בייה

Nicávim נִצָּבִים

A hetiszakasz tartalmából

Hetiszakaszunk közöl néhányat a zsidó vallás legfontosabb alapelvéből: Izráel egysége: „Itt álltok a mai napon ti mindnyájan az Ö-való, a ti I-tenetek színe előtt, fejeitek, törzseitek, véneitek és tiszttartóitok, Izráel minden férfija; gyermekeitek, feleségeitek és a te jövevényed, aki táborodban van a favágódtól a vízmerítődig.” ( V.M. 29:9–10.)
Az eljövendő megváltás: Mózes figyelmeztet, ha Izráel elhagyja, az Ö-való törvényeit, bekövetkezik az Ország elnéptelenedése, a számkivetettség. Ugyanakkor kijelenti, hogy a csapások következményeként: „megtérsz az Ö-valóhoz, a te I-tenedhez… Ha lesz a te eltaszítottságod az ég szélén, onnan is összegyűjt téged az Ö-való, a te I-tened és onnan is elhoz… és bevisz téged az Ö-való, a te I-tened az országba, amelyet elfoglaltak őseid.” (V.M. 29/11–30/9.)
A Tóra teljesíthetősége: „Mert ez a parancsolat, amelyet neked a mai napon parancsolok, nem utolérhetetlen neked és nem távol eső. Nem az égben van… És nem a tengeren túl van… Hanem nagyon közel van hozzád az ige, szájadban és szívedben van, hogy megtegyed.” ( V.M. 30/11–14.)
A választás szabadsága: „Lásd, eléd tettem a mai napon az életet és a jót, a halált és a rosszat, azzal, hogy megparancsolom ma neked, hogy szeresd az Ö-valót, a te I-tenedet, az Ő útjain járva és megtartva parancsolatait… elébed tettem az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd tehát az életet!” (V.M. 30:15–20.)

אַתֶּם נִצָּבִים הַיּוֹם כֻּלְּכֶם, לִפְנֵי יְהוָה אֱלֹהֵיכֶם: רָאשֵׁיכֶם שִׁבְטֵיכֶם, זִקְנֵיכֶם וְשֹׁטְרֵיכֶם, כֹּל, אִישׁ יִשְׂרָאֵל. טַפְּכֶם נְשֵׁיכֶם--וְגֵרְךָ, אֲשֶׁר בְּקֶרֶב מַחֲנֶיךָ: מֵחֹטֵב עֵצֶיךָ, עַד שֹׁאֵב מֵימֶיךָ

„Itt álltok a mai napon ti mindnyájan az Ö-való, a ti I-tenetek színe előtt, fejeitek, törzseitek, vénjeitek, tiszttartóitok, Izrael minden férfija, gyermekeitek, feleségeitek és a te jövevényed, aki táborodban van a favágóidtól a vízmerítődig.” (V.M. 29/9-10.)
A Tóra befejező akkordjait halljuk, olvassuk. A zsidó nép megérkezik az „Ígéret Földjének” határához-kapujához, a Jordán keleti partján. Mózes tanítómesterünk, tudva, hogy nem Ő vezeti a honfoglalást, hangot ad aggodalmának: Mi lesz népével, ha Ő már nem lesz? Kétségeit kitárja a nép előtt. Felsorolja a nép átfogó, általánosító csoportjait, azokat akikאַתֶּם נִצָּבִים הַיּוֹם כֻּלְּכֶם „Itt álltok a mai napon ti mindnyájan” . A felsorolásban van két konkrét,a szövegben már az első látásra is kiemelt csoport: מֵחֹטֵב עֵצֶיךָ, עַד שֹׁאֵב מֵימֶיךָ „favágóidtól a vízmerítődig” .
Felvetődik a kérdés: Miért kell ezeket, a képletes, a rangsorolás legalsó lépcsőjén álló csoportot, megkülönböztetően és név szerint kiemelni, amikor a többséget, csak általában említi? Másrészt, lehet a favágóidtól a vízmerítődig - csoportok közötti rangsorolás? Nos, rangsorolás nincs, de van egy sokkal fontosabb: szimbolikus és történelmi összefüggés.
Kezdjük a szimbolikussal. Bölcseink a Tórát sokszor fához és vízhez hasonlítják: „A Tóra, az Élet fája mindazoknak, akik ragaszkodnak hozzá.” illetve: „Minden szomjazó jöjjön és merítsen belőle.” A favágók említése azzal magyarázható, hogy vannak, akik a Tóra olyan részeit, melyek megértése nehézséget okoz, „megfarigcsálják”. Ugyanakkor vannak, akik életcéljuknak tartják a Tórát. Ez utóbbiak a Tórában tudományt, erkölcsöt, vallásosságot, hithűséget, és az erény gyarapításának lehetőségét találják. Tehát, itt álltok ma, azok, akik farigcsálják és megrövidítik a Tórát, és a hittudósok, akik számára kiapadhatatlan forrás.
Ennek a logikai fonalnak folytatása a történelmi összefüggés.
Józsué könyve IX fejezetében olvasunk a honfoglalás keretén belül egy érdekes történetről. A zsidó nép, Mózes halála után, immár Józsué vezetésével, megkezdi a honfoglalást, elfoglalta Jerichót és Ájj városát. Kánaánban, az Ígéret földjén levő chititák, emóriták, kánaániták, perizziték, chivviták és jebúsziták szövetkeznek a zsidók elleni harcban. A chivvitákhoz tartozó Gibeon város lakói וַיַּעֲשׂוּ גַם-הֵמָּה בְּעָרְמָה„Cselekedtek tehát ők ravaszsággal”. (Józs. 9/4.) Továbbiakban a szöveg részletesen beszámol miben nyilvánult meg ravaszságuk: kopott zsákokat, kopott borostömlőket tettek szamaraikra, maguk is kopott ruhákba öltöztek, elrongyolódott sarukat vettek lábaikra, élelmiszer zsákjaikban száraz kenyeret. Józsué elé állva mondták: מֵאֶרֶץ רְחוֹקָה בָּאנוּ, וְעַתָּה, כִּרְתוּ-לָנוּ בְרִית. „Messze földről jöttünk, most pedigkössetek velünk szövetséget.” (uo. 9/6.) Józsué hezitál, kételkedik szavaikban. A Giboniták érvelésének alapja az, hogy לְשֵׁם, יְהוָה אֱלֹהֶיךָ„ az Ö-valónak I-tenetek nevéért” jöttek. Érvelésük meggyőzte a zsidókat, és……וְאֶת-פִּי יְהוָה, לֹא שָׁאָלוּ” az Ö-valót nem kérdezték meg”, valóban helytálló-e állításuk? (uo.8/14) Megkötötték a szövetséget לְחַיּוֹתָם, mely biztosítékként szolgált, hogy nem éri őket bántódás, életben maradnak. A turpisság hamarosan kiderült, az eskü viszont kötelezte a zsidókat. Olvassuk a továbbiakban:

וַיִּקְרָא לָהֶם יְהוֹשֻׁעַ, וַיְדַבֵּר אֲלֵיהֶם לֵאמֹר: לָמָּה רִמִּיתֶם אֹתָנוּ לֵאמֹר, רְחוֹקִים אֲנַחְנוּ מִכֶּם מְאֹד, וְאַתֶּם, בְּקִרְבֵּנוּ יֹשְׁבִים. וְעַתָּה, אֲרוּרִים אַתֶּם; וְלֹא-יִכָּרֵת מִכֶּם עֶבֶד, וְחֹטְבֵי עֵצִים וְשֹׁאֲבֵי-מַיִם--לְבֵית אֱלֹהָי.

„És hívatta őket Józsua és beszélt hozzájuk mondván: Miért csaltatok meg minket mondván: messzire valók vagyunk tőletek nagyon, holott köztünk laktok. Most tehát átkozottak legyetek, meg ne szűnjék közületek szolga, favágó és vízmerítő, I-ten háza számára.” (uo.9/23-24.)
A Tóra szövegértelmezésben van egy fogalom, aמקדם ומאחרelve, ami azt jelenti, hogy az idősíkok fedik egymást. A Szent Írás történéseinek folyamatában nincsen „előbb és utóbb”. A hetiszakasz története időben megelőzi Józsué könyvében történteket. A favágók és vízmerítők kérdése viszont logikai összefüggésben áll a még Mózes életében történtekkel. A gibonita favágók és vízmerítőkre való utalás, nem korlátozódik a pusztai Szentély aמשקןidejére. Olvashatunk róluk Smuel próféta könyvében. Események, melyek az első Szentély és Ezra könyvében az újjáépített második Szentély idején történtek. Sőt van utalás a favágókra Áv hónap 15-hez köthető öt pozitív eseményben. Ugyanis Áv hó 15-én fejeződött be a Szentélyben, az áldozatok bemutatásához szükséges, egy egész évre elegendő famennyiség felvágása, szemrevételezése, raktározása. Egész évre elegendő fáról van szó, hiszen az Oltáron soha ki nem alvó tüzet biztosító fák begyűjtését (az un. fa tízed) még az esős idő beállta előtt be kellett fejezni . Ezek nem lehettek korhadtak és penészesek, tehát a favágókra bízott famennyiség tárolása, nem volt elhanyagolható tevékenység. Ily módon a giboni favágók, és mellettük a vízmerítők átkos tevékenysége rehabilitálva lett.
Hetiszakaszunk folytatásában, találunk egy rejtélyes mondatot:

הַנִּסְתָּרֹת--לַיהוָה, אֱלֹהֵינוּ; וְהַנִּגְלֹת לָנוּ וּלְבָנֵינוּ, עַד-עוֹלָם--לַעֲשׂוֹת, אֶת-כָּל-דִּבְרֵי הַתּוֹרָה הַזֹּאת.

„Az elrejtett dolgok az Ö-valóé, a mi I-tenünké és a kinyilatkoztatott dolgok a mieink és gyermekeinkké, hogy megtegyük minden igéjét ennek a törvénynek.” (V.M. 29/28.)
A különös mondat megértéséhez három magyarázat lehetséges:
A titokban elkövetett bűnök büntetését az Ö-való, azokat, melyeket nyilvánosan követ el valaki, az azért járó büntetést, a földi bíróság szabja meg.
Az emberi sors alakulásában nem mindenre van magyarázat. Például, Jób könyvének alapkérdése: miért sújtja I-ten csapásokkal az igaz embereket. Hol van az i-teni igazságosság? A rejtett dolgok értelmét csak I-ten ismeri. Ha nem is értjük I-ten szándékát, megadással, zúgolódás nélkül, Is-ten kiismerhetetlen akarataként kell elfogadnunk sorfordulatainkat.
Weiss Mózes rabbi szerint más olvasata is van a mondatnak. A mondat így is olvasható: „A rejtett dolgok az Ö-valóé a mi I-tenünké és a kinyilatkoztatott dolgok IS. A mienk és gyermekeinké, hogy megtegyük minden igéjét ennek a törvénynek”

כִּי הַמִּצְוָה הַזֹּאת, אֲשֶׁר אָנֹכִי מְצַוְּךָ הַיּוֹם--לֹא-נִפְלֵאת הִוא מִמְּךָ, וְלֹא רְחֹקָה הִוא.

„Mert ez a parancsolat, amelyet neked a mai napon parancsolok nem elérhetetlen neked és nem távol eső! Nem az égben van” (V.M. 30/ 11.)
Rási kérdezi: Miért kell ezt kihangsúlyozni?
A Talmud BavaMécija 59/2 traktatus egy érdekes történetről számol be, egy értelmetlen vitáról rabbi Eliezer és társai között egy banális kérdésben. A vitában a többség véleménye más volt, mint a rabbié, ezért leszavazták rabbi Eliezert. A rabbi tanúnak hívta a szentjánoskenyér fát és az elmozdult 400 ámá távolságra. A fával történtet azonban nem tartották érvényes tanúságnak. Ekkor rabbi Eliezer tanúnak hívta a Jordánt, ami elkezdett visszafelé folyni. A folyót sem tartották érvényes tanúnak. Végül tanúnak hívta a Szentély falait is, mire azok elkezdtek kifele dőlni. Rabbi Josuá felkiáltott: „ne ilyen áron!” Mire a fal ne dőlt tovább, de nem is egyenesedett ki. Rabbi Eliezer kérte az eget tanúnak, mire megszólalt egy égi hang: „Mit akartok Eliezertől? Minden vitában igaza van?” Rabbi Jesuá felpattant és felkiáltott: „Nem az égben van”, hiszen a Tóra a Szináj hegyen a zsidó népnek adatott, ezért nem vesszük figyelembe az égi hangot! Nathán próféta találkozott Elijáhu prófétával, aki járatos volt az „égi dolgokban” Megkérdezte, mit csinált az Ö-való amikor a rabbik leszavazták az égi hangot is? Elijáhu válasza: „Mondta az Ö-való mosolyogva: „legyőztek fiaim, legyőztek fiaim!”

A következő héten RojsHásóno, a Zsidó Új év. Ezzel kapcsolatosan is olvasunk egy összefüggésről.

רְאֵה נָתַתִּי לְפָנֶיךָ הַיּוֹם, אֶת-הַחַיִּים וְאֶת-הַטּוֹב, וְאֶת-הַמָּוֶת, וְאֶת-הָרָע.

„Lásd eléd tettem a mai napon az életet és a jót, a halált és a rosszat.” (V.M. 30/15.)
Milyen napról van szó? A „RojsHásono” az új év napja, melyen az Ö-való az égben az életről és halálról hoz határozatot. Ezen a napon jegyezik be, ki van életre vagy halálra szánva. De ez a megtérés,תשובה (tesuvá) napja, mert szívesen fogad I-ten minden őszinte תשובה (tesuvát). Három érdem mérce van:
1. A megtért bűnös érdeme nagyobb, mint az igaz emberré. Az igaz ember nem ismeri a bűnt, azért könnyebb is távol tartani magát attól. A bűnösnek erőfeszítésébe kerül, önmegtagadással és lemondás árán képes szakítani múltjával.
2. Nagyobb annak érdeme, amit a józan emberi ész nem ítél el, csak a vallási parancs tilt. Megbánásának indítéka nem I-ten iránti szeretete, hanem saját esze, felfogása és belátása.
3. Nagyobb az ifjúkori תשובה(tesuva), amikor a vágy erősebb. A fiatalnak önfeláldozásba kerül forró ösztönein uralkodni. Ezért mondja a Zsoltár: Boldog az, aki teljes férfi erejében féli I-tent.

A közelgő Zsidó Új Év, a RojsHásono hosszú imarendje talán a legmeghatározóbb, vallásfilozófiai tartamú, szimbolikus szövegű ונתנה תקףUnszánéTojkéf, imaciklus. Vallásfilozófiai tartalmát az a koncepció adja, hogy I-tennek „szüksége” van minden hívő zsidóra, aki személy szerint I-ten szingularitásának megerősítője. Tehát nem lehet „érdeke” a zsidó büntetése, halála. I-ten ezen a szent napon szinte várja a vétkezőt, hogy megtérjen, תשובהtesuvát gyakoroljon. Talmud Ávodá Zárá traktatus 17a. ebben a kérdésben különös történettel illusztrálja a תשובה(tesuva), megtérés fogalmát. Volt egy nagyon bűnös ember, kinek neve is ismert: Elázár ben Dordájá. Elhatározta, hogy תשובה (tesuvát), megtérést gyakorol, de nem tudta, hogyan kezdjen hozzá. Ég és föld segítségét kérte, majd napot és holdat, végül hegyeket és völgyeket. Mindhiába. Rájött, hogy csak magára számíthat. Szörnyen elkeseredett. Fejét térdei közé fektetve sírásba tört ki. Addig sírt, amíg hirtelen meghalt. Ekkor egy égi hang hirdette: „Rabbi Elázár ben Dordájá részese vagy a túlvilági életnek!” Ezt meghallva rabbi Jehuda a „Fejedelem” sírásban tört ki: „Van aki a túlvilági üdvösségért éveket vár, és van aki egy röpke óra alatt megszerzi?” Majd még hozzátette: „Nem elég a megtérőnek, hogy befogadják (a túlvilági életbe) még rabbinak is hívják?” Visszatérve az ונתנה תקףUnszánéTojkéf imához, érdemes szót ejteni a keletkezéséről. Hagyomány szerint, volt a XII. században, a német választófejedelemséghez tartozó Mainiz városában egy nagy tudású szent ember rabbi Ámnon. A választófejedelem nagyra becsülte, barátjának tartotta és tanácsadójának fogadta oly annyira, hogy győzködte a rabbit, térjen ki és legyen jó keresztény. A rabbi udvariasan elutasította. Egy esetben olyan erősen győzködte a rabbit, hogy az azzal próbált kitérni az erőszakos felkérés elől, hogy háromnapi gondolkodási időt kért. Hazafelé menet rájött, hogy amivel időt akart nyerni ellene szól. A három napot Ámnon rabbi imával és böjttel töltötte, I-ten bocsánatát kérve meggondolatlanságáért, majd elhatározta, hogy bármi történjen, nem megy vissza a fejedelemhez. A fejedelem néhány nap után erőszakkal hozatta magához a rabbit, annak válaszát követelve. A rabbi válasz helyett arra kérte Mainz fejedelmét, hogy vágassa ki a nyelvét, hisz az kért háromnapi gondolkodási időt. A fejedelem, erre azt mondta, valóban megteszi, amit kér a rabbi, de lábait is levágatja, hiszen azok nem hozták elé, amint azt megfogadta. De ha elhagyja ősi hitét, akkor nem csonkíttatja meg. A rabbi ezt megtagadta. Megcsonkították lábait, de nyelvét nem vágták ki. Zsidó Új Év volt, RojsHásono, és a rabbi arra kérte szolgáit, vigyék a zsinagógába és tegyék a frigyszekrény elé. Amikor elérkezett a Kédusá, arra kérte híveit engedjék meg, hogy saját imájával szentelje meg I-ten nevét. Elmondta aונתנה תקףUnszánéTojkéf imát és meghalt. Az ünnep után megjelent egyik tanítványa, Kalonimos ben Mesulám, álmában és megtanította az imát. Azt, amit a mai napig elmondunk. Az ima szimbolikus képekben hirdeti, hogy itt az ítélet napja, amikor megszólal a sófár, az angyalokat is rettegés és félelem fogja el. I-ten előtt, aki egyben vádló és bíró, tanú és védő egyben, elhalad minden élő, mint juhnyáj a pásztor botja alatt. I-ten mindenkit számba vesz, megvizsgál és kiszabja mindenkinek a napjait, megírja jövő évi sorsát.
Az ima legszebb részének fordítása:
„ Hiszen amilyen a Neved, olyan dicséreted, nehezen gyúlsz haragra és könnyen békélsz meg, mert nem kívánod a bűnös halálát, hanem azt, hogy változtassa meg viselkedését, hogy életben maradjon. Halála napjáig vársz rá türelemmel, ha megtér, mindjárt elfogadod azt. Igaz, mert Te vagy teremtőjük, és Te ismered természetüket, hogy húsból és vérből vannak. Az ember porból jön és por lesz a vége, élete kockáztatásával keresi kenyerét, olyan, mint a törött cserép, mint az elszáradt fű, mint a hervadó virág, mint a tűnő árnyék, mint a múló felhő, mint a szélfuvallat, mint a futó homok, s mint az álom, mely elszáll.”
Az ima e gyönyörű szavaival kívánom:

Minden kedves olvasó legyen bejegyezve az Jó Élet Könyvébe!



írta: Szerdócz J. Ervin rabbi