בייה

Emor אֱמֹר

A hetiszakasz tartalmából


A hetiszakasz azokkal a különleges törvényekkel kezdődik, amelyek a kohanitákra („papok”), a KohénGádolra („Főpap”) és a Szentélybeli szolgálatra vonatkoznak. A Kohénnek nem szabad rituálisan tisztátalanná válnia azáltal, hogy halottat érint, kivéve, ha egy közeli rokonáról van szó. Egy kohén nem vehet feleségül elvált, vagy rossz múlttal rendelkező nőt. A KohénGádolra még szigorúbb szabályok érvényesek: csakis szüzet vehet el feleségül. Testi fogyatékos kohanita nem teljesíthet szolgálatot a Szentélyben, testi hibás állatot sem lehet áldozatként felajánlani. (III.M. 21- 22:17–25.)
A Tóra e szakasza különféle tisztátalanságokat sorol fel, a tisztátalanná vált ember törvényét részletezi. A tisztátalan embernek tilos áldozati húst fogyasztania estig, hacsak meg nem tisztult a rituális fürdőben. Csak a kohanita illetve közvetlen családja ehetnek az áldozati húsból. Az a kohanita lány, aki nem kohénnel házasodik, többet nem fogyaszthatja a kohénoknak járó szent eledeleket. Az újszülött borjút, bárányt vagy gödölyét hét napig nem lehet elszakítani az anyjától; állatot nem szabad a kölykével egy napon levágni. (III.M.22.)
A hetiszakasz második része a zsidó naptár ünnepeit sorolja fel. Peszáchi áldozathozatal Niszán 14-én; a Niszán 15-én kezdődő Peszách hétnapos ünnepe. Az első árpa aratásból hozott omer-áldozat Peszách második napján, és az e napon kezdődő, 49 napig tartó omer-számlálás, amely az 50-edik napon, Sávuot napján, a Tóraadás ünnepének napján éri el csúcspontját; „emlékeztető harsona megszólaltatás” Tisré 1-én újévkor; ünnepélyes böjtnap Tisré 10-én JomKipurkor; a Tisré 15-én kezdődő Szukkot, a sátrak ünnepe, amelynek során hét napig sátorban kell laknunk, és naponta meg kell lengetnünk a „négy fajtát”, az ünnepi csokrot. (II.M.23.)
A hetiszakasz végén szó esik egy férfiről, akit kivégeztek, mert káromolta az Ö-ökkévalót, továbbá a gyilkosságért járó halál büntetésről. Szó esik általában a büntetésről is. Például ha valaki megsebesíti embertársát, vagy elpusztítja a jószágát, pénzbeli kártérítés kell fizetnie. (III. M.24.)

Az előbbi hetiszakaszok nevei így következnek egymás után:
אַחֲרֵי מוֹת „halál után”
קְדֹשִׁים „szentségek”
אֱמֹר „szólj”
Egybeolvasva:אֱמֹרקְדֹשִׁיםאַחֲרֵי מוֹת. Bölcseink szabad fordításában ez így hangzik: „Majd halálod után, a Szentség elé kerülve megtudod.” Igen! A másik világból nem tért még vissza senki, hogy beszámoljon erről. Ebből a három szóból alkotott mozaikmondat utal arra, hogy az igazi „Igazság” nem ebben az életben derül ki. Életünk egyetlen bizonyossága valóban a nemlét. Az, hogy meg fogunk halni. Hogy mi volt e röpke idő értelme mely életként rendelkezésünkre állt, s melyben annyi bizonytalanság, probléma, szenvedésben volt részünk, nem tudjuk. Nem tudtuk mi a boldogság, mert a boldogság nem realitás, hanem képzet. Boldogság nincsen, csak boldog pillanatok. Az ima szerint:” „Az ember porból jött és por lesz a vége, élete kockázatásával keresi kenyerét, olyan, mint a törött cserép, mint az elszáradt fű, mint a hervadó virág, mint a tűnő árnyék, mint a múló felhő, mint a szélfuvallat, mint a homok, s mint az álom, mely elszáll”. Nem tudjuk honnan jöttünk! Hiszen évezredek, az idők kezdete óta, mióta ember van, ott voltunk őseink minden rezdülésében, minden „igen”-jében és „nem”-jében. Génjeinkben, tudattalan emlékezetünkben hordozzuk elődeink ösztöneit, reflexeit. Vágyait és csalódásait. Tapasztalatát, hibáit és erényeit. De arra nincsen válasz: „Miért lettünk?”! Az entrópia törvénye szerint minden az egyszerűbb felé tendál. A „semmi” egyszerűbb, mint a „valami”. Nem lett volna egyszerűbb nem lenni? És mégis vagyunk. Röpke átmenet a „volt” és a „lesz” között. És mégis e három szóאֱמֹרקְדֹשִׁיםאַחֲרֵי מוֹת „Majd halálod után, a Szentség elé kerülve megtudod.” Igen! Az ember természetében ott a kíváncsiság! A három szó a bíztatás:
„majd egykor megtudjuk, majd akkor kiderül”

וַיֹּאמֶר יְהוָה אֶל-מֹשֶׁה, אֱמֹר אֶל-הַכֹּהֲנִים בְּנֵי אַהֲרֹן; וְאָמַרְתָּ אֲלֵהֶם, לְנֶפֶשׁ לֹא-יִטַּמָּא בְּעַמָּיו.

