בייה

Ki-Sziszo כִּי תִשָּׂא

A hetiszakasz tartalmából


I-ten felszólitja Isráel fiait, hogy adakozzanak fejenként fél sékel ezüstöt a Szentély részére. Az Ö-ökkévaló utasitásokat ad Áronnak és fiainak egy rézből készült víztároló medence, valamint a Pusztai Szentély felavatásához (felkenéséhez) használatos olaj és füstölőszer elkészítésére vonatkozóan. Becálélre és Áháliávra, a két „bölcslelkű” mesteremberre ruházza rá az Ö-ökkévaló a Szentély elkészítésének feladatát, és a nép ismételt parancsot kap, hogy őrizze és tartsa meg a Szombatot. (II. M. 30/11–31/18.)
Mózes felmegy a hegyre, hogy a Kőtáblákat átvegye I-tentől, azonban nem tér vissza arra az időre, amikorra várják. A nép aranyborjút készít, és leborul előtte. Az Ö-kkévaló ezért a tettükért el akarja őket pusztítani. Mózes azonban közbenjár I-tennél népéért. Amikor végül lejön a hegyről a Tízparancsolatot tartalmazó törvénytáblákkal, nép a bálvány körül táncol. Mózes haragjában összetöri a kőtáblákat, elpusztítja az aranyborjút, a bűnösöket pedig kivégezteti. Visszatér a hegyre az Ö-ökkévalóhoz, és azt mondja: „…törölj ki engem a Te könyvedből, amelyet írtál”, ha nem vagy képes megbocsátani a nép bűnéért. (II. M. 31/18–32/32.)
I-ten megbocsát, de figyelmezteti Mózest, hogy népének bűne kihatással lesz az elkövetkező nemzedék életére is. Az Ö-kkévaló ajánlja, hogy ezután csak angyalát küldi a néphez. Mózes azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az Ö-kkévaló Maga kísérje őket az Ígéret Földjére. Mózes még egy kéréssel fordul az Ö-ökkévalóhoz: „Engedd látnom a te dicsőségedet!”, amit I-ten visszautasít. (II. M. 32/33–33/23.)
Mózes újabb két kőtáblát készít, majd újra felmegy a hegyre, ahol I-ten ezekbe ismételten belevési a Tízparancsolatot. A hegyen Mózes előtt láthatóvá válik a Könyörületesség Tizenhárom Attribútuma. Mózes arca, amikor visszatér a néphez, olyan erős fényt áraszt, hogy leplet kell borítani rá. Csak akkor távolítják el, amikor I-tennel beszél, vagy amikor az Ö-kkévaló törvényeit tanítja a népnek. (II. M. 34.)

כִּי תִשָּׂא אֶת-רֹאשׁ בְּנֵי-יִשְׂרָאֵל, לִפְקֻדֵיהֶם, וְנָתְנוּ אִישׁ כֹּפֶר נַפְשׁוֹ לַיהוָה, בִּפְקֹד אֹתָם; וְלֹא-יִהְיֶה בָהֶם נֶגֶף, בִּפְקֹד אֹתָם.

„Ha fölveszed Izráel fiainak fejszámát megszámláltatásuk alkalmával, akkor adja meg mindenki lelkének válságát az Ö-ökkévalónak, midőn számba veszik őket és ne legyen rajtuk csapás, midőn megszámlálják őket.” (II.M. 30/12.)
A nép számbavételével több fogalom is társul.
Bölcs Salamon mondta: „Az I-tenfélelem meghosszabbítja az életet, ellenben a gonoszok évei megrövidítettnek”. Tehát I-ten számon tartja az I-tenfélőket. Olvastuk, hogy a rossz feleség, a rossz gyerekek, a békétlenség mellett a félelem is megrövidíti az életet. Hogyan magyarázható az „I-ten félelem”? Az I-tenfélők élete mégis hosszabb lesz? Olvassuk, „ha kíváncsi vagy”: מִי-הָאִישׁ, הֶחָפֵץ חַיִּים; אֹהֵב יָמִים, לִרְאוֹת טוֹב. „Ki az az ember, aki élni akar, szereti napjait, hogy jót lásson?” (34. Zsolt/13.) A válasz: סוּר מֵרָע, וַעֲשֵׂה-טוֹב; בַּקֵּשׁ שָׁלוֹם וְרָדְפֵהוּ „Tartsd távol magad a rossztól s tégy jót, keresd a békét és menj utána.” (uo. 15.)
Van egy ellentmondás, ami abból indul ki, hogy a nép számbavétele nem pozitív „ómen”. Ugyanis I-ten áldása csak olyan dolgokon valósul meg, melyek nincsenek számba véve. A számon tartottakra viszont a rossz szem hat (szemmelveréssel).
Érdekes, hogy a hetiszakasz ezzel felvezetéssel kezdődik: כִּי תִשָּׂא „Ha fölveszed”.
Egyszer egy évben Jom Kipurkor I-ten maga veszi számba és engedi el Izráel fiainak, a zsidóknak vétkeit. Ilyenkor kérjük, hogy jótékonyság fejében engedje el vétkeinket. Mint kiderül, I-ten nem kíván nagy áldozatot, csupán, hogy וְנָתְנוּ אִישׁ כֹּפֶר נַפְשׁוֹ לַיהוָה „akkor adja meg mindenki lelkének válságát”, a szimbolikus „fél sékelt”, melyet elvárhat gazdagtól és szegénytől egyaránt.

Érdekes, hogy a Tórában a „megszámlálás” fejezete közvetlenül az illatszerekről szóló rész előtt áll.
Sok helyen olvashatjuk, hogy a megszámlálás által csapás éri a népet. A Szentélyben használt illatszer viszont elhárítja a csapást. Ezért a Tóra képletesen hozza a két fogalmat egymás mellett: a csapást és annak elhárításának szimbolikus ellenszerét is. Igen ám, de a csapás elhárításának, I-tennek bemutatott „kellemes illatáldozatnak” kizárólagos helye a Pusztai, illetve a későbbi Jeruzsálemi Szentély. Amióta nem létezik Szentély, hogyan hárítható el a „csapás”? Amióta nincsen Szentély az ima és az önvizsgálat mellett a jótékonyság vette át az emberre leselkedő csapás elhárításának szerepét. A jótékonyság elhárítja a halált!

כִּי תִשָּׂא אֶת-רֹאשׁ בְּנֵי-יִשְׂרָאֵל, לִפְקֻדֵיהֶם

„Ha fölveszed Izráel fiainak fejszámát megszámláltatásuk alkalmával.”
Mózes öt könyvét olvasva tudatosodik bennünk, hogy a szöveg egyrészt szimbolikus, másrészt értelmezésének több „szintje” van.
A zsidó hagyomány a Tóra értelemzéséhez négy módszert használ. A négy módszer héber neveinek kezdőbetűi alapján a פרדת PARDÉSZ ( = veteményeskert) mozaikszóval határozza meg. Ezek a következők.
Psát ( = egyszerű értelmezés), a racionális magyarázat: az előző heti szakaszok a pusztai Szentély építésének tervéről, valamint az arra a célra felajánlott önkéntes adományokról szóltak. Nem gyűlt össze az építéshez, a tárgyak elkészítéséhez szükséges összeg, így a népszámlálást egyfajta pénzgyűjtéssel kellett kiegészíteni.
Remez ( = utalás), allegorikus kommentár, mondhatni a szöveg pszichológiai érveket felhozó értelmezése. A כִּי תִשָּׂא אֶת-רֹאשׁ בְּנֵי-יִשְׂרָאֵל „Ha számba veszed Izráel fiait”, így is értelmezhető: „Ha felemeled Izráel fiainak fejét”. A nép számba vétele fölemelheti a kétségek közt vívódó ember lelkületét, és biztonságérzetet kölcsönöz számára. Úgy érezheti: „sokakkal van sorsközösségben”. Ahány emberrel tartozik egyazon közösséghez, annyi testvérre számíthat. Régi zsidó mondás: „Ha valami problémád akad, mondd el mindenkinek. Bizonyosan akad majd, aki segít megoldásában.” A közösséghez tartozás „élménye” a többgyermekes családapának azzal a boldog felismerésével azonos, amikor családja körében van. Így érzi magát a hívő zsidó a zsinagógában a közös imánál. Jó érzéssel tölti el, hogy a „minjenhez” tartozik, az imához előírt tíz férfi egyikeként.
Drás ( = kifejtés, magyarázat), prédikációs, tanító jellegű magyarázat szerint azért nem kellett egész, csak fél sekelt (korabeli ezüstpénzt) adni a megszámlálásra kerülőknek, mert a közösség egyetlen tagja sem érezheti magát teljes értékűnek, tökéletesnek, hanem szüksége van a másik „fél sékelre”, a társaira. És ebből a szempontból nincs különbség közöttünk, hiszen mindenkire egyaránt szükség van: „A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet fél sekelnél”. A Talmudi magyarázat szerint a lánc csak akkor marad egyben, ha minden egyes láncszeme kötődik a másikhoz. Minden lánc olyan erős, mint leggyengébb láncszeme…
Szod ( = titok), misztikus magyarázat szerint a vallásos zsidók mindmáig irtóznak attól, hogy megszámolják őket: a közös imához előírt tíz férfit, (a „minjen”-t), sem számlálják meg, hanem egy 10 szóból álló, áldást kifejező bibliai verset citálnak. A megszámláltatástól való félelem abból a sajátos bibliai gondolkodásból ered, hogy az embert nem szabad puszta számmá degradálni, amelyet a mindenkori politikai vagy katonai hatalom kénye-kedve szerint irányíthat. A népszámlálásnak a szent célra történő felajánlással való összekapcsolása azonban nem babonás félelem megnyilvánulása, hanem lelki tartásra való ösztönzés. A nép minden egyes tagja érezze, hogy része a közösségnek, s hogy adományával ő is hozzájárul, hogy a „gyülekezés sátrában” I-ten jelenléte (a Sehina) minél szebb, minél értékesebb környezetben valósuljon meg.

יג זֶה יִתְּנוּ, כָּל-הָעֹבֵר עַל-הַפְּקֻדִים--מַחֲצִית הַשֶּׁקֶל, בְּשֶׁקֶל הַקֹּדֶשׁ: עֶשְׂרִים גֵּרָה, הַשֶּׁקֶל--מַחֲצִית הַשֶּׁקֶל, תְּרוּמָה לַיהוָה.

„Ezt adják: Minden egyes, aki átmegy a számláláson, adjon fél sékelt a szent sékel szerint: egy sekel húsz gérát tesz ki, fél sekel legyen a felajánlott adomány az Ö-ökkévalónak.” (II. M. 30/13.)
Az így összegyűjtött fél sékeleket közösségi célokra használták fel, a napi állandó áldozat beszerzésére, ami szintén két részre volt osztva. Egy bárány lett áldozva hajnalban a napi szolgálat kezdetekor, és egy másik délután, a nap vége felé (IV. M. 28/4). A két félre osztott áldozat harmonikus kombinációja folyamatosan emelkedett az embertől az égbe.
Még mindig a fél sékel kérdésnél időzve, az ember is két fél részből áll: a lélek és a test egységéből. Rabbi Bachya szerint a lélek az égi, spirituális világ birodalmából származik, a test viszont csak közönséges, fizikai, földi mulandóként fogható fel. Az ember viszont egyaránt köteles gondoskodni fele-fele részben testéről és lelkéről is. Bármelyik „alkotórész” önmagában csak fél kép Mózes látomásából. Az égi tűzről azt tanítja, hogy a Földön adományozott fél sekelnek van túlvilági képe: minden zsidó „testnek” van egy megfelelő forrása a spirituális „lélekben” odafenn. A Tóra parancsolatainak teljesítésekor a test egységbe kerül a lélekkel. Csak ebben a szintézisben lesznek „egy egész egység”. Az „אקדות” (egység) ideális állapota valósult meg a Szináj-hegyen, ahol minden zsidó ott állt, „egy ember, egy szív”-ként a Tóra átvételekor. Amikor viták keletkeznek, Izráel gyermekei nincsenek egységben és nem élnek az „egységes nép az országban” elv szerint.

הֶעָשִׁיר לֹא-יַרְבֶּה, וְהַדַּל לֹא יַמְעִיט, מִמַּחֲצִית, הַשָּׁקֶל--לָתֵת אֶת-תְּרוּמַת יְהוָה, לְכַפֵּר עַל-נַפְשֹׁתֵיכֶם.

„A gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet fél sékelnél, hogy leróják az Ö-ökkévaló adományát engesztelésül lelketekért.” (II. M. 30/15.)
Gazdag és szegénynek ugyanannyit adott. Ha a „gazdagságuk arányában” lenne a parancs, a szegény nem mert volna közeledni a Szentélyhez, alázatosan helyet engedve a gazdagnak. Márpedig a gazdag se legyen elbizakodott, miközben többet adva arra gondol, hogy a Szentély az ő nagylelkűségéből épült.
Az egységes ár biztosította, hogy a szegényeknek ne kelljen szégyenkezniük és a gazdagabbaknak se legyen erkölcsi fölénye.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi