בייה

Böhár-Böchukotáj בְּהַר בְּחֻקֹּתַי

A hetiszakaszok tartalmából:

Böhár בְּהַר

Szináj hegyén I-ten ismerteti Mózessel a Smitá – Szombatév törvényeit. A törvény megparancsolja, hogy a nép minden hetedik évben szüneteltesse a munkát a földeken Izraelben. A szabadon termettek legyenek ingyen és szabadon fogyaszthatóak minden ember és állat számára. (III.M. 25/1–7.) Hét szombatév-ciklust egy ötvenedik év, az úgynevezett Jóbél év követ. Ebben az évben is szünetelnek a mezei munkák Izraelben. A zsidó rabszolgákat szabadon kell ereszteni. Izrael területén minden eladott birtoknak, ingatlannak, vissza kell kerülnie az eredeti tulajdonosához. (III.M. 25/8–13.)
A hetiszakasz további részei a földek adás-vételére, a csalás és uzsora tilalmára, valamint zsidó rabszolgára vonatkozó törvényeket tartalmazzák. (III.M. 25/14–26/2.)

Böchukotáj בְּחֻקֹּתַי
I-ten ígéretet tesz, hogy ha Izrael népe megtartja az Ő parancsolatait, anyagi jólétben és biztonságban lesz részük. I-ten ugyanakkor meg is fenyegeti Izrael gyermekeit, hogy számkivetéssel, üldöztetéssel és egyéb sorscsapásokkal sújtja őket, ha hűtlenek lesznek a Vele kötött szövetséghez.(III.M.26/3–46.)
Érdekes megállapítást tesz I-ten népével kapcsolatosan „Amikor ellenségeik országában lesznek, nem vetem meg és nem útálom meg őket, nehogy végképp megsemmisítsem őket és megbontsam szövetségemet velük, mert Én vagyok az Ö-ökkévaló, az ő I-tenük. (III. M.26/44.)
A hetiszakasz I-tennek tett különféle felajánlások becsült értékeire vonatkozó számítások szabályaival végződik. (III.M. 27.)

א וַיְדַבֵּר יְהוָה אֶל-מֹשֶׁה, בְּהַר סִינַי לֵאמֹר

„És szólt az Ö-ökkévaló Mózeshez a Szináj hegyén mondván…” ( III.M. 25/1.)
A zsidó szellemiség ragaszkodik a racionalitáshoz. A zsidó gondolkodás elvárja, hogy minden, amit Isten feléje közvetít, legyen racionális.
Tóra legkülönösebb törvénye a „Smita”, a „Szombatév” parancsa, mely szerint minden hetedik évben a földeket pihentetni kell, a földeket parlagon kell hagyni.
Kérdezhetjük, hogy a földműves zsidó nép, milyen racionalitást találhat ebben? A nép a földből, a megtermelt terményből él. Az, hogy hetedik évben nincsen termelés, azt feltételezi, hogy a hatodik év termésének ki kell tartania a hetedik éven túl, a nyolcadik évben is. Hiszen újabb aratás csak a nyolcadik év végén lesz. Mi történik, ha szárazság, sáskajárás, jégeső stb. következik be. Miből él a nép a nyolcadik évben a kilencedik évig?

Érdekes, hogy a parancs ismertetésénél ki van hangsúlyozva, hogy kihirdetése a Szináj hegyen történt. Ez azért különös, mert tudjuk minden törvény a Szináj hegyén lett kihirdetve?
Mózes V-ik könyvének közismert neve, a „Devorim” (Dolgok) mellett, Mislé Tórának, a „Törvény ismétlése könyveként is ismert. Tovább bonyolítja a kérdést, hogy az „Ismétlés Könyvében” nem találjuk a „smita”, a „Szombatév” törvényének ismételt leírását. Vajon miért? Nagyon érdekes magyarázatot találunk a kérdés megválaszolására. Tudjuk, hogy a Szináj hegyen minden parancs elhangzott. Minden elhangzott, ismertetett parancs, a Mislé Tóra könyvében, a Tóra ismétlésében, ismétlésre került. Az ismétlés a hagyomány szerint Moáb síkságán történt, kivéve a „Smita” parancs, mely csak Izrael területére érvényes. Ezért az ismétlése elmaradt a Moáb síkságán, mivel az nem Izrael területe.

A בְּהַר „hegy" fogalom több kontextusban ismert. בְּהַר סִינַיa „Szináj hegy”szimbolikája mindig a „Theofánia”, tehát „I-ten kinyilatkoztatására” vonatkozik .
A 125. zsoltárban olvassuk:

: הַבֹּטְחִים בַּיהוָה-- כְּהַר-צִיּוֹן לֹא-יִמּוֹט, לְעוֹלָם יֵשֵׁב
. יְרוּשָׁלִַם-- הָרִים, סָבִיב לָהּ
: וַיהוָה, סָבִיב לְעַמּוֹ-- מֵעַתָּה, וְעַד-עוֹלָם.

„A felvonulás éneke. Kik bíznak az Ö-ökkévalóban. olyanok, mint Cion hegye, mely meg nem inog, örökre ott marad. Jeruzsálem - hegyek körülötte és az Ö-ökkévaló körötte népének, mostantól mindörökké!”
A zsoltárban a בְּהַר „hegy", a הַר-צִיּוֹ, Cion hegye, asszociációban a „Segítség hegye”.
Miért pont „hegy” a segítség szimbóluma? Megértjük, ha elolvassuk a 121. zsoltárt.

א שִׁיר, לַמַּעֲלוֹת
: אֶשָּׂאעֵינַי, אֶל-הֶהָרִים-- מֵאַיִן, יָבֹאעֶזְרִי
. ב עֶזְרִי, מֵעִםיְהוָה-- עֹשֵׂה, שָׁמַיִםוָאָרֶץ
.

”A felvonulás éneke. Felemelem szemem a hegyekre, honnan jöhet segítségem? Segítségem az Ö-ökkévalótól.”
A Tábor hegy, Debora és Bárák harcának szimbóluma, melyet Sziszra ellen folytatott a két zsidó törzs.(lásd Bírák könyve, 4-5. fejezet)
A Karmel hegy, a győzelem szimbóluma, hely, ahol Elijáhu próféta 400 Baál pap felett aratott győzelmével bizonyította (Lásd( I. Kir. 18.fej) עֶזְרִי, מֵעִםיְהוָה „Segítségem az Ö-ökkévalótól.” kérdését.
A בְּהַר „hegy" kérdésnek van egy érdekes konotációja. Többes számban הָרִים= hegyek más olvasatban הרים= szülőket, ősöket is jelent. Értsd úgy, hogy testünket szüleinktől kapjuk, melybe I-ten lehel lelket. A szülők erejükön felül védik, segítik gyermekeiket. Segítség, melyhez I-ten akarata, segítsége társul, mely a szülők kérésére még inkább érvényesül.


Még mindig a Smita „Szombatév kérdésénél időzve, ez a parancs tehát, a Szentföldhöz kötődik, viszont az Országon kívül, a Szináj hegyénél került a zsidó nép birtokába. Persze ugyanez érvényes a 612 mózesi törvényre.
De ha figyelembe vesszük, hogy a Szombatévet a Tóra úgy aposztrofálja, hogy וְשָׁבְתָה הָאָרֶץ, שַׁבָּת לַיהוָה. „akkor tartson az ország szombatot az Ö-ökkévalónak.” (III.M. 25/2.), kikövetkeztetjük, hogy a „Szombatév” a tiszteletadás szimbóluma, amint a Szombat is, ahogyan azt a Tízparancsolatban olvassuk. Az embernek tudnia kell, hogy munkája eredményét, nagyobb dimenzióban, a zsidó nép országát, Izraelt, a Mindenható I-tennek köszönheti.
A Smitá emlékezteti az embert arra, hogy, amint azt a Tórában olvassuk כִּי-לִי כָּל-הָאָרֶץ.„enyém az egész föld” (II.M. 19:5.). Az egész éves teljes mezőgazdasági szünet, olyan helyzet, melyben az ember, a nép, ténylegesen rá van utalva az Ö-kkévaló jóakaratára. Emlékeztető, hogy a fenn maradó hat évben a munkával elért jólét is I-tennek köszönhető. Tulajdonképpen a parancsok micvák célja az I-tentől való függőség tudatosodása. Ezért kap ilyen hangsúlyozott helyet a Tórában ez a parancsolat.

Ábrahám Ibn Ezra (1089-1167) arra teszi a hangsúlyt, hogy "a Tórában nincs időbeli sorrend. A mostani fejezet, a Szombatév törvényének ismertetése, időben előbb „történt”, mint Mózes III. könyvének korábbi részeinek ismertetése. Azért itt kerül ismertetése, hogy megtanuljuk, hogy a „Föld Szombatja, és a „Nép, család, egyén Szombatja” megőrzése "a Nép, a család, az egyén, a Szent földön való megmaradásának feltétele". Látjuk, hogy a következő, a Böchukotájבְּחֻקֹּתַי, hetiszakasz, a zsidó nép országában való életét kondicionálja. Ennek, mintegy előfeltételként írja elő a Tóra a szombatév parancsolatát.
Maimonides, (1138-1204) is kiemeli, hogy a Tóra azért szabja meg annak törvényét, hogy minden hetedik évben maradjon a föld parlagon, hogy a mezőgazdasági munkát és törvényeit mindig az emberi könyörületesség gyakorlatához kapcsolja.
Ráv Koock rabbi (1868-1935) szerint Izraelben sem lesz mindenki gazdag. Nem mindenki rendelkezik földdel. Lesznek béresek és zsellérek, és lesznek szegények is. A szegény, aki más földjét dolgozza meg béréért, természetesen nem érzi sajátjának a földet, melyen él és dolgozik. I-ten azonban akarja és fontosnak tartja, hogy a szegények is magukénak érezzék a földet. A „Szombatévben” a parlagon hagyott és az ott szabadon termett terméseket a szegények „élvezték”, ezzel szimbolikusan a földet is ők birtokolták. Ebben, azaz a „Szombat évben” ők is örültek, ők is élvezték az előző hat év munkájának gyümölcsét. Ez a parancs tehát a zsidó nép, a zsidó közösség minden tagjának, gazdagok és szegények együvé tartozásának modusa.
Miért különleges a hetedik év parancsolata?
Bráchot traktátusban 7a felveti a kérdést: „Van-e összefüggés az ember evilági sorsának, tudatos viselkedésének megítélésével?” Konkrétan: jobban megy annak sorsa, aki tudatosan azt teszi, ami helyes? A Talmud a kérdésben négy variáns ismertet: Van olyan igaz ember, kinek jól megy a sora. Viszont van olyan igaz is, akinek rosszul megy a sora. Sőt, van rossz ember is, akinek jól megy a sora, amint rossz ember is, akinek rosszul megy a sora”.
Hogyan lehet ezt megmagyarázni? Nos, a Talmud szerint a „jó-rossz” fogalom nem egyértelmű. Önmagában nem abszolút, hanem relatív paradigma. A jó és rossz árnyalati, átmeneti. A kérdésben a lényeges a szabad akarat kérdése. Amint Spinoza mondja: „Senki sem születik szabadnak, azzá teszi magát” Senki sem született jó, vagy született rossz. Azzá teszi magát, azzá válik. Lényeges az is, hogy a jó és a rossz lehet átmeneti. Viszont az igaz, akinek jól megy a sora, a tökéletes igaz lehetőségét választja, tudatosan arra törekszik. A tökéletes „igaz” felé tendál. Ebben az értelemben tehát az igaz, akinek rosszul megy a sora – a nem tökéletes igaz. Választásában nem a tökéletest célozza, hanem megelégszik az átlagossal. A rossz, akinek jól megy a sora, nem teljesen rossz. A „jó” sorsa az, ami a rossz választásának tehetetlenségén átlendíti. Talán az egyedüli ellenpélda, az a rossz, akinek rosszul megy a sora, Mert az ilyen teljesen rossz. Az a rossz, aki, mint a Fáraó, megkeményített szívvel mond nemet I-ten „igenlő” akaratának.
A értelmezés magyarázatának több változata létezik, de az általánosan elfogadott interpretáció az, hogy a tökéletesen igaz embert az Ö-ökkévaló itt is és az eljövendő világban is, jóval jutalmazza, mindkét világon jól megy sora. A nem tökéletesen igaz ember jutalmát majd csak az eljövendő világban élvezheti. Amint a kevésbé rossz ember is, büntetését majd az eljövendő világban kapja. A teljesen rossz embernek, már ezen a világon is rosszul megy a sora.

ו וְהָיְתָה שַׁבַּת הָאָרֶץ לָכֶם, לְאָכְלָה--לְךָ, וּלְעַבְדְּךָ וְלַאֲמָתֶךָ; וְלִשְׂכִירְךָ, וּלְתוֹשָׁבְךָ, הַגָּרִים, עִמָּךְ.

„És a termés, ami a föld nyugalma idején terem, legyen nektek eledelül: neked, szolgádnak és szolgálódnak, béresednek és az idegennek, aki nálad tartózkodik.” (III.M.25/6.)
A mondatban az a különös, hogy tulajdonképpen a tilalom nem az evésre vagy a termés élvezetére vonatkozik. A rejtett tilalom a földtulajdonosra, a földjét mással megmunkáltatóra vonatkozik, arra, hogy a tulajdonos gazda módjára járjon el a terméssel. A föld tulajdonosa, mint mindenki más: béres, zsellér, szegény, nincstelen, ehet a közösből („hefker”), de az őrzött tulajdon fogyasztása tilos számára is.
Erről már olvastunk Mózes második könyvében: וְאָכְלוּ אֶבְיֹנֵי עַמֶּךָ„egyenek róla néped szegényei.” (II.M.23/11.) Talán a felszólítás félreérthető, azt sugallva, hogy a föld birtokosa számára tilos a szabadon termett termék fogyasztása, nem ehetnek a teremésből?
A félreértés elkerülésére van kihangsúlyozva לְךָ, וּלְעַבְדְּךָ וְלַאֲמָתֶךָ „neked, szolgádnak és szolgálódnak”, hogy a gazdák és a szolgák mindannyian és együtt és egyformán ehetnek belőle.

ט וְהַעֲבַרְתָּ שׁוֹפַר תְּרוּעָה, בַּחֹדֶשׁ הַשְּׁבִעִי, בֶּעָשׂוֹר, לַחֹדֶשׁ; בְּיוֹם, הַכִּפֻּרִים, תַּעֲבִירוּ שׁוֹפָר, בְּכָל-אַרְצְכֶם.

„Akkor szólaltasd meg a harsona riadását, hetedik hónapban a hónap tízedik napján, engesztelés napján szólaltassátok meg a harsonát, szerte az egész országban.” (III.M.25/9.)
Ebben a mondatban látszólagos tautológia van, ami azt jelenti, hogy – látszólag a szükségesnél több fölösleges szóval van valami megfogalmazva.
Konkrétan olvassuk; בְּיוֹם, הַכִּפֻּרִים„engesztelés napján” és külön: , בַּחֹדֶשׁ הַשְּׁבִעִי, בֶּעָשׂוֹר, לַחֹדֶשׁ„a hetedik hónapban a hónap tízedik napján”.
Látszólagosan fölösleges szóhasználat, hiszen mindenki tudja, hogy az Engesztelés napja az év hetedik hónapjának tízedik napján van. A kérdés nem olyan egyszerű. Hiszen tudjuk, hogy az Újév RosHasono és a JomnKipur tíz napos időintervallum, mely magában foglal egy Szombatot. A Szombatnak megvan a munkatilalmi rendelete. Rási (1000-1060), nagy Szentírás magyarázó, ebből azt következteti ki, hogy Jobél év és JomKipur feltolja a Szombatot. Ezt úgy kell értelmezni, hogy ha a JomKipur Szombatra esik, akkor is kötelező az ünnepi böjt, annak ellenére, hogy Szombaton kötelesek vagyunk naponta háromszor enni, a Szombat tiszteletére szerte az egész országban. A RosHasono-i sófárfujás nem tolta el a Szombatot csak a Szentélyben.

יא יוֹבֵל הִוא, שְׁנַת הַחֲמִשִּׁים שָׁנָה--תִּהְיֶה לָכֶם; לֹא תִזְרָעוּ--וְלֹא תִקְצְרוּ אֶת-סְפִיחֶיהָ, וְלֹא תִבְצְרוּ אֶת-נְזִרֶיהָ

„Jóbél év legyen az ötvenedik év számotokra, ne vessetek és ne arassátok le, mi magától terem és ne szüreteljétek le a metszetlen tőke szőlőjét.” (III.M.25/11.)
Az ómer-számláláshoz (אמֹר hetiszakaszban olvasott törvény. lásd III.M.23/15.) hasonlóan, hétszer hét évet kell számolni és az ötvenedik év a "jovel év" (jubileumi év). Az Ómer számlálás lényege az, hogy a Peszách második napjától negyvenkilenc „Ómert” számolunk, minden este, hogy pontosan tudjuk, mikor következik a Tóraadás ünnepe, a Sávuot: az ómerszámlálás hétszer hét után következő ötvenedik napon. A Jobél-évben, JomKippur napján, is megfújták a sofárokat (kürtöket), ami más JomKipurkor, Engesztelő napján tilos volt. A Jóbel év Engesztelés napján, nem csupán a terményt volt tilos betakarítani, a földterület visszaszállt az eredeti tulajdonosra, arra, aki korábban kényszerűségből, el kellett hogy adja örökségét. Ez "ősiség törvénye"! Az a törvény, mely szerint a Szentföld elfoglalásakor sorshúzással a törzsek között, majd azon belül a családok között felosztott föld hosszú távon eltulajdoníthatatlan volt Izraelben.

וְכִי-תִמְכְּרוּ מִמְכָּר לַעֲמִיתֶךָ, אוֹ קָנֹה מִיַּד עֲמִיתֶךָ--אַל-תּוֹנוּ, אִישׁ אֶת-אָחִיו.

„és ha eladsz valamit felebarátodnak, vagy veszel felebarátodtól, ne szorongassátok egyik a másikat.” ( III.M. 25/14)

וְלֹא תוֹנוּ אִישׁ אֶת-עֲמִיתוֹ, וְיָרֵאתָ מֵאֱלֹהֶיךָ: כִּי אֲנִי יְהוָה, אֱלֹהֵיכֶם.

„Ne szorongassátok egyik a másikat és féld I-tenedet, mert én vagyok az Ö-kkévaló, a ti I-tenetek.” ( III.M. 25/17.)
Két egymástól független mondatban olvassuk a וְלֹא תוֹנוּ אִישׁ אֶת-עֲמִיתוֹ„Ne szorongassátok egyik a másikat” tilalmat. Két morális törvényről olvasunk, ami egymás mellé helyezve nem is olyan egyszerű. Azonnal felismerjük, hogy a וְלֹא תוֹנוּ „Ne szorongassátok” nem fizikális, hanem verbális negatív ráhatást takar. A „verbális”, lelki szorongatást a Talmud, hatásában, lefolyásában súlyosabb sérelemnek tart, mint a fizikai atrocitást (verést, pofont). A szavakkal történő sérelem maradandó nyomot is hagyhat, és visszafordíthatatlan következményekkel járhat két ember, a sérelmet okozó és elszenvedő kapcsolatában. Ezt hidalja át a וְיָרֵאתָ מֵאֱלֹהֶיךָ „féld I-tenedet” emlékeztetés. Tudatosítja, hogy I-ten szemmel tart mindenkit. Látja a hatalmaskodó erejével, hatalmával, helyzetével visszaélő kegyetlenkedését. Ugyanúgy látja az elszenvedő kiszolgáltatottságát is. Azért a וְיָרֵאתָ מֵאֱלֹהֶיךָ „féld I-tenedet” mert változhat a két ember helyzete. A sérelmet okozóból lehet egykor sérelmet elszenvedő. Ezt szem előtt tartva, az emberi kapcsolatokban fontos a jó és a rossz között való különbségtétel. Fontos a jó és rossz megítélésénél a viszonylagosság és esetlegesség elvének szem előtt tartása. A szorongatott helyzetben levő csak I-ten segítségére, kegyelmére számíthat. Ezt kell a szorongatónak szem előtt tartania, mert máskor, akár ő maga kerülhet szorongatott helyzetbe. Azért kell elnéző lennie a gyengével, kiszolgáltatottal, hogy egykor ő is számíthasson I-ten kegyelmére. Ezért a , וְיָרֵאתָ מֵאֱלֹהֶיךָ„félj I-tenedtől„ felszólítás.
A Talmud azt is vitatja, hogy mit takar a szavakkal való szorongatás tilalma.
Az egyik ilyen alapelv az, hogy ne emlékeztessünk senkit kellemetlen múltjára. A szavakkal való szorongatás lehet akár a félrevezetés is.
Látszólag, praktikus szempontokat figyelembe véve, az anyagi szorongatás sokkal komolyabb dolog, mint a szavakkal történő. Látszólag, mert valójában az ellenkezője igaz. Egy ember tulajdona csak külső síkon tartozik hozzá, viszont az érzései alapvető részei személyiségének. Más emberek érzéseire való érzékenység, az empátia, a szentírási értelmezésben nagyon fontos micva, aminek szemmel tartásával, annak teljesítésére, betartására mindig és mindenkivel törekednünk kell.

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi