) Mózes felhatalmazza Józsuát, szolgáját és bizalmasát, hogy örökébe lépve ő vezesse be a népet Izráel földjére. (IV.M. 27/12–23.) Hetiszakaszunk a naponta elvégzendő áldozatok, a Szombati, a Roschódesi (újhold), valamint a Peszách, Sávuot, RosHásonó, Jom Kippur, Szukkot és Smini Áceret ünnepek kiegészítő áldozatainak részletes felsorolásával fejeződik be. (IV.M. 28.)
וַיַּעֲמֹד פִּינְחָס, וַיְפַלֵּל; וַתֵּעָצַר, הַמַּגֵּפָה. וַתֵּחָשֶׁב לוֹ, לִצְדָקָה; לְדֹר וָדֹר, עַד-עוֹלָם.
„De előállt Pinchász, végrehajtotta az ítéletet, és megszűnt a csapás. Igaz tettnek számít ez neki nemzedékről nemzedékre mindörökké.” (Zsolt. 106/30–31.) Egy korábbi hetiszakaszunkban olvassuk: וַיֵּשֶׁב יִשְׂרָאֵל, בַּשִּׁטִּים; וַיָּחֶל הָעָם, לִזְנוֹת אֶל-בְּנוֹת מוֹאָב.„És Izráel Sittimben lakott és a nép elkezdett paráználkodni Moáb lányaival. (IV.M. 25/1.) Ezen nem csak a zsidók és a moabita nőkkel való testi kapcsolatot jelent, hanem olyan Báal-Peór bálványimádó áldozatot, ami konkrétan abban nyilvánult meg, hogy férfi és nő a Bálvány előtt végezte el szükségletét, majd közösültek. Érdekes, hogy a Tórában ez az egyedüli ismertetett, a zsidók által a második parancs megszegése: לֹא-יִהְיֶה לְךָ אֱלֹהִים אֲחֵרִים, עַל-פָּנָי. „Ne legyenek neked idegen isteneid színem előtt.” (II.M. 20/2.) A Tóra tudósít I-ten fellobbant haragjáról. Mózes kiadja a parancsot, hogy öljenek meg minden férfit, aki: הַנִּצְמָדִים לְבַעַל פְּעוֹר „csatlakozott Báal-Peorhoz” (u.o. 25/5.) A történet meghökkentő eseménye, hogy Zimri a Simon törzs feje bevezeti a moabita Kozbit sátrába, ami értelemszerűen kapcsolatuk hivatalossá tételét, konkrétan házasságukat jelentette. Erre Pinchász, Eliezer főpap fia, Áron unokája: וַיָּבֹא אַחַר אִישׁ-יִשְׂרָאֵל אֶל-הַקֻּבָּה, וַיִּדְקֹר אֶת-שְׁנֵיהֶם--אֵת אִישׁ יִשְׂרָאֵל, וְאֶת-הָאִשָּׁה אֶל-קֳבָתָהּ; וַתֵּעָצַר, הַמַּגֵּפָה, מֵעַל, בְּנֵי יִשְׂרָאֵל. „ …bement az izraelita férfi után a kamrába és átszúrta mindkettőjüket, az izraelita férfiút és a nőt hasán, erre elállt a csapás Izrael fiairól.” (IV.M. 25/8.) Ezzel kezdődik hetiszakaszunk.
פִּינְחָס בֶּן-אֶלְעָזָר בֶּן-אַהֲרֹן הַכֹּהֵן, הֵשִׁיב אֶת-חֲמָתִי מֵעַל בְּנֵי-יִשְׂרָאֵל, בְּקַנְאוֹ אֶת-קִנְאָתִי, בְּתוֹכָם; וְלֹא-כִלִּיתִי אֶת-בְּנֵי-יִשְׂרָאֵל, בְּקִנְאָתִי.
„Pinchász, Áron fiának, Eleázárnak fia elfordította haragomat Izrael fiaitól, midőn buzgalommal buzgólkodott érettem közöttük, hogy nem semmisítettem meg Izráel fiait haragomban.” ( IV.M. 25/11.) Hetiszakaszunk kezdetén elég rendhagyó módon, fel vannak sorolva Pinchász apja és nagyapja is. Felvetődik a kérdés, hogy miért emeli ki a Tóra Pichász felmenőit és papi voltát? Mi volt tulajdonképpen Pinchász érdeme? Rási szerint Pinchász erélyes és elszánt fellépése tulajdonképpen megmentette a zsidó népet, úgy hogy ha nem teszi, nem csak 25 ezret pusztított volna el az Ö-való, hanem az egész népet. Tette azért különös, mert Pinchász a béke embere volt, aki fegyvert soha sem ragadott. Ebben az esetben Pinchász a zsidók és moabita nők orgiáit I-ten meggyalázásaként értelmezte. A zsidó nép létét látta veszélyeztetve. Olvastuk, hogy a zsidókat, mivel I-ten segítségét élvezték, erővel, karddal nem lehetett legyőzni. Esetükben felmerült annak veszélye, hogy a „rossz ösztön”-nek a zsidók sem tudnak ellenállni. Nemiségük „gyengeségét” a nemiség erejével, kihívásával le lehet győzni. Erre szövetkeztek a moabita asszonyok, fegyverük pedig nőiességük varázsa és testük ellenállhatatlansága volt. Ahogyan a Tóra jellemzi tettüket: כִּי צֹרְרִים הֵם לָכֶם, בְּנִכְלֵיהֶם אֲשֶׁר-נִכְּלוּ לָכֶם עַל-דְּבַר-פְּעוֹר„ mert szorongatóitok ők fondorlataikkal, amelyeket fondorkodtak ellenetek a Péór dolgában….” (IV.M. 25/18.) Erre ragadott fegyvert Pinchász. A nép hősünk tettének fontosságát nem fogta fel, sőt tette visszatetszést okozott a nép körében. Ezért gúnyolni kezdték nagyanyjával Putival, aki borjúkat nevelt az áldozatok bemutatására. Pinchász tettét elfogadták a mennyekben, de a nép nem tudta elfogadni. Midrás szerint azt mondták egymásnak: „Láttad ezt az embert – annak az unokáját, aki bálványimádáshoz hizlalt borjúkat – akinek hirtelen bátorsága lett, egy zsidó törzs hercegét megölni?” Rási magyarázata szerint Pinchász anyai ágon Jitró (Mózes apósa lásd többek között II.M. 2 fej. 18. fej.) unokája volt. Jitró, mielőtt Mózes apósa lett, betért a zsidóságba, de előbb minden pogány bálványimádást kipróbált. Pinchász viselkedését egyesek ennek a „durva” családi háttérnek tulajdonították. Ebből persze az a következtetés adódik, hogy egy születésétől vallásos zsidó, Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottja sohasem tett volna ilyesmit. Rási szerint nem csak Jitró unokája volt, hanem Ároné is. Áron pedig szerette a békét, és egy, a Pinchászéhoz hasonló tett nem lett volna számára természetes. Áron is Pinchász nagyapja volt, mégis az a felfogás, hogy ilyen cselekedet nem eredhet tőle. A fent idézett 106. zsoltárban olvastuk: וַיַּעֲמֹד פִּינְחָס, וַיְפַלֵּל;וַתֵּעָצַר, הַמַּגֵּפָה„De előállt Pinchász és végrehajtotta az ítéletet” Pinchász tettében, I-ten ítéletének végrehajtását látták. Héberül végrehajtottaוַיְפַלֵּל: ויפל. Az ítélet végrehajtásának gyökbetűi az פלל. Az ima héber megfelelője, a „tefila”תפילה is ebből a gyökből származik. Ez felvet egy újabb kérdést: ha így van, akkor kapcsolatnak kell lennie az ima és az ítélet végrehajtása között? Vagy fordított értelmezésben: kapcsolat az ima és az ítélet elkerülése között. A פלל. nem pusztán elbírálást jelent, hanem megkülönböztetést, tisztázást és döntést is. Életünk során felismerjük, határt húzunk az igaz és hamis között. Ezt פלילה nak hívjuk, és ebből származik a פְלִלִים– bíróság – kifejezés is. (Lásd: II.Mózes21:22.) A bíróság feladata a mérlegelés: a bizonyítékokat mérlegelve hoz világos döntést Egy kapcsolódó gyök aפלה (pele). Ez két dolog világos elválasztását jelenti. Ezek szerint az ima „tefila”תפילהmérlegelés: a lélek emelkedettsége, a pillanat, melyben az imádkozó spiritualitása leválasztódik a fizikai problematikáról. Ha már ilyen messze jutottunk Pinchász kérdésében, van még egy nagyon lényeges felvetés: egyáltalán szükséges-e az ima? Hiszen az Ö-való egyik, úgynevezett „szubsztanciális atributuma” a Mindendentudása. I-ten pontosan tudja melyek a szükségleteink, és melyek az érdemeink. A lélek emelkedettsége, melynek az a célja, hogy felemelje az imádkozót, hogy töprengésre késztetve elmerüljön az élet lényeges, fontos dolgaiban. Pinchász Áron unokája volt. Áronnak fontos volt a béke. Pinchász megölte a bűnösöket, de tette mégsem gyilkosság, hanem áldozat, Tettével פלילת„végrehajtást” I-teni szolgálatot csinált. „Legyőzte” békés természetét és tette azt, amit meg kellett tennie. Ezért használja a zsoltár a, וַיְפַלֵּל kifejezést. Ahogyan ima során leválunk a fizikai valóságról és lelki emelkedettség szárnyalásába jutunk, úgy Pinchásznak is el kellett válnia gyengéd természetétől ahhoz, hogy erőszakos tettet, פלילת„végrehajtást” I-teni szolgálatot hajthasson végre. Ilyen értelemben közelíthetjük meg aצדקה – a jótékonyság fogalmát. Természetéből fakadóan az ember ragaszkodik megszerzett tulajdonához. Aצדקה, az adakozás, jótétemény parancsa is emelkedettség, melyben, az adakozó felül emelkedik a pénzhez, tulajdonhoz való ragaszkodásán. Lemond azok javára, akik nem olyan szerencsések, mint ő. Pinchász feladja békeszeretetét és tulajdonképpen צדקהcedákát, jótékonyságot gyakorolt. Rabbi Elijahu a vilnai gáon kapcsolatot talál a ” צדקה”adakozás és „מחצית” „valaminek fele”fogalom között. A II.M.כִּי תִשָּׂאhetiszakaszban olvasunk a felhívásról, hogy וְנָתְנוּ אִישׁ כֹּפֶר נַפְשׁוֹ לַיהוָה „ …adja meg mindenki lelkének váltságát az Ö-valónak. (II.M. 30/12.) Vagyis minden zsidó adjon „מַחֲצִית הַשֶּׁקֶל” fél sekelt. Aמ ח צ י ת középső betűjeצ a „cedáká”. Jobbra és balra van aח és a י betűk melyeket összeolvasva, az „életet” – חי – adja ki. Ezektől jobbra és balra aמ és a תbetük vannak, melyek összeolvasva a מת, vagyis a halált jelentik . A gáon szerint ebből tanuljuk ki azt, hogy a fél sékel felajánlásával, tehát az önkéntes adománnyal közelebb jutunk az élethez, és távolabb kerülünk a haláltól. „A haragom” szó héberül חֲמָתִי, vagyis יתִ מָחֲA szó első és utolsó betűje: חיélet, a belső kettő מת, a halál. Kívül az élet és belül a halál. Pinchász ezt „fordította meg”,és érte el, hogy a zsidók, I-ten, haragját követően, újra közel kerülhessenek az élethez és eltávolodhassanak a haláltól. Megértjük a 106. zsoltár szavait: וַיַּעֲמֹד פִּינְחָס, וַיְפַלֵּל; וַתֵּעָצַר, הַמַּגֵּפָה„De előállt Pinchász, végrehajtotta az ítéletet, és megszűnt a csapás.(lásd fennebb 106. zsolt / 30.)
לָכֵן, אֱמֹר: הִנְנִי נֹתֵן לוֹ אֶת-בְּרִיתִי, שָׁלוֹם.
„Íme, én adom neki békeszövetségemet.” ( IV.M. 25/12.) A mondatban feltűnik, hogy I-ten „adja” a békeszövetségét. Miért „adja” ahelyett, hogy„ajánlaná” vagy „kötné” ezt a szövetséget?A zsidó népet három bűne aggasztotta: az aranyborjú imádásával elkövetett bűn, az erkölcstelenség és most elkövetett gyilkosság. Midrás Bamid bár Rabba szerint ezért mondta I-ten: „Ne féljetek, Pinchász elkövette a gyilkosságot, de ezzel engesztelést szerezett számotokra. Ezért íme, adom neki a békeszövetségem, mivel békét közvetített köztem és Izráel között” Pinchász erőszakos tettét, amit פלילת„végrehajtás” –ként értelmeztünk nem előzte meg semmi jogi felhatalmazás. Pinchász nem kérdezte Mózest vagy apját Eliezert sem. Pinchász önbiráskodást hajtott végre, amit a zsidó jog elítél. Pinchász ennek ellenére cselekedetéért meg lett jutalmazva. Maimonidesz MisneTorá „Tiltott nemi kapcsolatok” fejezet 12:4-5 így ír a kérdésről: „Ha valaki paráználkodik… nyilvánosan, tíz felnőtt zsidó férfi előtt, akkor, ha a buzgók tetten érik, és tette közben végeznek vele, akkor áldásosak és jól cselekszenek.” Maimonidesz szerint a törvény forrása Pinchász konkrétan Zimri és Kozbi hetiszakaszunkban olvasott esete. A továbbiakban ezt olvassuk: „… de a buzgónak sem szabad bántalmaznia, csakis az aktus ideje alatt, ahogy azt Pinchász is tette… Ha viszont egy buzgó erre engedélyt kérne a Bíróságtól, akkor ezt nem engedélyezik neki, még maga az aktus alatt sem…”. Pinchász által elkövetett gyilkosság, a vallási buzgóság tipikus esete. Tett, mely a fentiek szerintmegengedhetetlen. Mégis azt olvassuk róla, hogy lecsillapította I-ten haragját. Pichász tettének speciális volta azzal magyarázható, hogy „kellő pillanatban” történt. Ha később teszi, ha bármely más pillanatban hajtja végre tettét. „A kellő pillanat” szingularitása abban áll, hogy tette akkor, „ a kellő pillanatban” áldásos tett volt. Midrás Bámid bár rábbá 21. Pinchász jutalmáról a „békeszövetségről” a következőket írja: „Azt mondta az Ö-való, megérdemli hogy megkapja jutalmát”. Ezért áll így: „Íme, adom neki békeszövetségemet!”. Hiszen nagy dolog a béke, mert az egész világ a béke által működik, és a Tóra egésze is a béke…”. Miért kellett hangsúlyozni Pinchász jutalmát az „örök papi szövetséget”? Miért éppen ebben az esetben volt jelentősége annak, hogy Pinchász jutalmát külön kiemelje a Tóra? Atyák tanításai 3:2. szerint a Micva (parancsteljesítés) jutalma maga a Micva. A tórai parancs teljesítése öröm és elégedettség, amelyben akkor és azáltal részesülünk, hogy a jócselekedetben örömünket leljük. Örömöt lelünk annak ellenére, hogy tulajdonképpen szabad akaratból parancsot teljesítünk. Talmud, Szánhedrin 82a szerint „aki kételkedik ebben az ügyben annak nem tanácsoljuk a cselekvést, és csakis a buzgók bántalmazhatják…”. Tehát ebben az esetben nem mondhatjuk, hogy az amit Pinchász elkövetett „micva” volt. Mégis „elfordította I-ten haragját Izráel fiairól”, és ezért „megérdemli, hogy megkapja jutalmát.”. Pinchász tettét, bár nem volt micva, az igazolja, hogy tudta melyik pillanatban nem kell tanácsot kérni. Pinchász történetéből megtanulhatjuk, hogy vannak ösztönös pillanatok, amikor cselekedni kell. Persze ez veszélyes dolog és óriási felelősséggel is jár. Mégis ha kellő pillanatban felismerjük a tett szükségességét, akkor I-ten külön jutalmát is kiérdemelhetjük.
írta: Szerdócz J. Ervin rabbi