„És szólt az Ö-ökkévaló Mózeshez: Szólj a papokhoz, Áron fiaihoz és mondd nekik: Halott miatt ne tisztátlanítsa meg magát népe között” (III.M. 21/1)
Obadja Szforno itáliai orvos és kommentátor (1475-1550) magyarázata szerint a rituális tisztasági törvényeknek valóban arra tanítanak, hogy különbség van a lelki és fizikai létezésünk között. Így külön nevelését kell biztosítanunk fizikai és lelki valóságunknak. És a kettő „Egyben” találkozik, a megértésben és a nevelésben. Érdekes, ugyanaz a fogalom, mely hetiszakaszunk neve is egyben:אמרmely jelentése: „szól”, „mond” még egy formában, hiszen később a mondatban ez áll: וְאָמַרְתָּmely így fordítjuk: "mondd (nekik)”Szforno szerint ezekből valóban ez olvasható ki: „Mondd meg, hogy tanítsd őket!”. A mondatban szerepel egy felszólítás: אֱמֹר„Szólj” és egy tiltás:לֹא-יִטַּמָּא„ne tisztátlanítsa meg magát”. Ez arra tanít, hogy különbség van a fizikai és lelki tisztaság, tisztátalanság között. De a kettő összefügg, hiszen tudjuk, „ép testben, ép lélek” A Főpap, a Kohanita, testi és lelki tisztasága még hangsúlyozottabb, hiszen Áron két fia, Nádáv és Ábihu, a fizikai és lelki diszharmónia miatt elpusztultak, habár mint előbbi magyarázatból kiderült, talán nem voltak tisztátalanok. A Nagyünnepi „Muszáf” ima a papi szolgálatokban szereplő részben olvassuk, milyen minuciózus három napig tartó előkészületben részesítette a Szanhedrin (Legfelsőbb bíróság) a Főpapot. Négyszer ruhát kellett váltania. Tízszer mosdott meg illetve meg kellett fürdenie. Megeskették, hogy nem felejti el, hogy az oltár és a Szentek Szentjéhez vivő lépcsők között füstölőszert kell tennie serpenyője parazsára. Se előbb se utóbb. לַכֹּל, זְמָן; וְעֵת לְכָל-חֵפֶץ, תַּחַת הַשָּׁמָיִם „Mindennek meghatározott kora és ideje van.” - olvassuk a Prédikátor könyvében S minden csak azért és csak JomKipur napján, hogy bemehessen a Szentek Szente kamrájába és ott az illatos füstfelhőben kiejtse I-ten a köznép számára ismeretlen és egyben tilos NEVÉT. Teljes fizikai és lelki tisztaságban. Nem érhetett halotthoz, sőt egy térben sem tartózkodhatott élettelennel, hiszen az „ÉLŐ” elé kellett állnia. És ennek ellenére mégis van egy olyan kivételes eset , amikor (a Talmud szerint) még akár a Főpapnak is, nemcsak, hogy szabad volt hanem köteles volt megérinteni egy halottat. Még akkor is, ha az illető ismeretlen volt számára, akkor, ha az illető nem volt zsidó. Ez a Kohén számára érvényes „métmicva”, az ismeretlen és temetetlen halott iránti vallási elkötelezettség. Ha a Főpap vándorúton volt, egyedül minden segítő (nem kohen) társ nélkül, és véletlenül rábukkant egy eltemetetlen holttestre, köteles volt megadni a halottnak az utolsó végtisztességet. El kellett temetnie, és sírhelyét meg kellett jelölnie. Igen! Ez az ֹאֱמֹר „Szólj”, parancs a fizikai és lelki harmónia között, a kivételben is megmutatkozó egység.

לְנֶפֶשׁ לֹא-יִטַּמָּא „Halott miatt ne tisztátlanítsa meg magát….”
Különös mondat. A kohenek ezért nem mehetnek temető területére, sőt csak a hét legközelebbi hozzátartozója holtteste közelébe mehetett. Ugyanis az alkalmatlanná tette az áldozatok bemutatására. Igen ám, de már nincsen Jeruzsálemi Szentély, és nincsenek áldozatok sem. Miért olyan fontos ennek betartása? Nos, a Szentély lerombolása óta az ima, az „ajkak áldozata” helyettesíti az állatokkal történő véráldozatot. A tisztátalanság állapota ezért már az „ajkak” által történő tisztátalan írásra is vonatkoznak. A Példabeszédek könyvében olvassuk: „Csókolni valók az ajkak, melyek helyesen, ésszerűen, kedvesen beszélnek!” Rási különös magyarázatot fűz ehhez. Szerinte, kinek ajkáról nem hiányzik a Tóra szava, „I-ten csókjától hal meg”! Tehát nem a halál angyala viszi el. Mósérábénuról olvassuk, hogy „az Ö-ökkévaló ajkától érintve halt meg”. Ugyanígy Mirjám, Ábrahám, Izsák, Jákob, és rabbi Jehuda háNÁszi (is). Ez utóbbi akit „szent rabbinak” neveztek, bár kora leggazdagabb embere volt, csak annyit fogyasztott, amennyi létfenntartásához volt szükséges. Amikor meghalt, rabbi Jánáj kihirdette, hogy még a kohénok is szorgoskodhatnak teteme körül, mivel teste nem tisztátalan. A Zohár szerint azért van a kohenekre vonatkozó halottal való érintkezés tilalma, mert amikor a lélek kiszáll a testből, a visszamaradt holttesthez a tisztátalan rossz szellemek ragaszkodnak. De aki mások Tóra tanítására szánja életét, mintha meg sem halt volna. Dávid a zsoltárköltő király mondta: „Tartózkodom sátraidban, mindkét világban”. Ezzel adta tudtunkra, hogy holta után mindannyiszor, amikor recitáljuk zsoltárait Dávid ajkai a sírban is mozogni fognak és olyan lesz, mintha a holtában is élne.

A fenti mondatban olvassuk: אֱמֹר אֶל-הַכֹּהֲנִים בְּנֵי אַהֲרֹן „Szólj a papokhoz, Áron fiaihoz!” Felmerül a kérdés, hogy a halott általi tisztátalanságának tilalma csak Áron fiaira vonatkozik? Áron lányaira és a kohanita nőre nem?
Rási szerint, az asszony hozott halált a világra. Hiszen az első emberpár az Édenkertben megszegte a „Jó és rossz tudása fája” gyümölcsének fogyasztására vonatkozó tilalmat: וּמֵעֵץ, הַדַּעַת טוֹב וָרָע--לֹא תֹאכַל, מִמֶּנּוּ: כִּי, בְּיוֹם אֲכָלְךָ מִמֶּנּוּ--מוֹת תָּמוּת. „De a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen belőle eszel, meg fogsz halni!” (I.M. 2/17.) Éva vette rá férjét Ádámot, hogy egyen a tiltott gyümölcsből, ezért még a kohanita lányai és hozzátartozói is akár érinthetnek halottat. Ezért áll ez a fejezet közvetlenül szellemidézés, jóslás tilalma után. A Szentély fennállása alatt ez azt akarta közölni, hogy zsidók ne kutassák a jövőt szellemidézők és jósok által, hanem forduljanak a Főpapi viselet két misztikus darabjához, az Urimhoz és Tumimhoz, ha a jövőre való felvilágosításra kérnek betekintést. Ezek a tárgyak választ adtak az érdeklődők kérdéseire, de ez a II. Szentély idejében már nem „működött”.

לב וְלֹא תְחַלְּלוּ, אֶת-שֵׁם קָדְשִׁי, וְנִקְדַּשְׁתִּי, בְּתוֹךְ בְּנֵי יִשְׂרָאֵל: אֲנִי יְהוָה, מְקַדִּשְׁכֶם.

„És meg ne szentségtelenítsétek szent Nevemet, hanem szenteltessék meg Izráel fiai között. (III.M. 22/32.)
A hagyományban a „Név megszentelése” ( השםקידוש kiddus ha-sem) mindig a zsidó értelmezésben vett mártíromságra utal. Olvassuk: וּשְׁמַרְתֶּם אֶת-חֻקֹּתַי וְאֶת-מִשְׁפָּטַי, אֲשֶׁר יַעֲשֶׂה אֹתָם הָאָדָם וָחַי בָּהֶם: אֲנִי, יְהוָה. „És tartsátok meg a parancsolataimat és a törvényemet, amelyet ha megtart az ember, él általuk; én vagyok az Ö-ökkévaló. ” (III.M.18/5). Ebből a rabbik, arra következtettek, hogy majd minden parancsolatot meg lehet szegni, ha valaki életveszélybe kerül. Ez a „pikkuachnefes” fogalma, mely a zsidó racionalitás alappillére. A parancsok az életért vannak és nem az ellen „Élni kell a parancsolatok révén, nem pedig meghalni”. Szabad, sőt kötelező megszegni a szombat törvényeit, ha életveszély forog fenn.
Van viszont három eset, amikor nem lehet megszegni a pikkuachnefes parancsát. Ez a bálványimádás („avodazara”), tiltott szexuális kapcsolatok („gilujarajot”), valamint „ártatlan vér kiontása” („sfichutdamim”). Ez utóbbi arra vonatkozik, ha valakit azzal fenyegetnek meg, hogy megölik, ha ő nem öl meg valakit. Természetesen zsidó vallástörvény ismeri a jogos önvédelem fogalmát.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi