בייה

Mátójsz מַּטּוֹת

A hetiszakasz tartalmából

Mózes Izráel törzsfőinek közvetíti a törvényeket, amelyek a fogadalmak érvénytelenítését szabályozzák (IV.M. 30/2–17.)
Izráel népe hadba vonul a midjániták ellen, hogy megtorolják a midjaniták azon törekvését, hogy morálisan le akarták zülleszteni a zsidó férfiakat. Hetiszakaszunk részletesen felsorolja, mennyi és milyen hadizsákmányt ejtettek, és azt hogyan osztották el a nép, a harcosok, a léviták és a főpap között. Ennek kapcsán a Tóra megadja az edények kóserításának szabályait. (V.M.31.)
Reuvén és Gád, valamint a Menásé törzs fele mely később csatlakozik hozzájuk, azzal a kéréssel járulnak Mózes elé, hogy a Jordántól keletre eső elsőrendű legelőkre igényt tartanak. Kérik, hogy ítéljék számukra azokat jószágaik örök birtokul. Mózest kérelmük feldühíti, de aztán beleegyezését adja, azzal a feltétellel, hogy a többi fegyveres élére állva hódítsák meg a Jordántól nyugatra eső területeket.(IV.M.32.)

אִישׁ כִּי-יִדֹּר נֶדֶר לַיהוָה, אוֹ-הִשָּׁבַע שְׁבֻעָה לֶאְסֹר אִסָּר עַל-נַפְשׁוֹ--לֹא יַחֵל, דְּבָרוֹ: כְּכָל-הַיֹּצֵא מִפִּיו, יַעֲשֶׂה

„Ha valaki fogadalmat tesz az Ö-valónak, vagy esküvel esküszik, hogy kötelezettséget vesz lelkére, meg ne szegje szavát. A szerint cselekedjék, ami kijön a szájából.” (IV.M. 30/3.) A kérdés az, hogy mi is a fogadalom? A Sifre 153-ban Bölcseink szerint fogadalomnak számít például az, ha valaki nem tesz meg valamit, amit egyébként megtehetne. Ez ellentétes az esküvel, ugyanis nem esküdhet valaki arra, ami számára tilos. Nézzünk néhány példát: Ézsau rájön, hogy testvére kétszeresen is becsapta. Megfogadja, hogy megöli testvérét. Atyja iránti tiszteletből ezt elhalasztja annak halála utáni időre. יִקְרְבוּ יְמֵי אֵבֶל אָבִי, וְאַהַרְגָה, אֶת-יַעֲקֹב אָחִי„Közelednek a gyásznapok atyám miatt, és akkor majd megölöm testvéremet Jákobot.” (I.M. 27/14.) Jákob tudomására jutnak testvére szavai, komolyan veszi testvére fogadalmát és elmenekül. Tudja, hogy rajta csak I-ten segíthet, ezért ő is egy sajátságos fogadalmat tesz:

וַיִּדַּר יַעֲקֹב, נֶדֶר לֵאמֹר: אִם-יִהְיֶה אֱלֹהִים עִמָּדִי, וּשְׁמָרַנִי בַּדֶּרֶךְ הַזֶּה אֲשֶׁר אָנֹכִי הוֹלֵךְ, וְנָתַן-לִי לֶחֶם לֶאֱכֹל, וּבֶגֶד לִלְבֹּשׁ. וְשַׁבְתִּי בְשָׁלוֹם, אֶל-בֵּית אָבִי; וְהָיָה יְהוָה לִי, לֵאלֹהִים.

„Ha velem lesz I-ten és vigyázz reám az úton, amelyen járok és ad nekem kenyeret enni és ruhát felölteni, úgy, hogy békében térek vissza atyám házába, akkor az Ö-való lesz az én I-tenem. ” (I.M.28/20.)
A fogadalom attól zavarba ejtő, hogy Jákob megkerüli felmenői szövetségét I-tennel. Fogadalma önmagára nézve kedvező, I-tenre viszont nyomást gyakorol azzal, hogy kéri I-ten segítségét. Pestiesen mondhatnánk: „ügyes”. Jiftách fogadalma tragikus, mert nem számol a következményekkel:

וַיִּדַּר יִפְתָּח נֶדֶר לַיהוָה, וַיֹּאמַר: אִם-נָתוֹן תִּתֵּן אֶת-בְּנֵי עַמּוֹן, בְּיָדִי. וְהָיָה הַיּוֹצֵא, אֲשֶׁר יֵצֵא מִדַּלְתֵי בֵיתִי לִקְרָאתִי, בְּשׁוּבִי בְשָׁלוֹם, מִבְּנֵי עַמּוֹן--וְהָיָה, לַיהוָה, וְהַעֲלִיתִיהוּ, עֹלָה.

„Fogadalmat tett Jiftách az Ö-valónak és azt mondta: Ha valóban kezembe adod az amoniakat, akkor bárki jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az amoniaktól, az Ö-valóé lesz az, feláldozom égő áldozatul. ” (Birák 11/30-31.)
Jiftách lánya jön ki eléje, akit fogadalma alapján fel kell áldoznia. A Bírák könyvéből nem derül ki, fogadalma alapján feláldozza-e lányát?
A fogadalom, amint a példákban láttuk szóban történik. A beszéd sajátossága, hogy a lélek kifejező eszköze. A lélek i-teni eredetű és ezért a kimondott szó szent kell hogy legyen, mint maga a lélek. A „szentség” melyre a beszéd által hivatkozunk egyrészt immanens, i-teni eredetéből kifolyólag:
וִהְיִיתֶם לִי קְדֹשִׁים, כִּי קָדוֹשׁ אֲנִי „Legyetek nekem szentek, mert szent vagyok én az Ö-való.”( III.M.20/26.)
A „szentség” másrészt tevőlegességet, önkontrolt feltételez.
וְהִתְקַדִּשְׁתֶּם--וִהְיִיתֶם, קְדֹשִׁים„ Szenteljétek meg magatokat, hogy szentek legyetek, mert én vagyok az Ö-való, a ti I-tenetek.”. (III.M. 20/7.)
Aלֹא יַחֵל, דְּבָרוֹmeg ne szegje szavát értelme az, hogy „meg ne szentségtelenítse a szavát”. A kiejtett szó eshet a szent profanizálása és a profán szentként „kezelése” hibájába. A kiejtett szó önmaga fogadalom értékű. Ezért ha valamit tervezünk, hozzá tesszük, hogy בלי נדר”blinéder”, feloldva a fogadalom érvényessége alól.
Persze a fogadalom és eskü kérdésében a כְּכָל-הַיֹּצֵא מִפִּיו, יַעֲשֶׂה „a szerint cselekedjék, ami kijön a szájából.” paradigmája, hogy előfordulhat, hogy valaki fogadalmat tesz, mégsem tartja meg. Esküt tesz, és nem kizárt, hogy hamisan esküszik, miközben I-ten nevében teszi esküjét.
Újabb kérdés, hogy egyáltalán miért kell esküdni, vagy fogadalmat tenni?
A zsoltár egyenesen felszólít a fogadalomra: נִדְרוּ וְשַׁלְּמוּ „Tegyetek fogadást és tartsátok meg” (Zsolt. 76/ 12.)
Rabbi Méir és Rabbi Juda vitatkoznak, és Rabbi Méir azt mondja: טוֹב, אֲשֶׁר לֹא-תִדֹּר--מִשֶּׁתִּדּוֹר, וְלֹא תְשַׁלֵּם „Jobb, ha nem teszel fogadalmat annál, hogy fogadalmat teszel, de nem tartod meg.” (idézet Préd.5/4)
Vajikra Rabba 37/1-ben Rabbi Chuna mintegy ennek megerősítésére mond el egy történetet, mely szerint valaki esküt tett és nem teljesítette. Tengeri utazásra indult, de a hajója elsüllyedt, ő pedig a tengerbe fúlt.
Látni fogjuk a fogadalmak következményeiben a negatív tapasztalat a meghatározó.
Rav Smuel bar Jichák viszont a fogadalom következményeinek alternatíváiról tudósít: Ha valaki fogadalmat tesz, és teljesíti, jutalmat kap a fogadalomért, és azért is, hogy teljesítette. (…) Aki fogadalmat tesz, és nem teljesíti, a halált vonja magára. (uo.Vajikra Rabba 37/1.)
Smuel bar Jichak tovább megy, mivel szerinte lehet jutalom reményében is fogadalmat tenni,…..de: „Jobb, ha nem teszel fogadalmat annál, hogy fogadalmat teszel, de nem tartod meg”.
Rabbi Júda praktikus tanácsot ad: „Jobb, ha nem teszel fogadalmat annál, hogy fogadalmat teszel, de nem tartod meg, de mindkettőnél jobb, ha valaki egyáltalán nem tesz fogadalmat, hanem inkább elviszi bárányát a Szentély udvarára, és ott feláldozza.” Mivel magyarázza? וְכִי תֶחְדַּל, לִנְדֹּר--לֹא-יִהְיֶה בְךָ, חֵטְא „amikor fogadást teszel, ne legyen abban hiba” (V.M. 23/23.), amint az áldozati állatban sem lehet hiba.
Vannak, akik magában a fogadalomban látnak kivetnivalót:
Talmud Nedarim 22a-ben Rabbi Smuelszerint „..aki fogadalmat tesz, és megtartja, az is gonosz”.
Rabbi Dimi: „mindenki, aki fogadalmat tesz, annak ellenére, hogy teljesíti, vétkes”. (Talmud Nedarim 77b.)
A Talmud Sabat 32b egyenesen büntetésről szól: „A fogadalomtevő büntetése, hogy egyik gyermeke fiatalon fog meghalni.”

Vajikra Rabba 6 Midrás példát hoz a kiejtett szó fogadalom értékére, a fogadalom ellentmondásaira, és negatív következményeire:
„Egy asszony egyszer átment kenyeret sütni a szomszédasszonyához, és a kendőjébe belerakott három dinárt. Amikor leült odatette a pénzt maga mellé. Ahogy ott ült és kenyeret dagasztott, a munka közben belekeverte a dinárokat a kenyérbe. Kereste, de nem találta. Megkérdezte a szomszédasszonyát: Nem találtad meg az én három dináromat? A szomszédasszonynak volt három fia. Így felelt: „Temessem el ezt a fiamat, ha nálam van a pénz.” És eltemette. Az asszony egy másik alkalommal is megkérdezte a szomszédasszonyt: Nem találtad meg a dinárjaimat? Mire az így felelt: „Temessem el második fiamat is, ha megtaláltam.” És eltemette. Az asszony harmadik alkalommal is megkérdezte: Megtaláltad a dinárjaimat? Mire a szomszédasszony: „Temessem el harmadik fiamat is, ha nálam van.” És eltemette. Így szólt az asszony: Nem kéne átmennem és vigasztalni a szomszédasszonyt?’ Aztán vett egy darab kenyeret és leült. Ahogy eltörte a kenyeret, a dinárok előtűntek. Ezért mondják mindig: Ne tégy esküt, legyen az igaz vagy hamis!”
A történetből nem derül ki, hogy igazat mondott-e a szomszédasszony, vagy sem. A pénz ugyanis belekeveredett a kenyér tésztájába. Kérdés, kié és hol volt maga a kenyér? A szomszédasszonynál maradt, vagy a tulajdonosa megkelesztve hazavitte? Feltételezhetően a kenyér a fiakkal rendelkező szomszédasszonynál volt, tehát bár nem tudott róla, a pénz mégiscsak nála volt. Ha nem is szándékosan, de kétségtelenül hamisat mondott.
Második verzió lehet, hogy az asszony elvitte a pénzt a kenyérrel együtt majd a szomszédasszonyon kérte számon. A harmadik haláleset után házában, kenyerét felvágva ráakadt a pénzére. A szomszédasszony tulajdonképpen igazat mondott, a fiai mégis meghaltak, és kizárólag azért, mert anyjuk „esküre” ragadtatta magát. A történetből hiányolható egy morális motívum, mely elvárható és feltételezhető a szövege: „Így szólt az asszony a férjéhez: Nem kéne átmennem és vigasztalni szomszédasszonyt?’ Elment hozzá, fogott egy darab kenyeret és leült. Ahogy eltörte a kenyeret, a dinárok előtűntek. „Bár kérdéses mi is történt valójában, az önkényesen betoldott szöveg azért mutatkozik szükségesnek, mert enyhítné a midrás paradigmáját, mely szerint halál jár a hamis eskü miatt, mégpedig függetlenül attól, hogy az eskütevő szándékosan vagy vétlenül állított valótlan dolgot.
Babiloni Talmud, Gittin 35a hamisan esküvő asszony esetéről szól: „Rav Kahana mondja (…): Történt, hogy éhínség idején egy arany dinárt hagyott letétben egy özvegyasszonynál, aki belerakta azt egy lisztes edénybe, majd belesütötte a kenyérbe, azt pedig odaadta egy szegény embernek. Napok múltán jött a dinár tulajdonosa, és azt mondta: Add vissza a dináromat. Az asszony azt mondta: „Jöjjön a halál mérge annak az asszonynak a fiaira, ha bármi hasznot húztam a dinárodból. Azt mondják, nem múlt el pár nap, és meghalt egy a fiai közül. Ahogy ezt a bölcsek meghallották, azt mondták: Ha ekkora a büntetése annak, aki igaz dologra esküszik, mekkora lehet annak, aki hamisan? Miért lett a nő megbüntetve? Mert hasznot húzott a dinárból. Miért áll az: Igazat esküdött? (az ő esetében) olyan volt, mintha igazat esküdött volna.
Hogyan kell érteni „az asszony hasznot húzott a pénzből”? Hiszen az asszony szegénynek adakozott, ami érdem.
Honnan lehet tudni, hogy az asszony esküje igaz? Nem derült ki, a pénz valóban a kenyérben volt-e. A rabbik szerint annak ismeretében menthető fel az asszony, hogy az eskü pillanatában nem volt tudomása a pénz hollétéről.
A történeteknek van néhány fontos tanulsága.

  • Az asszony ártatlan, hiszen a szándéka fontos szempont.
  • Az asszony szándéka mégsem mérvadó.
  • A hamis esküért halál jár, amit nem befolyásol szándék, vagy a tény, hogy az asszony adakozott, tehát micvát hajtotta végre.



Epilógus

A kiejtett szó súlyára, a fogadalomtevő szándékától független, a fogadalom következménye példájára egy szomorú igaztörténetet a következő (Popper Péter: Ikonosztáz alapján).
Két forrásból is halottam Máté György úrtól Körzetünk szeretett elnökétől és Popper Péter professzortól egykori tanáromtól ( ז''ל ). A történet közös nagyapjukról Mandel Sámuel rabbiról szól. ( ז''ל ) Előzményként annyit kell tudni, hogy Mandel Sámuel rabbi az Aréna úti zsinagógában tevékenykedett. A rabbi fiát Sándort elvitték munkaszolgálatra Voronyezsbe . A rabbi imádkozik fiáért „Írva van: megbünteted az atyák vétkét gyermekeiben. Kérlek Örökkévaló, ha van bűnöm, mely sokszoros büntetést érdemel, mérd rám teljes haragodat, kíméld gyermekemet.” Tudomására, hogy a munkaszolgálatosokat kihajtják az aknamezőre. Tépelődik, higy orvos fia miért volt olyan egyenes, miért nem élt a szimulálás lehetőségével, mint orvos kollegája, akit Budapesten hagytak. Írásában található: „Mindig pereltem az Úrral a לב (lámedvov) 36 igaz ember miatt. Isráel a népek „Lámed-vovja”, mely egyedül viseli el a 36-ok szenvedését.” Tudni kell, hogy a kabbala szerint minden nemzedékben van a világon 36 igaz ember, kik miatt I-ten megbocsájt a világnak. (lásd André Schwarz-Bart Igazak ivadéka) Tépelődik miért nem menekítette családját külföldre, majd hozzá teszi „igaz, én meg Misike (Misike, Mandel, később Máté Miklós a Bethlen téri zsinagóga főrabbija) nem tehettük volna meg, nekünk híveinkkel kell maradnunk, a többiek megbecsült emberek lehetnének. De az Úr nem így akarta. Egy napon majd megértjük az akaratát. Egyiptomban élünk vagy halunk nemsokára, de az Ö-való nem ad nekünk Mózest. Nehéz alázatosnak lenni….”
Abban az időben is szokás volt, ha valaki nagyon súlyos beteg lett a samesz végigjárta a hívek lakásait és kérte a híveket, ajánljanak fel „napokat”. Összegyűjtöttek „időt” , amit aztán a rabbi felajánlott a templomban. Azt mondta „Uram lehet, hogy elfogyott az idő, amit Te XY-nak szántál. De mi szeretjük őt és hajlandók vagyunk kevesebbel élni, hogy ő még élhessen.”
Ha a beteg meghalt, a „napokat” visszaadták. A samesz végigjárta a híveket következőkkel: „Az Úr nem fogadta el a fejajánlását, visszakap „Z” napot, hónapot vagy évet. Ha a beteg meggyógyult a samesz név szerint értesítette a felajánlót: „Az Úr elfogadta felajánlását XY gyógyulásáért , Ön a felajánlása szerint Z nappal,hónappal, vagy évvel kevesebbet fog élni.
Visszatérve a történethez, történt, hogy rabbi Mandel Sámuel egyszer eltűnt két napra. A család aggódott, de kiderült, hogy bezárkózott a zsinagógába. Amikor előjött, nagyon nyugodt volt és elmondta: „Én felajánlottam az Úrnak az összes hátralevő életidőmet, Sanyiért. Ő hadd éljen. Úgy érzem az Úr elfogadta és most nagyon megnyugodtam.” Mindenki tudomásul vette, de senki sem gondolta végig, hogy ez mit jelent. Tudniillik azt jelenti, hogy ha egész életidejét felajánlotta, nem élhet tovább. Történt, hogy a rabbi két-három hét múlva, egy nagyon gyors lefolyású leukémiában megbetegedett és meghalt. A rabbi nagyon derűsen viselte, mert ez bizonyíték volt, hogy I-ten elfogadta felajánlását. Halála előtt azt mondta híveinek, akik halálos ágya mellett imádkoztak: „Két alak áll mellettem, az egyik nyugtat, a másik fenyeget.” Azután békésen meghalt.
A történet tragikuma, hogy dr. Mandel Sándor is meghalt flekk tífuszban.
A hírt a rabbi már nem halhatta, nem tudhatta. Popper Péter hozzátette: „Lehet, hogy mégis tudta.” Igen, a két misztikus alak: az egyik nyugtatta, a másik fenyegette.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi