בייה

Mispotim מִּשְׁפָּטִים

A hetiszakasz tartalmából

A Szináj-hegyi kinyilatkoztatást követően az Ö-ökkévaló egy sor törvényt hoz Izráel népe számára. Ezek közé tartoznak a héber rabszolgákra vonatkozó törvények; a gyilkosságért, az emberrablásért, a testi sértésért és a tolvajlásért járó büntetések; a különféle károkozások jóvátételére és a kölcsönökre vonatkozó magánjogi rendelkezések; a letéteményekre, kölcsönzőkre és a bérlőkre vonatkozó szabályok; valamint a bíróságok igazságszolgáltatásának rendszabályai. (II.M. 21/1–23/8.)
Törvény tiltja meg Izráel gyermekeinek az idegenekkel szembeni rossz bánásmódot; törvény írja elő az évszakokkal kapcsolatos ünnepek megtartását, és rendelkezik azokról a terményajándékokról, amelyeket a jeruzsálemi Szentélybe kell vinni. Törvény tiltja meg a hús és a tej együttfőzését. A Mispátim heti szakasza összesen ötvenhárom micvát tartalmaz – ebből 23 tevőleges parancsolat, 30 pedig tiltó. (II.M. 23/9–19.)
Az Ö-ökkévaló ígéretet tesz Izráel népének, hogy beviszi őket a Szentföldre, ugyanakkor óva inti őket attól, hogy magukévá tegyék az ott talált népek pogány szokásait. (II.M. 23/20–33.)
Izráel népe kijelenti: „Megtesszük, és híven meghallgatjuk” mindazt, amit az Ö-ökkévaló nekünk parancsol. Mózes Áronra és Chúrra hagyja az izraeliták táborát, felmegy a Szináj hegyére, és ott marad negyven nap és negyven éjjel, hogy átvegye I-tentől a Tórát.( II.M. 24.)

א וְאֵלֶּה, הַמִּשְׁפָּטִים, אֲשֶׁר תָּשִׂים, לִפְנֵיהֶם.

„És ezek a törvények, amelyeket eléjük helyezz.” (II.M.21/1.)
Mózes a Biblia szerint parancsot kap I-tentől, hogy részletesen fejtse ki, mutassa be a gyakorlatban, és magyarázza el a nép számára (תָּשִׂים, לִפְנֵיהֶם „elébük helyezd”) mindazokat a törvényeket, amelyek tömören és kategorikusan a Tízparancsolatban már elhangzottak. Valahányszor a Tórában az „אֵלֶּה” (ezek) utaló szó előfordul, mindig valami új témáról olvasunk, mint például Mózes II. és V. könyveinek elején. Ha a „וְאֵלֶּה” (= és ezek) kifejezéssel kezdődik egy szakasz, az mindig az előző szövegrész bővebb kifejtését jelenti, amint ezt később olvasni fogjuk.

Maimonides a Misne Tora bevezetőjében kifejti, hogy a „törvények” az írott Tórára, míg a „parancsolatok” a szóbeli Tórára vonatkoznak. Mózes az Írott Tant (Tóra) a Szóbeli Tannal (Talmud) együtt kapta meg a Szináj-hegyen. Így a kettő elválaszthatatlan egymástól.
A szóbeli tant Mózes továbbadta szóban Jehosuának (Jozsuének), utóbbi a véneknek, a vének pedig a próféták különböző nemzedékeinek (Misna, Avot 1,1). A próféták utolsó nemzedéke átadta a hagyományt, a rabbik első nemzedékének, akik néhány száz év múlva leírták kommentárjaikat a rabbinikus irodalom különböző műveiben. A zsidó vallás önlegitimációja szerint, a rabbik (mintegy 2000) által írt értelmezését a Tóra egyedüli helyes és hiteles értelmezéseként fogadjuk el. Hiszen ez az értelmezési retrospektíve Mózesre vezethető vissza, aki azt az írott Tórát szerzőjétől, az Ö-kkévalótól kapta személyesen. A rabbinikus tevékenység lényege ezen alapul, az elmúlt 2000 évben, amelyet talán a következő módon lehetne összefoglalni. Előbb azonban elértünk egy súlyos vallásfilozófiai kérdéshez: a kinyilatkozás szingularitásának kérdéséhez. Amióta Mózes I-tentől a Tórát átvette, azóta nem volt, nem lehetett újabb kinyilatkoztatás, ahogyan I-ten szövetsége a zsidó néppel egyszeri és megismételhetetlen. Az „Ószövetség” és „Újszövetség” kettősség ilyen értelemben irreleváns. Ha valamilyen logika alapján elfogadnánk az „Ószövetség” és „Újszövetség” dichotómiát, mindkettő I-ten kinyilatkozásának örök érvényét kérdőjelezné meg. Ha I-ten megkérdőjelezhetetlen szingularitásának logikájában két szövetség, az „Ószövetség” és az „Újszövetség” szerepel, a kettő nem önálló, hanem egymást követő entitás. Mindkettő, az Arisztotelészi logika alapján premissza, tehát két logikai előzmény, mely egy logikailag nem végleges harmadiknak involvál. Tehát, ha van „Ószövetség” és „Újszövetség”, akkor csak idő kérdése, hogy lesz „legújabb szövetség”, majd az azt követő „legeslegújabb szövetség”, stb. Minden I-teni „ÖRÖK” atributumot, sőt I-ten „Mindenhatóságát” megkérdőjelezi annak feltételezése, hogy I-ten „önkorrekcióra” szorult abban, amit közölt Népével. Persze, a kinyilatkoztatott igazság értelmezése nem egyszerű. Vannak ellentmondások, így a fentebb olvasottak alapján az arra hivatott rabbik vitája és többségi döntése vette át a kinyilatkoztatás értelmezésének szerepét. Ily módon, ezen viták révén születik újra és újra, generációról generációra a Mózes óta örökített hagyomány. Salamon király mondja: „Ezt is vegyék figyelembe a bölcsek, hogy tekintélyt ismerni ítélethozatalnál: gonosztett”. Az ítélkezés célja a béke biztosítása, ezért mondja az ítéletről Jiszró Mózesnek:וְגַם כָּל-הָעָם הַזֶּה, עַל-מְקֹמוֹ יָבֹא בְשָׁלוֹם. „…az egész nép is a maga helyére jut békességben”. (II.M. 18/23.) Ha béke uralkodik az emberek között, akkor a fennállása biztosítva van, mivel a világ igazságon, a béke törvényén nyugszik.

Bölcseink felfigyeltek arra, hogy a törvényekről szóló fejezet közvetlenül az oltár építéséről szóló rész után áll. S mivel a Tórában nincsen véletlen, vagy fölösleges szöveg, ezzel tanít bennünket, hogy I-ten szükségesnek tartja, hogy a Szentélyben vallási kérdésekben is alkalmazzanak bírákat. Rabbi Eliezer mondja: „Ha a földön igazság uralkodik, és igazságos ítéleteket hoznak, akkor az égben is enyhén ítélik meg az emberek vétkeit.”. Bölcseinkk szerint Izráel azért lett száműzve az Ígéret földjéről, mert nem jog szerint ítéltek peres ügyekben.

A hetiszakasz a törvények felsorolása az וְאֵלֶּה „És ezek”-el kezdődik. Ebben az „ÉS” látszólagos fölöslegessége hoz bennünket — olvasókat — zavarba. Olvashattuk a magyarázat elején, hogy ha a „וְאֵלֶּה” (= és ezek) kifejezéssel kezdődik egy szakasz, az mindig az előző szövegrész bővebb kifejtését jelenti. Az וְאֵלֶּה „és ezek” összeköti az „Aszeret Hadibrot” a Tíz parancsolat, a Szinaj-hegyi kinyilatkozás tíz szűkszavúan megfogalmazott törvényét a jelen hetiszakaszban felsorolt előírásokkal, melyekkel az előbbiek kiszélesednek. Egyben felhívják figyelmünket a polgári, a vallási, a fizikai és a szellemi élet kérdéseinek törvényeire.
Midras Smot Raba 30. egy érdekes kérdésre hívja fel figyelmünket, éspedig arra, hogy a felsorolt polgárjogi szabályok már a kinyilatkozás előtt is érvényben voltak. Kivonulás után a Tóra azt mondja,

כה וַיִּצְעַק אֶל-יְהוָה, וַיּוֹרֵהוּ יְהוָה עֵץ, וַיַּשְׁלֵךְ אֶל-הַמַּיִם, וַיִּמְתְּקוּ הַמָּיִם; שָׁם שָׂם לוֹ חֹק וּמִשְׁפָּט, וְשָׁם נִסָּהוּ.

„Ő pedig kiáltott az Ö-ökkévalóhoz és az Ö-ökkévaló mutatott neki egy fát; ő beledobta a vízbe és édes lett a víz. Ott adott neki törvényt és jogot, és ott megkísértette őt. ” (II.M. 15:25.)
Olvastuk az előbbi hetiszakaszban, hogy Jitro már a kinyilatkoztatás előtt a bíráskodás elveire tanítja Mózest. A Midras ezt egy királynő őrzéséhez hasonlítja: ahogy a királynőt mindkét oldalról őrök fogják közre, úgy a Tórában is a kinyilatkoztatás előtt és után is állnak törvények, még ha ezek expressis verbis nincsenek nevesítve. A Tóra szerint az igazság és béke elve, az ember és ember közötti viszony egyben I-ten elvárásának való megfelelés, konkrétan az I-tennel való kapcsolatok teljesítése. Ezért az I-teni kinyilatkoztatást megelőzik, majd követik a polgárjogi szabályok. Hogyan lehetséges az általános polgárjogi törvényeket I-teni igeként értelmezni? A Midras szerint (uo.) I-ten a Tóraadás feltételeként szabta meg a zsidók számára a polgári együttélés szabályainak a vallási szigorral való elfogadását. A közelmúltban szokás volt elmenni a rabbihoz, amikor a metsző által levágott csirke kóserságával kapcsolatosan kétségek merültek fel. A kétségére választ váró zsidó szó nélkül elfogadja a rabbi döntését. Ha viszont társával, a köztük kialakult peres ügyben járul a rabbi elé, döntését kérve a kérdésben, a kapott verdiktet nem mindig fogadta lelkesedéssel, kiváltképp, ha a rabbi döntése rá nézve nem volt előnyös. Ilyenkor magát a döntést is kételkedve fogadja? A rabbi döntésének ambivalens értelmezését nem csupán az adja, hogy a perlekedőt vesztesnek marasztalta el, hanem az is fájó volt számára, hogy a döntés alapján a felebarátja nyertesnek bizonyult. A Tóra polgárjogi törvényei egyébként érthetőbbek és racionálisabbak, mint a szakrális szabályok. Odaadással megtartani azokat mégis nehezebb, mivel ezeknek van viszonyítási alapja: a hasonló körülmények között lévő embertársa. Ezzel szemben a vallási előírásoknak ilyen viszonyítása nincsen, mivel a törvény teljesítése kizárólag az érintett személyre és I-tenre tartozik. Ez emlékeztet arra, hogy ne csak az I-ten és ember közötti, hanem az ember és ember közötti törvényeket is teljes vallási hitbuzgósággal és lelkesedéssel tartsuk meg.

ב כִּי תִקְנֶה עֶבֶד עִבְרִי, שֵׁשׁ שָׁנִים יַעֲבֹד; וּבַשְּׁבִעִת--יֵצֵא לַחָפְשִׁי, חִנָּם.

„Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, a hetedik évben pedig menjen el szabadon, válságdíj nélkül.” (II.M. 21/2.)
A zsidók 430 éves rabszolgaságból szabadulnak. A szabadság ismeretlen fogalom számukra. Meg kell, hogy tanulják, mit jelent szabadnak lenni, és ami még összetettebb, meg kell tanulniuk a szabadság törvényeit. Nos, a szabadság törvényei a rabszolgaságról szóló törvényekkel kezdődnek. I-ten kíméletes volt a zsidókkal rabszolgaságukban és kiszabadította őket. A törvény is ugyanezt követeli a rabszolgatartótól a rabszolgájával szemben. I-ten mondja a tíz parancsolatban:אָנֹכִי יְהוָה אֱלֹהֶיךָ, אֲשֶׁר הוֹצֵאתִיךָ מֵאֶרֶץ מִצְרַיִם מִבֵּית עֲבָדִים „Én vagyok az örökkévaló a te I-tened, aki kivezettelek a rabszolgaságból”, ezért kíméletesen bánj szabadon a rabszolgával. Hiszen szabadon népemmé fogadtalak, hogy szolgálj! Szabadon viszont csak az én szolgám légy, ne szolgák szolgája.
Érdekes helyzet, hogy a rabszolgákból szabad emberek lettek. Szabadok, de nem rabszolgatartók. Milyen rabszolgáról beszél a Tóra? Olyan rabszolgáról, akit lopáson értek, s mivel az okozott kárt a vétkes nem tudta visszaszolgáltatni, ezért bíróság által eladták, és az árából térítették meg az általa okozott kárt. Nem örökös rabszolgaságra adták el, hanem arra, hogy hat évig szolgáljon. Miért hat évig? I-ten hat nap alatt teremtette meg a világot, és a hetedik napon megpihent. Így a rabszolga is. Szolgálata alatt nem kényszeríthették sem erejét meghaladó, sem éjszakai munkára.

גאִם-בְּגַפּוֹ יָבֹא, בְּגַפּוֹ יֵצֵא; אִם-בַּעַל אִשָּׁה הוּא, וְיָצְאָה אִשְׁתּוֹ עִמּוֹ.

„Ha egyedül jön, egyedül távozzék, ha felesége van, akkor menjen a felesége vele.” (II.M. 21/3.)
Rási megkérdezi: „Hát ki vitte feleségét szolgaságba, hogy onnan azután vele szabaduljon? Hiszen a felesége nem szolgált rabsága ideje alatt?”.
Ha valaki megvett egy héber szolgát, akinek felesége is volt, köteles volt a feleségét és a gyermekeit is eltartani mindaddig, amíg a férj nála szolgált.

וְאִם-אָמֹר יֹאמַר, הָעֶבֶד, אָהַבְתִּי אֶת-אֲדֹנִי, אֶת-אִשְׁתִּי וְאֶת-בָּנָי; לֹא אֵצֵא, חָפְשִׁי. ו וְהִגִּישׁוֹ אֲדֹנָיו, אֶל-הָאֱלֹהִים, וְהִגִּישׁוֹ אֶל-הַדֶּלֶת, אוֹ אֶל-הַמְּזוּזָה; וְרָצַע אֲדֹנָיו אֶת-אָזְנוֹ בַּמַּרְצֵעַ, וַעֲבָדוֹ לְעֹלָם

„De ha azt mondja a szolga: Szeretem uramat, feleségemet és gyermekeimet, nem akarok elmenni szabadon, akkor állítsa ura a bíró elé és vezesse az az ajtóhoz, vagy az ajtófélfához és gazdája fúrja át az ő fülét árral és azután szolgálja örökké.” (II.M. 21/5-6.)
A helyzet egyértelmű. A szolga hat év alatt megszokta és megszerette a szolga- életformát. Nem kellett önmagáról gondoskodnia, nem volt felelőssége, csak teljesítenie kellett munkaadója utasításait. Valljuk be, van ilyen embertípus. De ha megtagadja, hogy elmenjen gazdájától szabadon, miért kell a fülét átfúrni? Mit jelenthet a וַעֲבָדוֹ לְעֹלָם„azután szolgálja örökké” kifejezés?
Rási nagyon érdekes magyarázatot ad. A fül a szabadság tudatosodásának szimbolikus érzékszerve, hiszen a fül hallotta a Szinaj-hegyen, hogy „az én szolgáim vagytok, nem szolgák szolgája”, és mégis vállalja a szolgaságot. Elviseli, hogy átfúrják fülét, mert megveti a szabadságot. Szolga akar maradni jóbel évig, ami a zsidó időszámításban ötven éves periódus. A Midrás szerint I-ten azt mondja: „Én ajtót (alkalmat) szereztem neki, hogy szolgasága után kimenjen a szabadságba. Ő azonban, ha nem akar élni a lehetőséggel, nem akar ajtón keresztül távozni szabadon, fúrják át fülét az ajtónál! És miért épp az ajtófélfához kell állítani a szolgát a művelet elvégzéséhez? — kérdi régi mestere. Azért — hangzik a válasz —, mert ott találjuk a zsidó házak védelmét szolgáló mezuzát, amely az egyiptomi szolgaságból való szabadulás utolsó jelenetére emlékeztet, amikor a Mindenható megmentette és megszabadította Izráel népét a fáraók jármából.

Még van egy kérdés: vajon a jobb vagy a bal fülét fúrták át?
A válasz nagyon érdekes, hiszen Rási szerint ez egy „גזרה שוה” ami egyike rabbi Jismael 13. Tóramagyarázó elvének. E szerint a Tóra két különböző helyén előforduló ugyanazon szónak a szövegkörnyezetéből következtetünk az értelmezésére. Ennek illusztrálására is alkalmas kérdésünk, hiszen itt áll:וְרָצַע אֲדֹנָיו אֶת-אָזְנוֹ „gazdája fúrja át az ő fülét”. Mózes III. könyvének „Mecorá” fejezetében pedig ez áll: וְנָתַן הַכֹּהֵן, עַל-תְּנוּךְ אֹזֶן הַמִּטַּהֵר הַיְמָנִית; „A megtisztulni akarónak jobb füle cimpája”. (III.M. 14/14.) Rabbi Jismaél elve szerint, ha a későbbi Mózes III. Könyve Mecora hetiszakaszban a jobb fülről van szó, akkor itt is a jobb fülről van szó.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi