בייה

Korách קֹרַח

A hetiszakasz tartalmából


Korách zendülésre szólít, tiltakozva Mózes vezetői szerepe ellen, valamint azért mert a vallási vezetés Áronnak és utódainak lett odaítélve. Dátán és Ávirám, Mózes két régi ellensége is csatlakozik a lázadóhoz. Összesen 250 előkelő személy vesz részt a zendülésben. Azt ajánlják, hogy a szent füstölőszer bizonyítsa érdemességüket a papi funkcióra. Lázadásuk kudarcba fullad. Megnyílik a föld alattuk, elnyelve a zendülőket. Tűz emészti el a füstölőszer-felajánlókat. (IV.M. 16.)
Áron füstölőszer-áldozatot mutat be, amely meggátol egy következő, tulajdonképpen megérdemelt csapást. Ez a csapás azért sújtaná Izráel fiait, mert megvádolják Mózest és Áront, Korách és csoportja pusztulása miatt, I-ten népének meggyilkolásával. Ezek után Áron botja csodálatos módon kivirágzik és mandulát terem, bizonyságot adva arról, hogy főpapi kinevezését I-ten rendelte el. (IV.M.17.)
I-ten megparancsolja, hogy a gabonatermésből, a borból és olajból, valamint a juhok és marhák elsőszülöttjeiből, trumá-t (papi adományt), az elsőszülöttek kiválasztásáért öt ezüstpénzt, továbbá egyéb előírt adományokat kell adni a kohanitáknak. (IV.M.18.)

Hetiszakaszunk alapkérdése a „tízparancsolat” tízedik parancsa: לֹא- תַחְמֹד„ne kívánd meg….” Ne akard a másét וְכֹל, אֲשֶׁר לְרֵעֶךָ …. לֹא-תַחְמֹד” „Ne kívánd semmijét ami a másé” (II.M. 20/14.) Az irigykedés מחלוקת vitát szül. És ez más értelemben is igazolható:
בִּנְפֹל אויביך (אוֹיִבְךָ), אַל-תִּשְׂמָח; וּבִכָּשְׁלוֹ, אַל-יָגֵל לִבֶּךָ פֶּן-יִרְאֶה יְהוָה, וְרַע בְּעֵינָיו; וְהֵשִׁיב מֵעָלָיו אַפּוֹ. „Ha ellenséged elesik, ne örülj és ha elbotlik ne örvendjen szíved, mert látja I-ten és visszatetsző szemében és akkor haragja feléd fordul.” (Péld. 24/17-18.)
Hetiszakaszunk alapproblematikája, Korách irigysége kérdése. וּמַדּוּעַ תִּתְנַשְּׂאוּ, עַל-קְהַל יְהוָה.„ „miért emelkedtek hát ti az Ö-ökkévaló gyülekezete fölé?” (IV.M. 16/3.)
Miért lett Mózes népe világi vezetője és miért Áron a vallási vezető? Miért nem ő, Korách? Az alaphelyzet maga a vita! A vitára a legtöbbször használt héber kifejezés a מחלוקת (machloket). A kifejezést három betűből: ח.ל. ק úgynevezett szógyökből képezték. Önmagában a három betű igeként értelmezve annyit jelent: részekre oszt, feloszt. Jesája próféta írja: עֹשֶׂה שָׁלוֹם וּבוֹרֵא רָע; „teremt békét és alkotja a rosszat.” (Jes. 45/7.) Nagyszerű a béke, a vita pedig megvetendő.
A vita tehát a béke ellentéte, és megsemmisüléshez vezet. Korách vitája öncélú. Korách nem véleményét ütközteti, hanem a vita, a harc kedvéért áll szembe Mózessel, helyesebben I-ten döntésével: azzal, hogy Mózes és Áron szerepet kapjon népe vezetésében.
A vita természetéről olvasunk a Misna Ávot traktátusában.
„Minden vita, amely I-ten érdekében folyik, sikeres lesz és minden, ezzel ellentétes, sikertelen lesz. Melyik az a vita, amelyik sikeres lesz? Ez Hillél és Sámmáj rabbik vitája. Melyik vita sikertelen? Ez Koráchnak és közösségének vitája." (Misna, Ávot 5. 17) A vita lényege, hogy két (vagy akár több) vélemény keresi igazát. Vitát kétféleképpen lehet folytatni. A vita lehet „halaikus”, tehát a „Törvény „oldaláról keresett „igaz”. Az, amit Maimonidész (iu. 1137-1204) középkori zsidó filozófus a „Tévelygő kút mutatója” művében így fogalmaz meg: „Lehet, hogy ketten vitatkoznak és egynek sincsen igaza. De az lehetetlen, hogy vitatkoznak és egynél többnek legyen igaza.” Ugyanakkor a vita lehet „aggádikus” amiben az igaz kérdése a „béke” lehetőségével néz szembe. Az aggádikus vitákban a béke érdekében az igaz opciói békésen megférnek egymás mellett.
A Babiloni Talmud Szanhedrin traktátusában (bSanh. 88b) olvassuk:
„Amikor megnőtt rabbi Hillél és rabbi Sámmáj nem kielégítően képzett tanítványainak száma, a vita elharapódzott Izráelben, és a Tóra két „tanításra” szakadt."
A vita elszaporodása tehát a szöveg szerint negatív, ha nem párosul a tudás békés jóindulatával. Ez pedig a vitázók szakadásához vezet, mivel tartalmazza a makacs előítéletet: „Nem attól igaz, hogy önmagában igaz, hanem azért igaz, mert az én igazam.” A Jeruzsálemi Talmud, folytatva a témát, Hillél és Sámmáj a következőket mondják: „Sámmáj házának tanítványai üvöltve felkeltek, és lemészárolták Hillél tanítványait." (j.Sabbat 1. 3)
A Babiloni Talmud több vitatkozó partnerről számol be. Ezek között van rabbi Jochánán, és rabbi Rés Lákis . Rabbi Jochánán elismert, köztiszteletnek örvendő bölcs, amikor tanítani kezdi Rés Lákist, aki kitűnő tanítványnak bizonyul. Mester és tanítvány kis idő elteltével hosszú vitákba bonyolódik, melyek személyeskedéssé fajulnak és ahogy az lenni szokott a két rabbi sértegeti kezdik egymást. Rabbi Jochánán a végén olyan súlyosan megsérti rabbi Rés Lákist, aki mellesleg sógora, mivel feleségül vette annak húgát, hogy az belehal lelki sérelmébe. Rabbi Jochánán ekkor egy másik rabbival kezd tanulni. Tanulásuk sikertelennek bizonyul, azért mert új tanulópartnere nem saját érveit ütközteti mesteréével, hanem csak azzal érvel, amely alátámasztja mestere, rabbi Jochánán álláspontját.

וַיִּקַּח קֹרַח, בֶּן-יִצְהָר בֶּן-קְהָת בֶּן-לֵוִי; וְדָתָן וַאֲבִירָם בְּנֵי אֱלִיאָב, וְאוֹן בֶּן-פֶּלֶת--בְּנֵי רְאוּבֵן.

„Pártot ütött Korách, Jicháor fia és Kehát fia Lévi fia és Dárán és Ábrám, Eliáb fiai, és Ón Pelet fia, Rúbén fiai” (IV.M. 16/1.)
Előbb olvastuk, hogy Korách és társainak vétke az volt, hogy kétségbe vonták Mózes és Áron autoritását, amit I-ten rájuk ruházott. Vitájuk, vetélkedésbe és lázadásba csap át. Azt is olvastuk, hogy vétkük büntetése a teljes megsemmisülés: sajátságos módon, a történet végén elnyeli őket a föld.
De az egyáltalán nem világos, hogy mi volt az oka ennek a lázadásnak? Ennek több magyarázata van. Rási szerint, Korách álmot látott. Álmában tudatosodott benne, hogy egykor, majd tőle származik Smuél és még húsz próféta. Álmát prófétai üzenetnek véve feltételezte, hogy álma olyan érdemre utal, mely szerint neki nem történhet baja, ezért merészelt Mózes ellen lázadni.
Más magyarázat szerint a vándorlás nehézségei tették elkerülhetetlenné az elégedetlenséget. A nehézségek elégedetlenekké tette őket, de egyben szellemi vaksággal is sújtotta őket. Tény, hogy minden nehézségért a vezetőt okolták, csak azt nem vették figyelembe, hogy Mózes és Áron I-ten által rendelt vezetők.
Megint más vélemény szerint Ábirám, aki Rúben törzséből származott, így Jákob ősapa elsőszülött-vérvonal címén elégedetlenkedett, lázadt Mózes ellen. Jogot formált, Jákob elsőszülött fia leszármazottjaként, az elsőszülöttség kiváltságára. Így Korách is, aki Lévi törzsből származott, hátrányban érezte magát Áronnal szemben, aki papi kiváltságokat élvezett.
A Midrás irodalom hosszassan sorolja azt, amivel Korách Mózest provokálta lázadása idején. E szerint Korách lelkét féltékenység emésztette. Felesége tanácsára meg akarta szégyeníteni Mózest a cicesz törvényével, melynek alapja a parancs: וְעָשׂוּ לָהֶם צִיצִת עַל-כַּנְפֵי בִגְדֵיהֶם, לְדֹרֹתָם; וְנָתְנוּ עַל-צִיצִת הַכָּנָף, פְּתִיל תְּכֵלֶת. „ ….készítsenek maguknak rojtot ruháik szögleteire, nemzedékeiken át és tegyenek minden szöglet rojtjára kék-bíbor zsinórt.” (IV.M.15/37-41.) Tehát a lényeg a rojt és benne csupán egy kék-bíbor szál. Mit tett Korách? Köntösöket készített 250 embere számára kék gyapjúfonálból, majd megkérdezte Mózest, hogy vajon kell-e cicesz ezekre a ruhákra? Mózes azt felelte: „Igen.” Korách folytatta: „Ha a kék gyapjú, amiből készült, nem teszi vallásilag elfogadhatóvá, hogyan lehetséges négy fonál esetében az egy kék-bíbor szál תְּכֵלֶת(techélet) elfogadottá teszi azt?”. Majd másik kérdést tett fel: „Olyan ház, ami tele van Tórákkal, kell-e mezuza az ajtókra? „ Válasz: „Igen.” Korách azt kérdezte: „Az egész Tóra jelenléte nem elegendő, te pedig állítod, hogy néhány vers a Tórából alkalmassá teszi emberi lakásra?”
A történetben a nevek jelentőséget kapnak. A Tórai szakasz felsorolja Korách felmenőit: קֹרַח, בֶּן-יִצְהָר בֶּן-קְהָת בֶּן-לֵוִי;Korách, Jicháor fia és Kehát fia Lévi fia. Tudjuk, hogy Lévi viszont Jákob fia volt. Az ő neve kimaradt a felsorolásból. Vajon miért? Rási szerint maga Jákob kérte I-tent szégyenében, hogy Korách lázadása alkalmával, az Ő nevét ne említse.
Rubén fiairól olvassuk: דָתָן וַאֲבִירָם בְּנֵי אֱלִיאָב, וְאוֹן בֶּן-פֶּלֶת--בְּנֵי רְאוּבֵן. „Dárán és Ábrám, Eliáb fiai, és Ón, Pelet fia, Rúbén fiai”.
A magyarázat a felsorolásra az, hogy Rubén törzse Korách sátrai közelében táborozott. Rási szerint: „Ha a gonosz súlytatik, szomszédja is bajba kerül.”
Tudott tény, hogy a lázadó Korách volt, aki győzködte Rubént, hogy lázadjon fel vele együtt. Midrás szerint, ezt mondta Rubénnak: „Volt egy özvegyasszonynak egy juha. Elsőt „fajzott”, majd jött Áron és saját jogán elvette. A történelmi korban ugyanis minden elsőszülött tiszta állat, így a juhok első „fajzása” a Kohent, tehát Áront illette. Majd a gyapjából kért részt ezen ugyanezen jogán. Az özvegy levágta a juhot. Áron elvette a neki járó szegyet, jobb combot és a gyomrot. Az elkeseredett nő mérgében azt kiáltotta, hogy az egész juhot szentnek nyilvánítja. Így tulajdonképpen Áron elvett mindent az asszonytól, ami törvény szerint megillette őt. Ezzel Korách kétségbevonta a törvény igazságosságát.
Dátán és Abirám, Eliáb fiai civakodtak egymással. Mózes szétválasztotta őket, mire fenyegetően azt mondták Mózesnek:הַלְהָרְגֵנִי אַתָּה אֹמֵר, כַּאֲשֶׁר הָרַגְתָּ אֶת-הַמִּצְרִי „talán minket is meg akarsz ölni, amint megölted az egyiptomit?” (II.M. 2/13.)
Térjünk vissza a lázadók feleségeire. Olvastuk, hogy Korách és társai feleségük befolyásolására lázadtak. Két emberről tudott, hogy feleségeik okozták vesztüket: Hámán, kinek felesége azt tanácsolta, hogy akassza fel Mordehájt, amint Koráchot is felesége buzdította lázadásra.
TachumaSzanhedrin. 109b, 110.a. szerint Ont, Pelet fiát, viszont felesége mentette meg a pusztulástól. A Midrás szerint: „Ón elbeszélte feleségének, hogy csatlakozott Korách lázadásához. A bölcs feleség így érvelt: mi hasznod lehet ebből? Ha Mózes marad a vezér, alantas lesz szereped, ha Korách győz ugyanaz lesz.” Ahogyan bölcs Salamont mondja: „Bölcs asszony felépíti a házát, de a balga asszony saját kezével rombolja le.” (Mislé.14/1)

וַיִּקָּהֲלוּ עַל-מֹשֶׁה וְעַל-אַהֲרֹן, וַיֹּאמְרוּ אֲלֵהֶם רַב-לָכֶם--כִּי כָל-הָעֵדָה כֻּלָּם קְדֹשִׁים, וּבְתוֹכָם יְהוָה; וּמַדּוּעַ תִּתְנַשְּׂאוּ, עַל-קְהַל יְהוָה.

”Összegyülekeztek Mózes és Áron ellen és mondták nekik: Elég legyen nektek! Mert hisz az egész község, mindannyian szentek és köztünk van az Ö-ökkévaló, miért emelkedtek hát ti az Ö-ökkévaló gyülekezete fölé?” (IV.M. 16/3.)
Korách érvelése releváns, amikor azt állítja „az egész közösség mindnyájan szentek” hiszen a Tóra mondja: „Szentek legyetek”. (III.Mózes 18:1-2.)
Mellőzve azt, hogy mit is jelent a szentség fogalma a zsidó gondolkodásban, a szentség fogalom eléréséhez az egész közösségre van szükség. Korách megfogalmazásában pedig „mindnyájan szentek”. Az Ö-ökkévaló válasza: „akit kiválaszt az Ö-ökkévaló, az a szent”. (IV.Mózes 16:7.) A szentség szintje nem érhető el önerőből, kiválasztottnak kell lenni. Ezért volt szükség arra, hogy Mózes átadjon szelleméből és kiválasztottságából a többi prófétának is.
Mózessel szembeni féltékenység és irigység nem először merült fel a zsidók között. Korábban nem egyszer olvastuk, hogy egyesek kritikával éltek Mózessel, és a neki tulajdonított próféciai képességekkel szemben. De miben is rejlik Mózes próféciájának különlegessége, és miről szólt Korách, illetve min alapultak a korábbi vádak?
Maimonidesz, középkori zsidó filozófus a Misnához írt kommentárjában, melyben a tizenhárom zsidó alaphittételt taglalja, következőképpen foglalja össze Mózes profetikus képességét: „Mózes, a mi tanítónk a próféták atyja, azoké is, akik előtte voltak, és azoké is, akik utána lettek…” Tulajdonképpen négy pontban határozható meg Mózes és más próféta közti különbség:
Az első az, hogy minden próféta, legyen bárki, csak közvetítő útján szólhatott I-tennel, de Mózesnek nem kellett közvetítő, ahogyan írva van: „Vele szájról-szájra beszélek”.
A második, hogy minden más próféta csak álomban kap ihletet, profetikus „látást".
A harmadik különbség, hogy amikor mindenmás próféta „látást” kap, még ha jelenés vagy angyal útján is történik, teste elgyengül, elerőtlenedik, erőt vesz rajta egy mindent lebíró félelem. Nem így Mózes esetében.
A negyedik különbség az, hogy a látás a prófétákhoz nem a saját kívánságuk szerint közelít, hanem csak az I-ten akaratára... Mózes viszont, a mi tanítónk, képes volt szólni [i-teni szót], amikor csak kívánta…”.
A Biblia szerint (II.M. 33:11.) ugyanis: „Az Ö-ökkévaló pedig beszélt Mózessel színről-színre, amint beszél ember az ő társával; és ő visszatér; a táborba, de szolgája Józsua, Nún fia, az ifjú, nem mozdult a sátorból.”. Más szóval Mózes különlegessége nem csak abban rejlett, hogy színről színre beszélt az Ö-ökkévalóval, és ezzel, illetve a fent felsorolt erényekkel, minden más próféta felé tudott emelkedni, hanem az tette igazán különlegessé, hogy egyszerre tudott I-tennel kommunikálni, és rögtön „visszatérni a táborba”, aktívan vezetni a zsidó népet. Ezért mondja a Talmud Bává Bátrá 75a, hogy „Mózes arca olyan, mint a Nap, Jozsuáé pedig, mint a Hold”. Mózes arca olyan, mint a nap, ugyanis képes egyszerre két irányban világítani, egyszerre elérni a legmagasabb spirituális szintet, és részt venni a közösség legprofánabb ügyeiben. Ezzel szemben „Józsua, Nún fia, az ifjú, nem mozdult a „sátorból”, hiszen ő csak a Holdhoz hasonlíttatott, amelynek csak egyik arca fénylik. Nem volt meg benne a képesség, hogy ezt a két végletet egy időben összekösse.
Mivel Mózes próféciájának szintje minden más hús-vér ember fölé emelkedett, szükséges volt, hogy a nép hetven bölcsének kinevezésekor I-ten azt mondja (IV.M.11.17.): „Én pedig leszállok és beszélek veled ott, elveszek a szellemből, mely rajtad van, és rájuk teszem…”, tehát a nép más prófétái is Mózes szelleméből táplálkoztak. Ez az a pont, amit Korách vitatott. Szerinte „az egész község mindnyájan szentek”. Az egész nép hallotta az i-teni kinyilatkoztatásokat, tehát mindenkiben meg van a prófécia képessége a saját jogán „Mózes szelleme” nélkül is.
Korách érveléseszerint, hogy „az egész közösség mindnyájan szentek” rímel arra, amit a Tóra korábban ír (III.Mózes18:1-2.): „És szólt az Ö-ökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Izráel fiai egész községéhez és, mondd nekik: Szentek legyetek”. Igen ám, de a szentség eléréséhez az egész közösségre együtt van szükség. Korách megfogalmazásában pedig „mindnyájan szentek”. Erre jött az Ö-ökkévaló válasza (IV.M. 16:7.) „és lesz a férfiú, akit kiválaszt az Örökkévaló, az a szent”. A szentségnek ezt a szintjét, az ember nem érheti el önerőből. Kiválasztottnak kell lennie. Azért volt szükséges hogy Mózes átadjon szelleméből és kiválasztottságából a többi prófétának is.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi