בייה

Ácháré mot אחרי מות

A hetiszakasz tartalmából


Nádáv és Ávihu halálát követően az Ö-ökkévaló óva int a „szentségbe” való illetéktelen belépéstől. Csupán egyetlen személy, a Kohénádol (a Főpap) léphet be a Szentély legbelső helyiségébe és ő is csupán egyetlen egyszer egy évben, hogy ott felajánlja a megszentelt füstölőszert az Ö-ökkévalónak. (III.M.16:1–2.)
A hetiszakasz másik témája az engesztelő napi szolgálat, a sorsvetés, amelyben kisorsolták, hogy két kecskebak közül melyik áldozzák fel I-tennek és melyiket küldjék el, hogy magával vigye Izráel bűneit a pusztaságba. Ezen kívül voltak még más áldozatok is, amelyek egy részét a vérrel együtt a kinti oltáron, más részének vérét pedig a Szentek Szentjében ajánlották fel. A „kinti” (Szentek Szentélyén kívüli) szolgálatot az egész évi díszes ruhájában végezte a főpap, amikor azonban a Szentek Szentjébe lépett, egyszerű fehér ruhát öltött. Minden ruhacsere alkalmával meg kellett mosnia kezét és lábát. (III.M. 16:3–34.)
A hetiszakasz felhívja a figyelmet arra, hogy bárhol máshol állat- és lisztáldozatot hozzanak a Szentélyen kívül. Megtiltja a vér fogyasztását, és részletesen tárgyalja azokat a törvényeket, amelyek tiltják a vérfertőzést, illetve más, hasonlóan tilos nemi érintkezést. (III.M.17–18.)

וַיְדַבֵּר יְהוָה, אֶל-מֹשֶׁה, אַחֲרֵי מוֹת, שְׁנֵי בְּנֵי אַהֲרֹן--בְּקָרְבָתָם לִפְנֵי-יְהוָה, וַיָּמֻתוּ

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, Áron két fiának halála után, midőn közeledtek az Örökkévaló színe elé és meghaltak.” ( III.M.16/1.)
A hetiszakasz indító mondata, visszautal a Smini (שמיני) hetiszakaszban olvasott megdöbbentő eseményre. Mózes testvérét, Áront főpappá, fiait helyetteseivé avatja. Nábád és Ábihua két idősebb fiú meghal, amikor belépnek a Pusztai Szentély legbelsőbb részébe, a Szentek Szentjébe, hogy ott áldozat mutassanak be.

וַתֵּצֵא אֵשׁ מִלִּפְנֵי יְהוָה, וַתֹּאכַל אוֹתָם; וַיָּמֻתוּ, לִפְנֵי יְהוָה

„Ekkor tűz jött ki az Ö-ökkévaló színe elől és megemésztette őket és meghaltak az Ö-ökkévaló színe előtt.” (III.M.10/2.)
A tragikus esemény kérdéseire — úgy éreztük — nem kaptunk kielégítő választ.
Ebben a hetiszakaszban az אַחֲרֵי מוֹת, שְׁנֵי בְּנֵי אַהֲרֹן „Áron két fiának halála után” kijelentés mintegy sürgeti a választ a kérdésre: miért haltak meg Áron fiai. Bölcseink ez meg is tették választ keresve az esemény okára.

A Példabeszédek Könyvében olvassuk:„Ha uralkodó asztalánál étkezel, ne téveszd szem elől, hogy voltaképpen, ki előtt ülsz!” Ez a szimbolikus kijelentés figyelmeztetés: ne fürkésszük I-ten létét, ne legyünk kíváncsiak mi van az égi szférákban, mi van az életen túl. I-tent, „működésében”, hatásában lehet és kell keresni, megérteni. Létének okát önmagában, azaz a tökéletessége és lényegének teljességében lehet felfogni. Valljuk be: ez már túl halad szellemi képességünk határain. Ettől függetlenül, minden létező, a lét végessége, sorsa oksági összefüggésében igazolja I-ten létét. A Példabeszédek Könyvéből vett idézet érezzük, hogy kapcsolódik a fenti kérdéshez. Mintegy sugallja: lehetetlen és így felesleges is a két frissen felavatott pap halálának okát kutatni. A zsidó gondolkodás viszont a maga racionalitást kereső igényével, ezt nem fogadja el. A kijelentésből: בִּקְרֹבַי אֶקָּדֵשׁ„ …a hozzám közel állók által megszenteltettem” (III.M. 10/3.) bölcseink arra, következtettek, hogy Nábád és Ábihu a Szináj hegyen, az átlagosnál magasabb szellemi magaslaton voltak. Majd felavatásukkal, annak következményeként, többel láttak I-ten dicsőségéből, mint ami véges emberi lénynek megengedhető, ezért kellett meghalniuk: בְּקָרְבָתָם „midőn közeledtek”.

Midrás Brésit Rábbá 12. és Rási I.M. szerint I-ten „Kezdetben” a megítélés szigorával teremtette a világot. Majd ehhez hozzáadta a „könyörület”-et. Az Ö-ökkévaló „belátta”, hogy az ember lényegében hordozza szabad akarata érvényesítésének igényét. Persze az akaratérvényesítés, mint posszibilitás, nem mindig, sőt alig találkozik az I-teni elvárás plauzibilitásával. Ennek következményeként az emberek szabad akaratának összessége már szembe menve az I-steni tervezettséggel, veszélyeztetik világ fennmaradását (lásd Nóé történetét), amennyiben I-ten mindenhatósága keménységével ítéli meg teremtményeit. Ezért és ezek után a könyörületét latba vetve, biztosította a megítélése és vele a világ fennmaradásának harmóniáját. Hogyan lehet ez?
A zsidó misztika szerint I-ten szigora, a „gondolati”, mennyei szférákra (צבאות) összpontosul. I-ten ezzel (részben) mentesíti szigorától fizikai világunkat. Ezek alapján megérthetjük, hogy a szellemi világokhoz közelebb álló (vagy oda került), magasabb szellemi régiókban mozgó igazakkal (mint olvastuk Nábád és Ábihu voltak) sokkal hangsúlyozottabb Ö-kkévaló szigora, mint velünk, egyszerű földi halandókkal.
„Áron két fiának halála után” az előbbi logika relevanciája kérdőjeleződik meg az által, hogy I-ten mintegy felhívja Mózes figyelmét, hogy bizony mégsem Nábád és Ábihu magasztos szellemi emelkedettségének szintje váltotta ki megítélésük, és sorsuk szigorát. Talán az áldozati hely szentsége az elsődleges történtünkben, az I-tenfélő szellemi ember „Szentség” viszonyában. A Szentek Szentje, ahova Áron fiai beléptek olyan szintje a szentségnek, ahol a földi létezésen túli, legfelsőbb világokba kerültek. Oda, ahol az I-teni szigor dominál, amit az élő ember nem viselhet el.
A fenti logikát követve, nem tudunk elmenni azon gondolat mellett, melyben a kérdéssel párhuzamban felmerül Auschwitz ódiuma. Erősíti bennünk a kétséget, hogy mi, Auschwitz után élők, csak azzal a tudattal élhetünk, hogy amint Nábdád és Ábihu, a Soa áldozatai, Mózesnél és Áronnál is magasabb szinten álltak I-tenhez, „a hozzám közel állók által fogok megszenteltetni” (III.M. 10/3.), logikája szerint a Soa áldozatai I-tenhez közeliek, akik Nevéért haltak mártírhalált. Talán ez párhuzam Nábdád és Ábihu halála és Auschwitz tragédiája között.

אַחֲרֵי מוֹת, שְׁנֵי בְּנֵי אַהֲרֹן

„Áron két fiának halála után,…” ( uo. 16/1.)
Sok más mellett, van sokkal hétköznapibb magyarázat is, amely a szellemi szint, mester-tanítvány hierarchiájából indul ki. Rabbi Eliezer a Talmud gyakran idézett mestere különös okot talál, Nádáv és Avihu halálára. Felveti az opciót, hogy talán azért haltak meg, mert tanítómesterük, Mózes „előtt” háláchát, Tórát tanítottak.
Történt ugyanis, hogy egy tanuló a tanára előtt tanította a törvényt. Rabbi Eliezer akkor így szólt feleségéhez, Ima Sálomhoz: „ez még az éjszakát sem éli túl és meghal.” Így is történt, nem múlt el az éjszaka, és az illető meghalt. Tanítványai alázatos csodálattal kérdezték: mesterünk, te próféta vagy? Nem vagyok próféta, se próféta fia, válaszolt a rabbi, de tudom: aki mestere előtt törvényt tanít, az életével fizet. Rabbi Eliezer szerint a tanítvány csak akkor taníthat mestere jelenlétében, annak közelségében vagy annak engedélye nélkül, ha a hely 12 „mil” távolságra van. A Rabbi arra hivatkozott, hogy a szinai kinyilatkozáskor a zsidó törzsek táborai is ilyen távolságra álltak az I-teni hangtól. Így tudták elviselni I-ten jelenlétét és maradtak életben.וַיַּחֲנוּ עַל-הַיַּרְדֵּן מִבֵּית Ahogy olvassuk: הַיְשִׁמֹת, עַד אָבֵל הַשִּׁטִּים, בְּעַרְבֹת, מוֹאָב. „A Jordán mentén táboroztak, Bet Jesimot-tól Ábel Sittim-ig„. (IV.M. 33/49.). A fentiekhez még egy érdekes történet tartozik, melyben rabbi Náhumot, rabbi Jirmijá fiát, egyszer vándorútja alatt egy falu lakosai arra kérték, oktassa őket. A Rabbi elfogadta kérésüket és tanított. Majd a falu lakosai hozzátették: nem tanították-e, hogy a tanítvány csak akkor taníthat, ha mesterétől legalább 12 mil távolságra tartózkodik? Nem tudod, hogy mestered e falunkban, Tziporiban él? Rabbi Náhum ijedten mentegetőzött: esküszöm, nem tudtam, különben nem tanítottalak volna benneteket. A történetnek szomorú vége volt, rabbi Náhum hirtelen halála. Nem élte meg következő napot.

Még mindig nyitott a kérdés: miben voltak tehát bűnösök Áron fiai, hogy meg kellett halniuk?

, וְאַל-יָבֹא בְכָל-עֵת אֶל-הַקֹּדֶשׁ, מִבֵּית לַפָּרֹכֶת--אֶל-פְּנֵי הַכַּפֹּרֶת אֲשֶׁר עַל-הָאָרֹן, וְלֹא יָמוּת

„…ne menjenek be minden időben a szentélybe, a függönyön belül, a födél elé, amely a ládán van, hogy meg ne haljon…” (III.M. 16/2.)
E szerint a „hely szentsége” meghatározó. Ezért a figyelmeztetés, hogy Áron se „menjen be minden időben a Szentélybe”, csak az év legszentebb napján, az Engesztelőnapon. És még akkor sem az általában megszokott pompás főpapi ruhákban, hanem „len köntöst öltsön magára”, legyen egyszerű fehér öltözetben, nehogy elbizakodottá váljék, hogy főpapi státusza kiváltságaként végzi feladatát népe nevében. A Szentek Szentjébe való belépésre személyes szellemi emelkedettsége, szerénysége és alázata teszi alkalmassá és ezektől függetlenül, még a gondolat is számít belépésekor.

Nézzük, melyek azok a szempontok, megítélések, amelyek alá kerülhetett a két Főpap helyettes? Mondatnánk, hogy a kérdés: Igazak voltak-e vagy gonoszok? Tiszták (jók) voltak vagy tisztátalanok? A harmadik parancs לֹא תִשָּׂא אֶת-שֵׁם-יְהוָה אֱלֹהֶיךָ, לַשָּׁוְא: כִּי לֹא יְנַקֶּה יְהוָה, אֵת אֲשֶׁר-יִשָּׂא אֶת-שְׁמוֹ לַשָּׁוְא.„Ne vedd az Ö-kkévalónak, a te I-tenednek Nevét álságra, mert nem hagyja büntetlenül az Ö-kkévaló azt, aki álságra veszi az Ő nevét!”. (II.M.20/7.) Ezek szerint netán eskütartók voltak, vagy esküszegők?
Rabbi Simon bár Ábbájé szkepszise igazolására Prédikátor könyvéből idéz:הַכֹּל כַּאֲשֶׁר לַכֹּל, מִקְרֶה אֶחָד לַצַּדִּיק וְלָרָשָׁע „Igazzal és gonosszal ugyanaz történik”. (Prédikátorok könyve 9/2.) Milyen lehetett Nabad és Abihu? צַּדִּיק „igaz”, vagy רָשָׁע k „gonosz”? Olyanok voltak, mint Noé, akiről azt olvassuk: נֹחַ אִישׁ צַדִּיק תָּמִים הָיָה„ Nóé igaz, jámbor férfiú volt…” (I.M. 6/9.) Rabbi Jochanan ben rabbi Eliezer ezzel kapcsolatban, egy Midrásra utalva, mondja: De hisz, amikor Noé kilépett a bárkából megmarta egy kígyó és csontját törte egy oroszlán. Ezért nem volt alkalmas áldozat bemutatására. Helyette fia Sém mutatta be az áldozatot I-tennek.
Netán רָשָׁע „gonoszak” voltak, mint Nékó fáraó, aki legyőzte Jósija királyt a meggidói háborúban?(lásd II. Kir. 23/29.) Kérdezhetjük: hogyan állítható párhuzamban Nóé Nékó fáraóval? Nos, a fáraó, amikor el akarta foglalni Salamon trónját, megmarta egy kígyó, és csontját törte egy oroszlán. Tehát צַּדִּיק „igaz” és רָשָׁע „gonosz” összetört csonttal halt meg. Azonos vége igaznak és gonosznak?
A Prédikátor könyve folyatásában olvassuk: לַטּוֹב וְלַטָּהוֹר וְלַטָּמֵא„ugyanez történik a jóval, tisztával és tisztátalannal. (Prédikátorok könyve 9/2.)
Jók és igazak lehettek, mint Mózes vagy apjuk Áron?
Mózesről olvassuk, hogy טּוֹב jó volt: וַתֵּרֶא אֹתוֹ כִּי-טוֹב הוּא„látta (anyja), hogy szép (azaz jó) ő” ( II.M. 2/2.) Áronról olvassuk, hogy טָּהוֹר„tiszta volt, aki Izráel tisztaságával törődött, ahogy írva van: בְּשָׁלוֹם וּבְמִישׁוֹר הָלַךְ אִתִּי „békével és igaz úton járt.” (Maleachi 2/6.)
Vagy netán ellenkezően טָּמֵא „Tisztátalanok” voltak, mint a kémek, kiket Izráel földjének kikémkedésére küldtek és hazugságukkal gyalázták a Szent Földet?
Kérdezhetnénk: mi a különbség, hiszen Mózes és Áron, akik „tiszták” voltak, szintén nem mehettek be Izrael földjére. Ugyanaz a sors, ugyanaz történik jóval, a tisztával és a tisztátalannal?
Esküszegők (זֹּבֵח) voltak, mint Cidkijáhu király, aki esküje ellenére fellázadt Nabukadneccár ellen? Vagy olyanok voltak, mint „aki féli az esküt”, bízik az eskü erejében? Mint Sámson, aki, mielőtt megkötözték, hogy a filiszteusok kezére adják, azt mondta:הִשָּׁבְעוּ לִי, פֶּן-תִּפְגְּעוּן בִּי אַתֶּם „Esküdjél meg nekem, hogy nem fogok meghalni” (Bir. 15/12.)
Egy volt a sorsa esküszegőnek és eskütartónak: Cidkijáhu király és Sámson is kiszúrt szemmel halt meg.
Szomorú felismerés: ugyanaz történikלַצַּדִּיק וְלָרָשָׁע„az igazzal és gonosszal” (Prédikátorok könyve 2/9.)
Áron fiaiצַּדִּיק „Igazak” voltak? Velük kapcsolatosan mondja Maleachi próféta :בְּשָׁלוֹם וּבְמִישׁוֹר הָלַךְ אִתִּי „békével és igaz úton járt.” (Maleachi 2/6.)
רָשָׁע gonoszok lehettek, mint Korách lázadó gyülekezete, akikről olvassuk: סוּרוּ נָא מֵעַל אָהֳלֵי הָאֲנָשִׁים הָרְשָׁעִים הָאֵלֶּה „Tűnjenek el a sátrakból ezek a gonoszok” (IV.M. 16/26.)
Korách és társai vitázva mutatták be áldozatukat és megégtek. Áron fiai egyetértésben áldoztak és ugyancsak megégtek.
Nos Nábádról és Ávihuról a Tóra nem árul el se pozitív se negatív dolgokat.
A vélemények többsége az, hogy,צַּדִּיק „igazak” voltak. Így szomorú végük, büntetésük még kevésbé érthető. Szkepszisünk felveti a jóbi kérdést:
„Miért bünteti az Ö-ökkévaló az igazakat?” Jób könyvéből más következtetés is levonható. Az, hogy a „cádik”,bármilyen példamutató életet él, azért nem kap automatikusan jutalmat. Áron fiai halálával kapcsolatosan a Midrás irodalom tizenkét bűnt sorol fel, mely mindegyike „halálos büntetéssel” jár.
Tehát az „igazak” sem bűntelenek. Kiváltságuk, adottságukból eredő emelkedett szellemi képességük.
Elfogadható konklúzió keresésében, felmerül Mirjám, Mózes nővére, halálának története. Konkrétan az, hogy vajon miért van a vörös tehén, mint a megtisztulás törvényét tartalmazó tórai rész mellett említve?(lásd V.M. 19/ 1-13.) Tóramagyarázó elődeink szerint azért, hogy azt tanítsa nekünk, hogy amint a vörös tehén hamva engesztelést szerez, úgy az igazak halála is engesztelést hoz a közösségre. Rabbi Júda szerint, hogy Áron halálának története is azért van a két kőtábla eltörése mellett említve, hogy tanítsa nekünk, az Ö-ökkévaló számára éppolyan fájdalmas volt Áron halála, mint a táblák eltörése. Rabbi Chijjá bár Ábbá hozzáteszi: Áron fiai Niszán hó elsején haltak meg, mégis halálukról JomKippurkor olvasunk, (III.M. 16.) ugyanis jelen hetiszakasz része a Nagyünnepi liturgiának. Azért, mondják bölcseink, hogy megtudjuk: amint JomKipur engesztelést hoz:
כִּי-בַיּוֹם הַזֶּה יְכַפֵּר עֲלֵיכֶם, לְטַהֵר אֶתְכֶם: מִכֹּל, חַטֹּאתֵיכֶם, לִפְנֵי יְהוָה, תִּטְהָרוּ. „ Mert ezen a napon engesztelést szereznek számotokra, hogy megtisztítsanak benneteket: az Ö-ökkévaló előtt minden vétketektől megtisztultok. (III.M.16/30.)
Sault király és fia Jonátán temetésekor olvassuk:
וַיֵּעָתֵר אֱלֹהִים לָאָרֶץ, אַחֲרֵי-כֵן. „..ezután megengesztelődött az Ö-ökkévaló az ország iránt.” (II.Sám21/14.)
Tehát igazak halála engesztelést hoz a világnak, ugyanakkor az igazak halála fáj az Ö-ökkévalónak.
Annyit tudunk tehát róluk csupán, és azzal kell megelégednünk, hogy Áron idősebb fiai, papi szolgálatra lettek felavatva apjuk mellett és tragikus halált haltak.
Áron, fiai halála után, már világos utasítást kap:

. כְּתֹנֶת-בַּד קֹדֶשׁ יִלְבָּשׁ, וּמִכְנְסֵי-בַד יִהְיוּ עַל-בְּשָׂרוֹ, וּבְאַבְנֵט בַּד יַחְגֹּר, וּבְמִצְנֶפֶת בַּד יִצְנֹף; בִּגְדֵי-קֹדֶשׁ הֵם, וְרָחַץ בַּמַּיִם אֶת-בְּשָׂרוֹ וּלְבֵשָׁם.

„A szent köntöst vegye fel, len nadrág legyen testén, len övvel övezze magát és len süveget vegyen fejére, ezek szent ruhák, fürössze meg testét vízben és vegye fel azokat.” (III.M.16/4.)
Áron már tiszta, len köntösben, meghatározott időben mutatja be áldozatát, amint azután egyik Kohén (Főpap) sem szolgálhatott a Szentek Szentjében, azokban a (összesen nyolc részből álló) ruhákban, melyeket a Szentélyen kívüli szolgálat teljesítésekor viselt. Nem szolgálhatott a Szentek Szentjében olyan ruhában, amin arany volt, hiszen abban amin arany van az Vádló ( Sátán), az aranyborjúra emlékeztet. Benn a legszentebb helyen olyan ruhában szolgál a Főpap, mint „egyszerű kohén”, azaz lenből készül ruhát viselt. De a Főpap, a Szentélyen kívül aranyhímzésű ruhában járt.
Olvassuk: וְרָחַץ בַּמַּיִם אֶת-בְּשָׂרוֹ וּלְבֵשָׁם„Fürössze meg testét vízben”?
JomKipurkor a Főpap minden öltözködéskor megmerült a mikvében. Öt alkalommal kellett átöltöznie, amikor a belső helyett külső szolgálatot végzett és akkor is átöltözött, amikor a külső udvar helyett a belső udvarban végzett szolgálatot. Átcserélte az arany díszítésű ruhát egyszerű lenre, majd a szolgálat után a lent arany díszítésűre. Ilyenkor is megmerítkezett a mikvében. Mind a két lábát és kezét meg kellett mosnia kétszer a rituális medence vizéből.

יא וְהִקְרִיב אַהֲרֹן אֶת-פַּר הַחַטָּאת, אֲשֶׁר-לוֹ, וְכִפֶּר בַּעֲדוֹ, וּבְעַד בֵּיתוֹ; וְשָׁחַט אֶת-פַּר הַחַטָּאת, אֲשֶׁר-לוֹ

„És mutassa be Áron a vétekáldozat tulkát, amely az övé és szerezzen engesztelést a maga és háza népe számára, és vágja le a vétekáldozat tulkát, amely az övé.” (III.M.16/11.)
Engesztelés napján Izráel fiai sok vonatkozásban olyanok, mint az angyalok. Nem esznek, és nem isznak, nem tartanak haragot egymással és vétek nélküliek. JomKipur a szeretet és ártatlanság összhangja.
Mit jelent וְכִפֶּר בַּעֲדוֹ,וּבְעַד בֵּיתוֹ „és szerezzen engesztelést maga és háza népe számára”? Rási szerint, második bűnvallomást tett magáért és testvéreiért, akiket háza népének” nevez. בֵּית אַהֲרֹן, בָּרְכוּ אֶת-יְהוָה. „Áron és háza népe áldjátok az Ö-ökkévalót”- ból következtetve (135. Zsolt/19.) tudjuk, hogy a kohénok bűneire a Főpap áldozata hozz engesztelést. Ez csak arra volt „elég”, ha tisztátalanul tartózkodtak a Szentélyben vagy ettek a Szent ételből a וְכִפֶּר עַל-הַקֹּדֶשׁ, מִטֻּמְאֹת בְּנֵי יִשְׂרָאֵל „És szerezzetek engesztelést a szentség számára Izráel fiainak tisztátalanság miatt” alapján. (III.M. 16/16.)

írta: Szerdócz J. Ervin rabbi